Nizza egészen egyedülálló tengerparti város, az érzékek ajzószereinek olyan kombinációja, amilyennel a világon sehol másutt nem találkoztam – írta Paul Valéry, a költő. E szavak értelmét az ember inkább érzi, semmint érti: amikor a délszaki nap magasan áll fenn az égen, és a Baie des Anges-nál kobaltkék álomként hullámzik a tenger, az óváros utcácskái viszont titokzatosan árnyékban maradnak. Amikor kora nyáron a levendula és a majoránna illatát hozza a hegyoldal felől a szél, és a házak homlokzatai okkersárgán, élénk-zölden, fáradt rózsaszínben és sötétvörösben felragyognak.
Akkor Nizza teljesen felkavarja az érzékeket, és egyformán csábítja el a testet és a lelket.
Nizza nem nevezhető tisztán provence-i városnak, ez mediterrán város. Ami igen lényeges különbség. Provence sokak számára magát Dél-Franciaországot testesíti meg. Nizza azonban természeténél fogva sokkal inkább egy „nem francia” város. Csupán 1860 óta része a Grande Nationnak, a nagy nemzetnek, és ennél sokkal hosszabb időszakon át állt szoros kapcsolatban Itáliával. Több mint 2000 évvel ezelőtt, Kr. e. 125-ben onnan érkeztek a római hódítók. A várost korábban, Kr. e. 350-ben a görögök alapították, és a győzelem istennőjéről, Niké Nikaiáról (az, aki a győzelmet hozza) nevezték el. Aztán a rómaiakat a vandálok követték, majd a longobárdok, a gótok, aztán a provence-i grófok. Nizzát meghódították az arab szaracénok, később a Savoyai hercegek birtokába került, akik a XVIII. században Szardínia királyának nevezték magukat. Csaknem 500 éven át állt a város a Savoyai udvar gyámsága alatt. Nizza ostromlói sorába a franciák is felsorakoztak, akik 1691-ben, majd – az ifjú Napóleon vezetésével – 1793-ban elfoglalták. A lakosság azonban csak 1860-ban szavazta meg a Franciaországhoz történő csatlakozást, és így lett Nizzából Nice.
Ebben az időben egy másik invázióra is sor került, bár ez sokkal békésebb természetű volt. Brit utazók felfedezték az Angyal-öböl (Baie des Anges) paradicsomi ívét. Egyik első leírója egy skót orvos és kiváló író, bizonyos Tobias Smollett volt, aki 1763 és 1765 között Nizzában élt, s bár zsörtölődött a „kövér asszonyok” és a „fokhagymában bővelkedő” konyha miatt, elismeréssel szólt viszont a sörbetről, de mindenekfölött az egészen egyedülálló klímáról. Smollett úgy találta, hogy ez a klíma jót tenne honfitársainak, hogy megszabaduljanak a tüdőbajtól, így aztán Anglia jobb körei minden ősszel gyógykúrára zarándokoltak Nizzába. Kialakult egy gazdagokból, főnemesekből és nyugállományú tisztekből álló sznob angol kolónia, amelynek köreiben egyszerűen sikk volt tüdőbajosnak vagy valamilyen más betegségben szenvedőnek lenni. Ez valóban egy kolónia volt, mert a vendégek el sem tudták volna képzelni, hogy másként említsék őket. A helybeliekről egészen egyszerűen tudomást sem vettek. Csak saját köreikben mozogtak az előkelő éttermekben és a West End vagy a Westminster szállodában, melyek a Newborough városrészben álltak.
