Címke: Montenegro

Városok, montenegrói települések szerinti szállás ajánlók, keresők. Szálloda, kemping és kiadó apartman lehetőségek szép tengerparti és minden egyéb kiemelten fontos helyen. Képeket, véleményeket, kérdéseket és hozzászólásokat várunk Öntől és minden olvasótól.
Útikalauz blog-fórum ez itt, egyre több település rövid magyar leírásával és képekkel.

Podgorica szállás, szálloda, látnivaló és utazás tipp

Podgorica

A Wizzair új célpontja lett 2017-től, mivel államilag támogatott a jegy, így minden korosztálynak felcsillant a szeme, tízezer forint sem kell egy oda útra 2018-ban több dátumra. Döbbenetes, de ez történt. Szinte egy balatoni oda-vissza vonatjegy árából lehetünk egy teljesen egyedi, balkáni, nem sötét részen Európában. Belvárosi, óvárosi hostel ágyak 9-10 eurótól, ugyanúgy mint 2014-ben, nem lett drága a hely. A luxus kategória is bővült, hiszen az igények fokozatosan nőnek, ahogy fejlődik a világ gazdasága (pénzügyi gazdagsága). Egy olyan nagy múlttal rendelkező kereskedelmi központ ez, hogy bizony meglepődhetünk, annyira sokféle termék jelenik meg, ez nem mindig pozitív (gondolok itt az alkoholokra), de hogy messze földről jött, Hollandiából, Ausztráliából vagy Argentínából találunk itt termékeket, az teljesen hétköznapi eset.

– 2018. januárjában nyitott, és nem véletlen, hogy nagy sikere lesz: Delta City Rooms **** ITT, a központhoz közel, szép és kényelmes 25 m²-es delux szobák, reggeli kérhető külön, ugyanennek a cégnek 50 m²-es 4 fős apartman egysége is van kiadó.
Apartment Stefan*** ITT, már több éve bizonyít ez a tágas, 4 fős teljesen felszerelt belvárosi apartman Wifi-internettel.

Montenegrói Köztársaság fővárosa, gyors hotel és apartman szállás keresés: Podgorica szálláshelyek ajánlatai ITT, minden kategóriából szinte mindenki. Központi, szép belvárosi szállodák, új és régi hotelek, kertvárosi és külvárosi helyek. A magán szálláshelyek (Airbnb stb.) dinamikus növekedésével egészen egyszerű lett megfelelő helyet találni, szinte mindig szabad egy kiváló. Az ár napi 8-10 eurótól megy felfele, reggeli 2 eurótól, ennél olcsóbbat ne is keress! A kemping sátorhely nekünk csak 3-6 euró volt, de a csoportban utazó fenegyerekek ilyenek, 20 euróért belvárosi apartman is volt rendes ággyal.

A hotelek nehezen vették fel a ritmust az internetes értékesítésben, de egyiküknek láthatóan jól sikerült:
Hotel Hemera**** ITT, 22-25 m²-es kényelmes, modern szálloda szobák, a reggeli opcionális, a 32 m²-es lakosztály pedig egy üzletember igényeit is kielégíti. Nem egy nászút paradicsom ez a város, de egy nagy európai körutazás részeként pároknak is kedves emlék lehet, ezt erősítik meg a tapasztalatok (a statisztikák), ők kiemelten szerették. A szép és egyedi szoba designok, kényelmes franciaágyak miatt ezt megértjük, nem unalmas, forró hangulatot ad több sötétnek tűnő szín is. Ez luxus kategória több dátumra elérhető áron.

Egy kisebb modern hotel a belvárosi Hotel BaMBiS***+, újszerű 25 m²-es szobák, változó árak várnak itt, olykor hihetetlenül olcsó reggelivel együtt, máskor a többi helyen picit olcsóbb egy még tágasabb szoba/lakosztály.

A viszonylag közeli tengerpartok (Albánia, Velipojë vagy Kotor) rengeteg turistát vonzanak, de még nem telítettek és méregdrágák.

– Egy népszerűbb egy még kisebb szálloda itt a Philia***, üzletemberek és átutazók szívesen éjszakáznak itt, a legtöbb vendég vélemény pozitív, a személyzet sok-sok dicséretet kapott.

– Idilli, folyóparti környezetben találunk egy panzió jellegű vendégházat, az Ambasador nagyon szép, és itt 4 ágyas lakosztályt (családi szobát) foglalhatunk.

– 2017. végétől, decembertől foglalható, kár lenne kihagyni a listából ezt a kiváló privát apartmant: strong>Apartment Hedonist*** ITT, 60 m²-es, 1-5 főre tökéletesen berendezett kiadó lakás, a név magáért beszél.

Apartmanok (kiadó szoba, lakás, magánszállás, villa vagy ház) elérhető a turisztikai központon, utazási irodákon vagy az interneten keresztül. 2-3-4 csillagos szállodák a jellemzőek a kínálatban, diákszállás (kollégium, hostel), olcsó munkásszállás van természetesen.

Városok, közeli települések további szállás ajánlatokkal: Golubovci 12.1 km 1, Danilovgrad 17.9 km 1, Cetinje 28.5 km 2, Miločer 36.2 km 4, Sveti Stefan 36.8 km 10, Petrovac na Moru 37.2 km 15, Sutomore 37.7 km 1, Čanj 37.9 km 1, Budva 39.7 km 45, Kotor 40.4 km 16, Dobrota 40.6 km 1 és Bar 41.0 km 9. Tengerparti nyaralóhelyek és nagyobb falvak.

Látnivalók, adatok és nevezetességei:
Város a kis hegy alatt, Podgorica (cirill betűkkel Подгорица) a Montenegrói Köztársaság fővárosa, a Morače folyó mellett találjuk. Citadella , Gergely-templom (10. századból), a Toronyóra és az Óhíd. A főváros lakossága 2011-re 150 ezer fő fölé emelkedett, pedig 30-35 évvel korábban még 100.000 lakója sem volt. Egy fontos kereskedelmi útvonal haladt itt át még az ősidőkben, már az 5 század környékén egy város alakult ki itt. Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek. Miért jó ide foglalni? Elég néhány hosszabb úti élménybeszámolót elolvasni, a közeli nemzeti parkok fotóit megnézni az interneten, és többek keze remegni fog, és lelke csak a sikeres repülőjegy foglalás után nyugszik meg. A kikötőkben a magán hajók, a luxus jachtok hosszú sora is fergeteges, új-zélandi, holland, angol vagy norvég zászlót, felségjelzést nekem érdekes volt látni egy helyen.

Podgorica zoomolható térképe, a város és környék részletesen áttekinthető műhold képeken:
[geo_mashup_map]

A helyi felsőoktatás, egyetemi élet központját itt találjuk: www.ucg.ac.me/eng/, mérnök, jogász, közgazdász, matematikusi és orvosi képzés van itt.

Repülőterek és repülőjáratok: www.montenegroairports.com/eng/index.php?menu=&menu1=. Repülőterek távolsága a belvárostól: Aerodrom Podgorica (TGD) 1.7 km, Aerodrom Tivat (TIV) 44.6 km, Dubrovnik Airport (DBV) 82.7 km (fapados, olcsó járatok indulási állomása, olcsó repülőjegy ajánlatok).

Budapest és Podgorica távolsága 780 km. Kis forgalomban ezt autóval egy nap alatt megtehetjük. Az útból kb. 244 km autópálya csak, így fárasztó és nehéz lehet az utazás. Buszos csoporthoz csatlakozni lehet a legkényelmesebb.

Egy helyi utazási iroda ajánlatok (külföldi utakkal), elérhetőségek: www.grand.me. Autó kölcsönzés, fotók és hírek.

Időjárás és előrejelzés: news.bbc.co.uk/weather/forecast/984 – a mediterrán klíma (éghajlat) miatt egy kellemes hely.

Tivat szállás: hotel és kiadó apartman lehetőségek

Tivat

Ez a nagyon-nagyon régi település, ki tudja milyen régóta ember által lakott terület újra kezd népszerű lenni a különleges üdülési célpontot keresők körében. Ideális turista célpont, mivel hajósok mindenhonnan érkeznek ide, és a tengerpartokat a szárazföldről felfedezők szintén örömmel látogatnak ide Montenegróba. A város állandó lakossága 9400 fő körüli volt 2017-ben, míg a teljes kistérség lakossága 14500 fő körüli. A kertek és a növényzet változatossága önmagában nagy élmény, egy kertben látni északon és délen megszokott gyümölcsöket / növényeket nekem külön élmény volt.

Szálláshelyek keresésében segítünk alább (Crna Gora-ban, Montenegro), szobák és villák keresése, hotel és apartman foglalás olcsóbban online könnyen lehetséges egyre inkább. Egy több és kényelmes utazási lehetőség van a tengerparti városba, a szolgáltatások és szállások színvonala pedig sokat emelkedett, miközben az árak kifejezetten barátságosak maradtak.

Egy kiváló szállás lehetőség a Maki apartmanok a számunkra, érdemes előre foglalni, és nem csak elő és utószezonban, hanem a főszezonban kimondottan jó árakat kaphatunk (2, 3, 4, 6 és 8 fős elhelyezés). Jó helyek rugalmas dátumokra heti turnus megkötés nélkül főszezonban. Kiadó szobák, lakások, házak (nyaraló villák). Szállások keresése, képek, leírások és fórum vélemények Montenegró.

– 5 csillagos tavati szálloda: Regent Porto Montenegro (86 szobás luxus hotel, maximum az árára lehet panasz, mindent tudnak)
– 4 csillagos ház: Hotel Montenegrino (10 szobás mini szálloda, nem olcsó)
– Eco Hotel Carrubba 4**** (hét darab csodás kiadó szoba)
– Teljesen felszerelt nyaraló apartman: Apartments Scepanovic (3-4 főre megfizethető árakon 48-50 m²-es kiadó lakások)
– igazán olcsó: Apartments Bordo (privát fürdőszoba, kilátás a hegyekre, 2-3 fős egységek)

A közeli Herceg Novi városát érdemes még számításba venni, ott a Garni Hotel Bokeska Noc*** egy közkedvelt szálláshely magyar vendégek részére. A csodálatos kilátás, a vendégszeretet, a közeli strand és a gyalogosan kényelmesen elérhető városközpont méltán tette ismertté ezt a szálláshelyet. A kis szállodák között kutakodva vegyük őket számításba, és foglaljunk jó előre.

Aki hotelt keres, annak egy lehetőség a négy csillagos Hotel Montenegrino *4***, persze valószínűleg jobban megéri az elsőként ajánlott apartmant foglalni, és egyik nap étterembe menni, másnap pedig magunknak főzni egy gyorsan elkészülő finomságot.

Népszerű a fenti piros linkeken online kedvezménnyel foglalható szálláshelyek név szerint Tivatban. A Montenegrino 4 **** után ajánlható még:
– Hotel Magnolia 3 *** (igazából jó, egyszerű, elég drága ház üzleti és elit turista vendégkörrel)
– Hotel Palma (kis szálloda, jól illeszkedik a helyi viszonyokhoz, légkondicionált, közvetlenül a tengerparton, -fapados)
– Rooms Tamara (gyönyörű szép szobák a tengerparti strandoktól elérhető távolságra)
– Eco Hotel Carrubba 4 **** (7 szoba és lakosztály egység 2-3 főre)
– D & D Apartments Tivat, Hotel San, Apartments City Center (belvárosi, központi lakás), Nina Apartments.

Akit szinte senki se ajánl: Hotel Splendido MB, rossz vélemények hada volt vele eddig, a színvonalához képest roppant drága, totál fapados szobák, néha olcsón adják, de attól még nem lesz kényelmes és tiszta.

Az online (internetes) szállás foglalását itt az egyik linkről elindulva kezdje el! Konkrét, lehetséges dátumokra keress egyik piros linkre kattintva!

Tivat

Tivati, és környékén szállások, települések szerint, városok és falvak: Bijela 3.8 km 3, Kamenari 3.9 km 2, Perast 5.6 km 3, Dobrota 6.2 km 1, Kotor 6.3 km 25, Risan 8.7 km 1, Bigovo 8.9 km 1, Herceg-Novi 13.1 km 24, Cetinje 19.2 km 2, Budva 20.7 km 66, Molunat 21.3 km 2 és Bečići 22.1 km 2.

Repülőterek távolsága légvonalban a központtól: saját repülőtér az Aerodrom Tivat (TIV) 4.5 km, távolabb a Dubrovnik Airport (DBV) 37.7 km és az Aerodrom Podgorica (TGD) 46.1 km.

Ajánlott szálláshelyek még Tivat településén: Rosic és Starcevic apartmanok, Hotel Primavera **** szálloda, Apartmani Strahinja (a közeli faluban), VESNA apartmanok a strand mellett, D & D 100 méterre a kikötőtől, Hotel Palma*** légkondicionált szobák kilátással az öbölre, Hotel Pine (olcsó szobák, központi belvárosi helyen).

Budapest és Tivat távolsága 862 km, ezt a nagy utat szerencsével és jó sofőrrel egy nap alatt megtehetjük. Aki megteheti, a helyi pici repülőtérre érkezhet: www.montenegroairports.com/?menu=3.

Zoomolható térkép a környékről, GoogleMaps műholdképpel együtt:
[geo_mashup_map]

Fotók, képek, utazás élmémybeszámoló és szállás:

Helyi utazási irodák egy-egy jó programmal tudnak minket segíteni. Ilyen oldalak például a több nyelvű www.tivat.travel/home.html vagy a www.tivatonline.com.

Időjárás (hőmérsékletek és csapadék), előrejelzés: weather.com/weather/tenday/Tivat+Montenegro.

Látnivalók, adatok és Tivat nevezetességei:
A város lakossága alig több 13 ezer főnél, de nyáron picivel több emberrel találkozhatunk itt. A kikötő és a környezet több helyen festői, így kellemesen telhet itt az üdülésünk. A kis szigetek és félszigetek a hajósokat gyakran idevonzzák. Pálmafás sétányok, eldugott kis nyaralók és villák,  itt a tengerparti romantika mellett még sok más kedvességet kaphatunk. Látnivalók, hírek, nevezetességek még a turisztikai portálon: TIVAT- Tavel and Tourism. Útleírás, látnivalói és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek. Miért jó ide foglalni?

Balkán országok veszélyei és a problémák elkerülve

A Balkán egy kincs, a Fanatik (zenekar) vagy egy rémálom? A kérdés jogos, a választ és véleményem késve megadtam 2014-ben. Ma, több éve sima személyi igazolvánnyal körbe tudtuk utazni, nem kellett drága útlevél. Na ja, némi kenőpénz (apró) kellett, kis korrupció mindenkinek jár (2-4 euró a határon, 10 euró rendőröknek egy elmulasztott indexelésért stb.). Ha igazi veszélyeket akarunk, akkor Afrika, egy viharos óceán, Dél-Amerika és Észak-Korea felé vehetjük az irányt, ahol a természet erői, a rablóbandák vagy a határőr katonák a másvilágra repítenek.

A problémák Albánia esetében jól teljesen elkerülhetőek, hiszen a Wizzair járataival gyorsan, olcsón és közvetlenül elérhetjük a fővárost, ahonnan olcsó (előre lefoglalt) taxival tovább utazhatunk a szálláshelyünkig, vagy autót bérelve egyik végétől a másikig megtekinthetjük egy hét alatt.

Olvasva a régi (1993-1998-2008-as) kellemetlen élménybeszámolókat, azt kell mondani röviden, hogy elmúlt az a sötét kor réges-régen, javulás van, az átmeneti menekült áradat okozott gondot a határátkelőhelyeken 2015. és 2016.-ban. Máshol és másféle bajok robognak felénk, keresztül-kasul Európán azóta is. Sőt talán az az igazság, “Ha békét akarsz, akkor irány a Balkán” 2009 óta. Ennyire viszonylagos a világ, és bizonyos tekintetben ilyen gyorsan változik. Aki kibír egy hetet Budapesten, Londonban stb., autózva, éjszakázva és egy nagy bulit bevállalva, annak semmitől sem kellene tartania, ha egészségesen áll hozzá egy kalandos déli kiránduláshoz (pl. albániai nyaraláshoz). Jó ha tudjátok, a Balkán az EU-nak köszönhetően már rég kiterjedt TELJES Európára, ezt egyetlen németországi út megvilágította nekem az autópálya melletti parkolókban időzve, amik mindig tele voltak balkáni vendégmunkásokkal.

Egy jó idegenvezető többet tud segíteni, mint egy jó utasbiztosítás, persze más a funkciója e kettőnek.

2014 június 19-29. között egy mesés ízelítőt kapott a 20 fős csapat: www.bekatutaj.net. A kedvező ár, a színes program, az apró kalandok, kis szabad programok, mindenképpen magáért beszél. Rutinos túrázók, zarándokok, hitgyakorlók és pusztán óriási energia impulzust kereső magányosok egyaránt megtalálták itt a helyük. Ki fog visszatérni? Ez jó kérdés, másodjára minden más, ami megnyugtató, hogy 3 hónapra lehet elegendő programot találni, így nem véletlen, hogy magyar motorosok, sok-sok holland és elszánt kőkemény vadkempingező kerékpárosok szintén feltűnnek errefelé.

Élménybeszámoló fotók szűk (~120 db) a Facebook közösségi oldalról törölve lett. Tisztuljon a kép, induljon be a fantázia, és utána a kisbusz!

Miért keltik rossz hírét egy csodálatos szép vidéknek, természeti, építészeti és földrajzi csodáknak? Egy fajgyűlölő előadás részletei például:

“A Kárpátok, Transsylvania, mecsetek, harcias papok, veszedelmes albán hegyi emberek… A Balkánt Karl Maytól Karl Marxon át Otto von Bismarckig mindenki távoli és félelmetes helyként mutatta be régen. Itt uralkodókat ölnek…

Egy hajóút a csodás kék vizeken, le Rijekától egész Igoumenitsáig, Skodra-tó páratlan szépsége, az ősi Szarajevó látnivalói sem segítenek?

“A Balkán az marad, ami volt: egy európai félsziget, amely fenyegetőn meglapulva várja mindazokat, akik átmerészkednek az Alpokon. Ráadásul a félsziget túlsó végén, még ennél ijesztőbb térségek lennének? Törökország, Kis-Ázsia, aztán egy tenger, aminek még a neve „Fekete”… A Fekete-tengeren túl terül el a végtelen orosz sztyeppe, a vidéken kozákok, örmények, kurdok és grúzok élnek, és még a városokat csupa egzotikus névvel illetik: Trabzon, Szevasztopol, Baku vagy például Szmirna… Ahol a Balkán véget ér, onnan fut ki a vasút Bagdadba, és onnan indulnak a karavánok Teherán és India felé.

Dél-Európát jó és rossz félszigetekre lehet osztani. A Balkán-félsziget ezek közül valami olyasmi, amire az európaiaknak tán jobb volna nem gondolniuk. Inkább csak a jó és szép félszigetekről kellene beszélniük, például Itáliáról, a citrom- és narancsligetekről, vagy az Ibériai-félsziget verőfényes tereiről. Csak azokról a helyekről, ahol az ember, kigombolt ingben és whiskys pohárral a kezében végre egy kicsit Goethének vagy Hemingwaynek érezheti magát… Nos, a mi félszigetünk nem ilyen. A mi félszigetünk lehangoló és ráadásul veszélyes is.

“Manapság egy modern félelem, a balkáni nyomor tartja rettegésben az Európai Uniót.”
Bla-bla-bla, ez egy félelem keltő mese. Sokkal gazdagabbak egyelőre például Magyarországnál. Aki nem hiszi, az nézze meg a helyszínt és a gyermekáldás statisztikákat. Itt a jó térségekre gondolunk, nem az eldugott hegyvidéki szegénységre vagy a városi nyomornegyedekre, putri tanyákra, amiket szintén megtalálunk Borsodban vagy Budapesten.

“A Balkán egy elhanyagolt hátsó kert.” A legelőket és a macedóniai diófákat vagy a montenegrói tengerpartot látva ez szintén erős kamu.

“A balkáni emberek ugyanis nem szeretnek dolgozni.” Igen? Láttátok a köves, gyenge minőségű földeken 35 C-ban nyáron gyomláló asszonyokat? Ja, hogy összekeveritek Máltával vagy a tengerparti görögökkel őket. Szép :)!

“2 Inkább eladják a saját veséjüket vagy a gyereküket ezer euróért, csak hogy megéljenek. A lányok és a fiatal asszonyok idejönnek a bordélyainkba, a férfiak pedig feketemunkát vállalnak, jóval az átlag alatti fizetségért, miközben Nyugat-Európában egyre nagyobb méreteket ölt a munkanélküliség.”

“A Balkán robbanásveszélyes.” Robbant, de szinte az egész világ az, vegyük már észre!

“A balkáni politikusok és a bankárok egytől egyig szmokingba bújt maffiózók.” Budapesten vagy Szlovákiában nem?

“Színüket változtató kaméleonok, vérengző leopárdok, alattomosan, lesből támadó vadmacskák. És miféle nevek szerepelnek ezen a térképen? Szlavónia, Szlovénia, Szerbia, Bosznia, Albánia, Macedónia, Bulgária, Románia, Moldávia, Vojvodina, Hercegovina, Montenegró… – Montenegró! A név magáért beszél, nem igaz? Milyen nyelvet beszélnek ott? És vajon megértik-e egymást az emberek? Miféle istenekhez és szentekhez imádkoznak ezek a katolikusok, muszlimok, ortodoxok, szefárdok, kriptokatolikusok, unitáriusok, protestánsok? Korábban egyébként nem mind kommunisták voltak?”

“Ha átkel valaki az Alpokon, netán kelet felé hagyja el Bécset, akkor mindenképpen egy valódi fekete lyukba zuhan. Sokkalta egyszerűbb tehát a tengerről szemügyre venni ezt a területet. Mondjuk, egy cirkáló fedélzetéről, az Adria felől. De persze még pompásabb kilátásban lehet részünk egy repülőgépen ülve.”

“Sensu stricto intim területnek, különösen mostanában. Nyugat-Európának ugyanis bizonyos problémái vannak, amelyek a hálószobában, nevezetesen a hitvesi ágyban jelentkeznek. Egyre kevesebb gyermek születik. Az iskolai osztályok létszáma egyre csökken. Lassacskán elsivatagosodnak a játszóterek. Bezzeg a Balkánon!”… “A férfiak ugyanis már itt jönnek-mennek közöttünk. Életerőtől duzzadó munkásemberek, akik vasárnaponként a pályaudvarok környékén ütik el az időt, Bécstől Rotterdamig mindenütt Nyugat-Európában.

Már csaknem fél évszázada, nyugat-európaiak milliói utaznak turistaként Horvátországba, Montenegróba, és nyaralnak Görögországban vagy Törökországban, a Fekete-tengernél…

Nyugat-Európa modern fóbiái, véleményem szerint, inkább egyfajta poszttraumatikus stressz-szindróma tünetei. Az elborzasztó háborúk, deportálások, népirtások, véres polgárháborúk és szörnyű bombázások e századában Európa „civilizáltnak” nevezett része ugyanis megtizedelte, megcsonkította saját magát. Nem csoda hát, ha most leginkább egyfajta szanatóriumnak szeretné látni önmagát: zöldhitel, csend, légkondicionált irodák, légkondicionált bevásárlóközpontok és légkondicionált elfekvők… Európában tudniillik senki sem beszél hangosan, és senki nem tesz fel kínos kérdéseket. Különösen nem a nagypapának és a nagymamának. Nagypapáról ugyanis még a végén kiderülhet, hogy háborús bûnöket követett el, nagymamát pedig lehet, hogy megerőszakolták.

Nyugat-Európa poszttraumatikus jelene azért még adhat számunkra egy esélyt. Azután, hogy majd sikerült pszichológiailag feldolgoznia a maga Auschwitzait, Verdun-jeit, a Coventryket, a Varsókat és Guernicákat, Nyugat-Európának talán nem kell már velünk álmodnia. Azután remélhetőleg ténylegesen szemügyre vehet bennünket, mi pedig kikecmereghetünk a rémálmok fekete lyukából.

Ugyanakkor a kérdést fel kell tennünk a másik oldalra vonatkozóan. Vajon miért van az, hogy nehézségeinek és alkalmatlanságának okait a Balkán szinte kizárólag csak a külső körülményekben keresi? Valójában miben vétkesek a többiek? Az Ottomán Birodalom, a Habsburg Monarchia, Velence, Oroszország (minden birodalmi megtestesülésében), illetve a Szovjetunió? Valójában milyen bûnöket követett el az úgynevezett Nyugat, Angliától Németországig és Franciaországtól Olaszországig? Vajon nem fordulhat-e elő, hogy a Balkán ennek a kérdésnek az eldöntésében kissé narcisztikus és mazochista? „Kizsákmányolták a történelmünket, elvették az erőforrásainkat, tönkretették az autentikus kultúránkat, és itt hagytak bennünket minden segítség nélkül… most meg itt ülünk, másodrangú állampolgárokként, tehetetlenül, miközben pedig annyira tehetségesek vagyunk… és olyan eredetiek…”

A tükör egyik oldalán megcsodálhatjuk az összes, Balkánra vonatkozó nyugati fantáziát. A tükör másik oldalán viszont egyfajta nagyon valóságos kollektív képmutatást vehetünk szemügyre, amelynek jegyében a Balkán áldozatként prezentálja és reprezentálja saját magát. Az ön-viktimizáció márpedig rendkívül kényelmes pozíció. Ennek okán nem csak az imaginárius Balkánról,2 hanem a Hisztérikus Balkánról beszélnünk kellene, amely olyan formákban álmodja meg és festi le magát, ahogy azt csak egy súlyosan terhelt személyiség teheti.

Én egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy Edward Said Orientalizmus címû munkája olyan elkötelezett fogadtatásra és számos lelkes követőre talált a Balkán-félszigeten. 3 Hisz a Keletről alkotott nyugati képet elemzi. És gondosan hallgat a Nyugat viszonylatában kibontakozó keleti képmutatásról.

Tudom, hogy túl sok volt, ráadásuk sokkoló az idézet, a túlzó, kegyetlenebb részekből sokat töröltem. Az idő, az évek múlásával láthatóan jogosan, a fejlődés most nagy kihívás most egész Európában.

Országokra lebontva jönnek még részletek, hiszen érdemes akár 5-10 évre előre minden nyáron ide utaznunk 10-14 napra, hogy felfedezzük a Balkán anyagias, élő és emberi kincseit.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben: [geo_mashup_map]

Budva szálláshely: hotel és apartman üdülés árak

Budva

Montenegró tengerparti városának (Будва) népszerűsége nagy, ténylegesen világhírű, amit könnyen beláthatunk a kikötőben és a hotelekben elbeszélgetve. Álomszép, életre szóló emlékek kötődnek sokaknak a környékhez. Néha már hitetlenkedve hallgathatjuk a véget érni nem akaró élménybeszámolókat.

Az üdülőhelyen a lenti piros linkre kattintva áttekinthetjük a szálláshelyeket ajánlatait, napi szoba árakat és nyaralás hotel/kiadó apartman csomagokat. Egyre többen érkeznek ide egyénileg és kis csoportban. A használt fizetőeszköz az euró, ennek megfelelően érdemes az árakat is nézni.

Budavai szállások vélemények fórummal, díjmentes foglalás: Hotelek keresése és összehasonlítása ITT – vendég értékelések az olcsó egytől az új és modern öt csillagos tengerparti luxus szálloda kategóriáig. Azonnali ingyenes visszaigazolás, korrekt és gyors szolgáltatás.

A vendég-fórum vélemények alapján népszerűbb szállások, kiemelten kedvelt hotelek, kiadó házak például:
5 *****: Splendid Conference & Spa Resort (wellness, luxus, kényelem, kiváló elhelyezkedés)
4 ****: Hotel Aruba, Garni Fineso, Astoria
3 ***: Hotel Oliva, Admiral, Apartments Stanivukovic
Egyéb jó helyek, magánszállás, lakás és ház: Apartments Butua, Apartments Alexandra, Vila Celebic-Radovic

Apartman, panzió és szálloda árak összehasonlítása. Kattints a piros linkre, és egy konkrét dátumra keress! Évről évre egyre több jó ajánlat: Keresés összegyűjtött budvai szállás akciós árakkal ITT. Tengerparti üdülés gyors foglalási egyénileg Montenegróban. 9-11 euró/fő/éj ártól tengerparti apartman ajánlatok.

Budva
Budva nagy szálloda
Budva kis panzió
Budva villa ház

5 csillagos hotel kategória: Splendid Conference & Spa Resort*****, The Queen Of Montenegro, Villa Perla Di Mare***, Hotel Blue Star ****. A nagy szállodák közül népszerű még a Hotel Montenegro****, saját étterem, bár, medence, sportolási lehetőségek, szauna, tengerre néző szobák és kiadó lakások (apartman) stb. várja az ide látogatókat. Elég drága ez a hotel így itt mindent meg kell tenni, hogy az igényeiknek megfelelő szobát kapjunk. Nemdohányzó, szép kilátású, kényelmes ágybetéttel. Érdemes mindent egyeztetni előre, ha még nem ismerjük a hotelt, ahová foglalunk. Reggelis, félpanziós, teljes ellátásos vagy all-inclusive csomag árak az igényeinkhez.

Közeli városok, közeli települései távolsága, Budva környéke szállások:
Bečići 3.1 km 1, Sveti Stefan 5.6 km 35, Miločer 5.6 km 5, Radanovići 10.6 km 1, Petrovac na Moru 12.3 km 37, Bigovo 13.5 km 3, Kaluđerac 13.8 km 1, Buljarica 14.2 km 1, Cetinje 14.6 km 3, Kotor 17.0 km 50, Čanj 18.9 km 2 és Dobrota 20.1 km 1

Repülőtér távolságok légvonalban a város központjától: Tivat repülőtér (TIV) 16.2 km, Podgorica (TGD) 35.4 km és Dubrovnik (DBV) 55.9 km.

Budva tengerpart

Strandok ezen a környéken: www.rivijera.net/en/beaches.htm.

Budva strand

Egy különlegesség a hotelek között: www.iberostar.com/EN/Budva-hotels/Iberostar-Bellevue_3_104.html.

Időjárási adatok és előrejelzések, hőmérséklet: www.accuweather.com/world-index-forecast.asp?zipcode=Budva,+Serbia+and+Montenegro&submit=Go&partner=accuweather.

Zoomolható műholdkép és térkép sok információval:
[geo_mashup_map]

Budva adatai, tudnivalók és nevezetességei közül néhány itt olvasható magyarul: hu.wikipedia.org/wiki/Budva. Kisebb és nagyobb strandok, védett öblök és veszélyesebb sziklás partok váltják egymást. A közeli látnivalók, a természet szépsége sok vendéget fog ide vonzani 2015-ben és a későbbi években. Útleírás és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek. Miért jó ide foglalni? Turisztikai portál program ajánlókkal, hírekkel és sok hasznos információval: www.budva.com.

Budva luxus

Budva konyhás lakás

Korábban Montenegró ‘Szerbia’ (Jugoszlávia) része volt, ennek megfelelő korábbi adatok a Szerbia és Montenegró cikkben.

Dobra Voda szálláshelyek, nyaralás tipp apartman és hotel

Dobra Voda – Montenegró

A Veliki Pijesak nevű strandon található nyaralóhely Ulcinj és Bar között. Ebben az öbölben talán a legszebb a víz, a falu neve talán erre utal (dobar=jó, voda=víz). Alig ezer fős állandó lakosságú.

A piros linken keresztül megkapjuk a ténylegesen foglalható szálláshelyek listáját magyarul, illetve korábbi vendégek élménybeszámolóit, értékeléseit itt olvashatjuk: Dobra Voda szállások, szálloda és apartman árak leírással ITT – közeli, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban.

A vendég-fórum vélemények alapján népszerű dobra-vodai szállások, kiemelten kedvelt hotelek Dobra Vodában:
• 4****: Apart Hotel Kalamper (szobaszerviz, autókölcsönző, családi szobák, bár, mosoda)
• 4****: Hotel Resort Ruza Vjetrova (teniszpálya, szabadtéri úszómedence, étterem, 24 órás recepció, légkondicionált)
• 3***: Hotel R (szabadtéri úszómedence, kert, terasz, családi szobák, étterem)
• 3***: Vila Bravo (légkondicionált, napozóterasz, grillezési lehetőség, ingyenes parkolás)
• Egyéb apartman szállás kategória: Apartments Dukić (grillezési lehetőség, ingyenes Wi-Fi, 24 órás recepció, terasz)

Last minute és előfoglalás, utazás, szállás ajánlatok összegyűjtése másodpercek alatt: Dobra Vodai szállások minden ajánlata ITT. Hotel szoba, olcsó B&B magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis szálloda, vendégház és diákszállás ITT kereshetően. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok.

A teljes szállás kínálat óriási, sokat nőtt a 2000-es évektől, kisebb olcsó panziók, vendégházak és kiadó magánszállás vendégszobák, kemping üdülők, kis apartmanok sorát nem kell/lehet előre foglalni kivéve a telítettebb főszezoni hétvégéket.

Dobra Voda környéki szállások: Ravanj 2.3 km 1, Utjeha 4.9 km 6, Bar 6.1 km 26, Šušanj 8.7 km 1, Sutomore 13.2 km 5, Ulcinj 14.4 km 52, Čanj 17.5 km 2, Virpazar 22.3 km 2, Kaluđerac 22.7 km 1, Petrovac na Moru 24.1 km 31, Gornji Štoj 24.8 km 2 és Sveti Nikola 26.7 km 1. Továbbá: Kruče, Bijela Glavica, Željeznica, Stari Bar, Mala Gorana és Kruta.

Dobra Voda Hotel Resort Ruza Vjetrova

Repülőtér távolságok a központtól légvonalban: Podgorica repülőtér (TGD) 35.7 km, Tivat repülőtér (TIV) 52.4 km, Tirana – Albánia nemzetközi repülőtér (TIA) 85.1 km és Dubrovnik – Horvátország repülőtér (DBV) 92.1 km.

Budapest és Dobra Voda távolsága kb. 830 km autóval. Az utazási idő így kb. 12 óra 15 perc. Az online útvonal tervezők sokat segítenek nekünk, pl.: GoogleMaps, Viamichelin a profi útvonalterv készítők az olcsó (ingyenesen használható) vagy a gyorsabb utak feltérképezésére. A környék zoomolható térképe, műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben: [geo_mashup_map]

Dobra Voda-i utazási, üdülés / nyaralás, kirándulás / látnivaló témában szólj hozzá itt! Kérdezzük vagy segítsük egymást, hogy hatékonyan szervezzük az utat!

Dobra Voda, Montenegro

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, program ajánló és képek. Dobra Voda részletesen: A fürdőhely kb 2700 fő részére biztosit kellemes időtöltést. A strand kavicsos és néhol homokos-kavicsos, a tenger itt gyönyörű és tiszta. A partmentén zuhanyzók, sportfelszerelés-kölcsönzők, életmentők és számos étterem található. Az üdülő központ honlapja: www.dobravoda.me. Wikipedia útikalauz adatok a térségről angolul: en.wikipedia.org/wiki/Bar,_Montenegro.

Sutomore nyaralóhely szálláshelyek, látnivalói

Sutomore

Jelentős, keresett és kedvelt nyaralóhely, a Barska riviéra, gazdag vegetációjával és állandósult időjárásával csábít. Szépen fejlődött az elmúlt évtizedekben. A legszebb és jól élvezhető strandok közé tartozik a Sutomorska strand, ez az 1250 m hosszú Aranypart itt, a Vörös strand, amely az itteni homok színéről kapta a nevét. Csodás és romantikus hely, a környező területet sűrű borókaerdő borítja. A tengerpart menti hangulatos bárok és éttermek nagy száma a minőség javulását segítette szintén.

Olykor hihetetlen olcsó, főszezonban is lehetett kétágyas szobát foglalni egy hétre összesen 100 eurós áron (pl. Guest House Vukmarković: panoráma, tisztaság, ingyenes Wifi internet, kisbolt gyalog elérhető távolságban). Utazásunk előtt az interneten szállást keresni és egy jót foglalni megéri, amikor van lehetőség, azonnali díjmentes visszaigazolást kapunk a szállásadó minden elérhetőségével, csak ott kell fizetni. A piros linkeken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját, a szobák és apartmanok árait.

Szálloda, hostel és magánszállás last minute és előfoglalás, szállás ajánlatok összegyűjtése másodpercek alatt: Sutomore szállások minden ajánlata ITT. Hotel szoba, olcsó B&B magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis szállodák, vendégház és diákszállás is ITT kereshető. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok.

A linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját magyarul, illetve korábbi vendégek élménybeszámolóit, értékeléseit is itt olvashatjuk: Sutomore szállások, hotel vagy apartman árak leírással ITT – közeli, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok is. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az utazás élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban.

A vendég-fórum vélemények alapján népszerű szállások, kedvelt hotelek Sutomoreban:

4 csillagos****:
• Villa Casablanca (családi szobák, légkondicionálás, 24 órás recepció, terasz, ingyenes Wi-Fi és parkoló).

3 csillagos***:
• Hotel Fleur de Orange (nemdohányzó szobák, légkondicionálás, svédasztalos étterem, játszótér, kert, terasz, ingyenes Wi-Fi és parkoló).

2 csillagos**:
• Apartments Kruna Jovanović (családi szobák, légkondicionálás, poggyászmegőrzés, napozóterasz, ingyenes Wi-Fi és parkoló).

Egyéb szállás kategória:
• Villa Elena (családi szobák, légkondicionálás, 24 órás recepció, bár, játszótér, terasz, ingyenes Wi-Fi és parkoló).

Sutomore

A teljes sutomorei szállás kínálat jó, kisebb olcsó panziók, vendégházak és kiadó magánszállás vendégszobák, közeli kempingek sorát nem is kell előre foglalni kivéve a legtelítettebb főszezoni hétvégéket.

Hotel Fleur de Orange - szoba

Sutomore környékén szállások, közeli települések: Čanj 4.6 km 2, Šušanj 4.6 km 2, Bar 7.1 km 39, Stari Bar 9.2 km 1, Petrovac na Moru 11.1 km 49, Virpazar 12.1 km 4, Dobra Voda 13.2 km 22, Ravanj 15.3 km 1, Utjeha 17.6 km 8, Sveti Stefan 18.0 km 57, Obzovica 21.2 km 1 és Berislavci 22.7 km 1.

Repülőtér távolságok a központtól légvonalban: Podgorica repülőtér (TGD) 29.3 km, Tivat repülőtér (TIV) 39.2 km, Dubrovnik repülőtér (DBV) 79.7 km (Horvátország), Tirana nemzetközi repülőtér (TIA) 97.6 km (Albánia).

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók: [geo_mashup_map]

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, program ajánló és képek. Sutomore részletesen: www.sutomore.org. Hírek, program ajánló és képek. Miért jó ide foglalni?

Budapest és Sutomore távolsága kb. 822 km autóval. Az utazási idő kb. 10 óra és 41 perc. Az online útvonal tervezők sokat segítenek nekünk, pl.: Viamichelin a profi útvonalterv készítők az olcsó (ingyenesen használható) vagy a gyorsabb/gazdaságos/nyugodt utak feltérképezésére.

Szálloda, jó szállás vélemények, utazás, kirándulási témában szólj hozzá! Kérdezzük és segítsük egymást, hogy könnyebben szervezzük az utakat!

Képek, kedvcsináló fotók, utazás és szállás:

Ökofalu üdülés, szállások: fenntartható turizmus / élet

Az Ökofalu túra, ‘Ecovillage tourism’

Egyre népszerűbb itthon és az Európa Unió országaiban szintén. Az USA-ban korábban indult ez a fenntarthatóságot és környezetvédelmet kiemelten kérdésként kezelő mozgalom, de ma már Oroszországban is erősek. A tét a fennmaradás, akár az emberiség kipusztulásáig hajszolhatjuk a profitot, az eddig elért kényelmes jóléti társadalmi lufi kipukkadása igazán közelre került. Az Egészség turizmus egy fontos elemét, mérföldkövét szeretnénk bemutatni alább.

Egy másik cikkben a magyar viszonyokról írtunk, és egy alábbi videó is jó példát mutat. Ebben a cikkünkben elsősorban Magyarország és a közeli Európa helyszíneire fókuszálunk. Konkrét szálláshelyek a cikk második felében szerepelnek elérhetőségekkel. Jó ha tudunk róla, hogy néhol az éves csapadék a 200-300 milliméteres szint alá esett, sőt, a sokak által paradicsominak tartott Tenerife (Kanári-szigetek) nagy részén se esik jelentős eső (évek óta), hiába a nagy hegyek és az óceán.

Néhány jellemző: komposzt-WC, Vízönellátó rendszerek: saját kút, esővízgyűjtő tárolók, tavak, megújuló energiák felhasználása minél inkább, helyben megtermelt ételek, helyi lebomló anyagból készült eszközök és házak. Biogazdálkodás, vegyszerek és mélyszántás nélkül, talajtakarás (növények, mulcsozás) a szennyvizet biológiai módszerekkel helyben megtisztítani. A Fenntartható szálláshely minősítésnél jóval többről van szó, a Zöld Porta stílus, a környezetbarát épületek az első lépések. A rendszer lényege az életközpontúság. A jelenlegi felfogás emberközpontú, ők nem az embert helyezik a világegyetem középpontjába, hanem kevésbé nagyképűen gondolkodva az embert csupán az élővilág egyik elemének tekintik. Cél az élővilág megerősítése és jelenlegi (meglehetősen lerombolt vizek, talajok és erdők) állapotából való felélesztése, amiből az ember is csak hasznot húzhat.

Még mielőtt tapasztalatlan városi emberként, kemény turistaként poénból foglalnánk egy ilyen üdülést, olvassunk, kutakodjunk tovább a témában. Már alapultak kamu öko-falvak, gyakorlatilag klasszikus üdülők, pusztán üzleti húzás, felismerték a piaci rést, magukat átnevezve igyekeznek betömni, olcsóbb marketinggel dolgozni (pl. Mexikóban).
Néha a rossz vélemények alaptalanok, hiszen például nem véletlen, hogy 6-7-szer magasabb lehet az ár főszezonban, és szezonon kívül a hihetetlen alacsony ár is kevés vendéget vonz be. Aki a humuszos termőföld, az anyag és a városi kosz között egyenlőségjelet rak, egy kis plusz takarítástól sikít. Lépésekre van szükség az egészség és a klímaváltozás megfékezése felé, a süllyedő hajót ezek a kezdeményezések igyekeznek megfékezni kicsiben. Nagyban megváltói magaslatokba emelkedett népvezérekre lesz szükség, akik például Németországban, az USA-ban és Japánban megértetik az emberekkel az átmeneti életszínvonal csökkenés szükségességét, a békés átmenet programját levezénylik.

A turizmus fenntarthatósága nálunk kifejezetten új kérdés, amit világszinten 1987 óta konferenciákon tárgyalnak, és pont most, nagyon lassan az országos médiákban is hangot kap. Az évtizedek óta folyamatosan növekvő problémák megmutatták, hogy nem lehet mindent a gazdasági növekedés alá begyűrni, az erőforrásaink és a Földünk korlátossága a II. világháború óta jól ismert.

Konkrét üdülőhelyek, ajánlatok keresése, érdekes helyek:

Bulgária déli részén:
Belite Skali Eco Complex – Gajtaninovo ITT: modern hotel szoba, lakások, konyhás apartman, kiadó 65 m²-es kő házak, kemping-üdülő, kis egyszerű és tiszta üdülő és turista programok együtt megfizethető, kedvező árakon. Grillezési lehetőség, kültéri medence, minigolf, kerékpározás, kerékpárkölcsönző (feláras), karaoke, asztalitenisz (ping-pong), játszótér, horgászási lehetőség és teniszpálya.

Omaya Eco Village – 7 db ‘villa’ házikó ITT: különleges házak, szezonon kívül kedvező árak, akciós ajánlatok.

– Montenegró, Biogradska Gora Nemzeti Park: Eco Village Goles ITT: apró bungalók, faházak, kemping hangulat csodás természeti környezetben.

Kresna – Debeli Dab Eco Village ** ITT – Bulgária dél-nyugati része, pótágyazható 3-4 fős apartmanok.

Eco Village ITT: 60 m²-es faház távol Ukrajnában, Kijevi terület, Novi Bezradicsi, tóparton. Az Anasztázia Könyvek világához egy lépéssel közelebb.

Láthatjuk, hogy többnyire nemzeti parkok közelében, a tengerpartoktól távol találjuk az üdülőhelyeket, ahol a természeti környezet látványa önmagában feltölt, gyógyító erővel rendelkezik.

Egy érdekes hely, inkább egy kellemes kikapcsolódás helyszíne, nem megoldás a mai problémákra a tengerparti sátortábor:
Cast Away – Eco Village ITT – fix, apró sátrak, tengerparti kemping hangulat egy békés, eldugott helyen, Hvar sziget, Zavala.

Magyar ökofalvak, fejlődő települések, tanyák, oktatási központok és információk: oko-falu.hu/oko-falvak/ ITT. A településen élő szakemberek, lelkes lakók és vezetők egyaránt sokat tesznek fenntarthatóságért, a természetes fejlődésért. Őket érdemes keresni például: Nemessándorháza (Családi birtok település-rész), Agostyán, Belecska, Bokorliget, Drávafok, Galgahévíz, Gömörszőlős, Gyűrűfű, Máriahalom, Nagypáli, Somogyvámos, Visnyeszéplak és Zselicszéplak. A lista egyre bővebb, hiszen sok külföldi települ Magyarországra a mohó és vad nyugati országokból (Svájc, Hollandia, Ausztria, Belgium és Németország), az ott lévő fejlettséget, kényelmet és életszínvonalat könnyedén hátrahagyva. Besence, film: youtu.be/oT9ZGAU1ico, ahol van munka, pedig munkanélküli szinte mindenki.

Egy magyar alapítvány weboldala: www.gaiaalapitvany.hu, ahol a botrányos mellékzöngék mellett több jó, tanulságos dolog is történt. A Galgahévíz határában kiépült önálló ökofalu (2004-2010.) mai és leendő lakói a környezetünkre odafigyelő emberek, akiknek életmódja tükrözi elkötelezettségüket az ökológiai gondolkodás terén. Az ökofalu tervezői felismerték, hogy a jelenlegi korlátlan gazdasági növekedés nem működhet sokáig, nem fenntartható. Az itt élők egy másfajta életformát választottak olyat, ahol a környezet és a biológiai körforgás szempontjait komolyan veszik, azok szerint élnek, és igyekeznek ökológiai lábnyomukat minél kisebbre összenyomni. Galgahévíz eltér a legtöbb magyarországi Ökofalutól, mert itt nem egy kihalt falut élesztenek újjá, hanem egy teljesen új települést hoztunk létre.

Utjeha szálláshelyek: nyaralás tippek és vélemények

Utjeha

Egy kis üdülőváros vagy nagy falu, a híres Bartól mintegy 10 km-re található Montenegróban.

Utazásunk előtt érdemes az interneten szállást keresni és egy jót foglalni, azonnali díjmentes visszaigazolást kapunk a szállásadó minden elérhetőségével, kockázat nincs, egy-két éj után tudunk váltani szállást, ha nem tetszik, ott kell fizetni érkezés után. A piros linkeken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját, az akciós ajánlatokat.

Hotel szoba és apartman üdülés, nyaralás árak, napi és csomag ajánlatok last minute és first minute előfoglalása, szállás lehetőségek összegyűjtése másodpercek alatt, gyorsan bármely konkrét dátumra: Utjeha minden szállása leírással ITT. Hotel szoba, olcsó B&B magánszállás kiadó szoba, privát lakások, konyhás apartman, kis szállodák, turista-vendégház és diákszállás (hostel) stílus ITT kereshető. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok.

A piros linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját magyarul, illetve korábbi vendégek élménybeszámolóit, értékeléseit is itt olvashatjuk: Utjeha szállások, hotel vagy apartman árak leírással ITT – közeli, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az utazás élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban.

A vendég-fórum vélemények alapján népszerű szállások, kedvelt hotelek Utjehaban:

3 csillagos***:
• Hotel De Lara (családi szobák, légkondicionálás, poggyászmegőrzés, étterem, bár, büfé, privát strandszakasz, kert, napozóterasz, szabadtéri úszómedence, ingyenes Wi-Fi és parkoló).
• Arabela Apartments (családi szobák, poggyászmegőrzés, mosoda, étterem, bár, büfé, privát strandszakasz, ingyenes Wi-Fi és parkoló).
• Apartments Harmony (nemdohányzó szobák, légkondicionálás, poggyászmegőrzés, bár, privát strandszakasz, terasz, szabadtéri úszómedence, ingyenes Wi-Fi és parkoló).

Utjeha

A teljes szállás kínálat óriási, kisebb olcsó panziók, vendégházak és kiadó magánszállás vendégszobák, kempingek sorát nem kell előre foglalni kivéve a telítettebb főszezoni heteket/hétvégéket. Valamelyik kempingben biztosan van hely a közelben, ott elsősorban a csoportoknak érdemes előre foglalni sátorhelyet.

Arabela Apartments - szoba

Utjeha környékén szállások, közeli települések: Ravanj 2.7 km 1, Dobra Voda 4.9 km 22, Stari Bar 9.6 km 1, Ulcinj 9.7 km 77, Bar 10.7 km 39, Šušanj 13.4 km 2, Donji Štoj 14.7 km 1, Sutomore 17.6 km 20, Gornji Štoj 21.0 km 2, Čanj 21.6 km 2, Sveti Nikola 23.1 km 1 és Velipojë 25.3 km 1.

Repülőtér távolságok a központtól légvonalban: Podgorica repülőtér (TGD) 40.3 km, Tivat repülőtér (TIV) 56.5 km, Tirana nemzetközi repülőtér (TIA) 80.2 km, Dubrovnik repülőtér (DBV) 96.0 km.

Budapest és Utjeha távolsága kb. 844 km autóval. Az utazási idő kb. 11 óra és 5 perc. Az online útvonal tervezők sokat segítenek nekünk, pl.: GoogleMaps, Viamichelin a profi útvonalterv készítők az olcsó (ingyenesen használható) vagy a gyorsabb utak feltérképezésére. A környék zoomolható térképe, műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók: [geo_mashup_map]

Szálloda, jó szállás vélemények, utazás, kirándulási témában szólj hozzá! Kérdezzük és segítsük egymást, hogy könnyebben szervezzük az utakat!

Képek, kedvcsináló fotók:

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, program ajánló és képek. Utjeha részletesen: www.utjeha.me.

Perast szállásh, utazás és látnivaló ajánló Montenegró

Perast

Festői kisváros, valaki megálmodta és létrehozta, egy csendes kis tengerparti halászfalu életét éli, és történelme dicsőséges. Kotorttól 12 km-re van nyugatra, a jól megőrzött barokk épületek kiemelt látványosságok Perastban. Olyan üdülés, nyaralás célpont, amire sokáig emlékezni fogunk. Ami nem túlzás, mert Montenegró kiemelt részei mind ilyenek. Az újonnan nyitott és a régóta online foglalható szálláshelyek között egyaránt találunk jókat, a főszezon előtt és után kifejezetten mérsékeltnek nevezhetőek az üdülés, nyaralás szállás árak.

Last minute és előfoglalás, szállás ajánlatok, szobaárak összegyűjtése másodpercek alatt az internetről egy helyre: Perast szállások minden ajánlata ITT. Hotel szoba, olcsó B&B magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis hotel, vendégház és diákszállás ITT kereshetően. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok. Gyakran kis csoportok részére az online hotelkeresők kínál szobákat jó feltételekkel.

Az utazás, vendég-fórum vélemények alapján népszerű perasti szállások, kiemelten kedvelt hotelek, szállodák és panzió:
Matzurevitc Palace Apartments ITT (2/4/6 fős apartman egységek, a tágas három hálószobás egy 100 m²-es egységet jelent)
• BellaVistaZmukic Guesthouse (tengerre néző vendégház, 2017.-től foglalható, kedves kis szobák)
• 4****: Hotel Per Astra (24 órás recepció, wellnessközpont, masszázs, pezsgőfürdő, étterem, bár)
• 4****: Guest Accommodation Palace Jelena (széf, légkondicionált, mosoda, vasalási szolgáltatás, ingyenes Wi-Fi)
• 3***: Hotel Admiral (privát strandszakasz, kerékpárkölcsönző, 24 órás recepció, szobaszerviz, étterem)
• 2**: Apartments Zmukic (kerékpárkölcsönző, napozóterasz, grillezési lehetőség, gyermekfelügyelet, ingyenes Wi-Fi)

Érdemes az interneten szállást keresni és foglalni itt egyénileg. A piros linken keresztül megkapjuk a szálláshelyek listáját magyarul és a korábbi vendégek friss értékeléseit, véleményét, beszámolóit: Perast szállások, hotel és apartman árak leírással ITT. A kedvezményes ajánlatok között hónapokra előre tudunk foglalni kötöttségek nélkül díjmentesen, ingyenesen. Közeli, falusi, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Az élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online szállásfoglalásban.

A teljes perasti szállás kínálat óriási, kisebb olcsó panziók, vendégházak és kiadó magánszállás vendégszobák, kempingek sorát nem is kell előre foglalni kivéve a telítettebb főszezoni heteket és hétvégéket.

Városok, települések Perast környékén szállások online és távolságuk: Lepetani 2.6 km 1, Donja Kostanjica 2.6 km 2, Risan 3.1 km 11, Kamenari 3.1 km 6, Donji Morinj 4.3 km 3, Prčanj 4.8 km 2, Bijela 5.2 km 8, Tivat 5.6 km 63, Radimiri 6.3 km 1, Dobrota 6.7 km 1, Gornji Morinj 6.9 km 1 és Baošići 7.5 km 4.

Fotók, utazás élménybeszámoló képek és szállások:

Repülőterek távolsága a központtól légvonalban: Tivat repülőtér (TIV) 9.8 km, Dubrovnik repülőtér (DBV) 36.8 km és Podgorica repülőtér (TGD) 47.1 km.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók: [geo_mashup_map] Budapest és Perast távolsága kb. 797 km autóval. Az utazási idő így kb. 10 óra. Az online útvonal tervezők sokat segítenek nekünk, pl.: Google, Viamichelin a profi útvonalterv készítők az olcsó (ingyenesen használható) vagy a leggyorsabb utak feltérképezésére.

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, program ajánló és képek. A legerősebb és a leggazdagabb a XVII. és a XVIII. században lett, amikor a tengerészet, mint hivatás megerősödött a városban. Ebben az időben épültek a legszebb épületek. A hajós kapitányok palotái barokk stílusban készültek, ezek közül kitűnik a Bujović 1693-ban épült, a Zmajević, Badović és Smekja. A városkával szemben két festői kis sziget terül el: az egyik a Szent György szigete, amely az egykori nemesség temetkezési helye volt, a másik a hajóroncsokra épült mesterséges sziget: Gospa od Škrpjela, azaz a Szirti Madonna amely ma katolikus zarándokhely. Az itt található templom és múzeum, egyedülálló ezüst plakett gyűjteményéről híres, festményei nagyon érdekesek, múzeumában, pedig több évszázados gyűjtemény látható, melyet a hajósok hordtak össze a világ minden tájáról. A település honlapja: www.perast.com. Időjárás adatok, hőmérséklet és előrejelzés: www.accuweather.com/en/me/perast/298801/daily-weather-forecast/298801.

Perast-i utazási, kirándulási témában szólj hozzá itt! Kérdezzük vagy segítsük egymást, hogy hatékonyan szervezzük az utat!

Bar szállás, hotel keresés, nyaralás és látnivaló fórum

Bar Montenegró

2017-re óriási mértékben bővült az online, egyénileg foglalható szállás kínálat, érdemes előre foglalni, vagy egy újonnan nyitó szálláshely bevezető akciós árait kihasználva megindulni a csodás tengerpartok felé egészen szeptember közepéig. Lásd pl. tényleg filléres (röhej) áron a Apartment Oaza ITT (1 hét szeptemberben 100 euró alatt 2-3 főre, 2017. júliustól interneten foglalható azonnali visszaigazolással). A 4 fős Apartment Smestaj Bar ITT, ez az 50 m²-es egység jó lehetőség az olcsó szállást, felszerelt üdülő lakást keresők részére.

A kikötőváros és egyben aktív turista célpont nekünk magyaroknak sok-sok kellemes nyaralási élmény helyszíne. Évről évre egyre több kis szálloda, magánszállás elérhető online gyorsan, kedvező árakon hirdetik magukat a szobák és apartmanok, mert nagy a verseny a tengerpartokon, kb. 9 euró/fő/éj ágy ártól a 180 euró/éj árú terasszal együtt 200 m2-es 4 fős házig. Igen itt euróval tudunk fizetni, nagyon jó a választék a boltokban és az éttermekben egyaránt.

Magyar nyelvű szállás kereső itt a linken vagy jobbra oldalt, vendég vélemények, napi és heti csomag akciós árak: Bar és környéke: apartman és hotel árak, leírások és fotók ITT, Montenegro szállások részletesen. Folyamatosan bővül a térkép és a képek mellett található vendég vélemény, értékelés fórum. A személyes jó 2014-es tapasztalatok után bátran ajánljuk, azóta sokat bővült a kínálat. Az üdülés, nyaralás szállás ajánlatok között mindenki talál a maga számára megfelelőt, ha időben rákattint a lehetőségekre.

Rendezvényekkel, érdekes programokkal várnak minket július és augusztusban, így a művészetek kedvelőinek érdemes lehet megfontolni, mint üdülési célpontot választhatjuk Bart és környékét.

Apartmanok, kis vendégházak és néhány nagyobb hotel jelenti a fő kínálatot. Most már online elérhető nagyon szép és újszerű Hotel Resort Ruza Vjetrova****. Jó előre foglalva kaphatunk itt 3 fős junior suite (lakosztály) vagy 4 fős családi apartmant. A büféreggelit tartalmazó ár elég magas főszezonban, de ezt a minőséget itt meg kell fizetni. Igen, még magasabb az ár mint egy szép barcelonai hotelben ugyanakkor. Április végén persze fordított a helyzet, igaz akkor fürdőzni nem tudunk még. Félpanziós, reggelis vagy akár all-inclusive ellátásra van lehetőség a jobb szállodák csomag ajánlatainak köszönhetően Montenegróban.

Népszerűbb, jó szálláshelyek név szerint:
– Apartments Vanja (stílusos, hangulatos ház)
– Apartments Stevo Nikočević (4 fős kiadó apartman)
– Apartments Radosavovic (3 fős studio apartman szoba)
– Hotel Franca 4 **** (kis szálloda, reggelis ellátás, 21 db szoba, kétágyas és háromágyas, tiszta)
Villa Antivari Hotel 3 *** (tágas szobák, jó személyzet, 17 db szoba)
Vila Milosevic ITT (kilátással a tengerre, jó lehetőség)
– A luxus kategóriát súrolja a Berg Apartments **** – Šušanj ITT, medence, tengerre kilátás, 170 m²-es üdülő egység két hálószobával és egy nappalival, mosogatógép, Wifi-internet, egytől nyolc főig bérelhető ki, a deluxe apartmanjuk 150 m²-es maximum 6 fős társaságnak, rugalmas ágy elrendezés)

Susanj Berg Apartments

Általánosságban elmondhatjuk, hogy jobb apartmant bérelni, mert például 6 euró/fő egy sátorhely kempingben. Egy kényelmes apartmanban közel a kikötőhöz vagy a strandhoz 8-20 euró/fő/éj áron érhető el (akár előre foglalás nélkül is, ott helyben keresve és megalkudva). Egyre több részletes blogos élménybeszámoló segít eligazodni, hogy mikor és mit érdemes csinálni a térségben, persze előre tervezés nélkül is tud működni, annyiféle impulzus érhet, annyira sokféle ember jár itt, hogy meg fogunk lepődni a kikötőkben. Miért pont ide jönnek Új-Zélandról, Ausztráliából vagy Norvégiából hajóval!?

Városok, közeli települések távolsága és az ott foglalható szállások online ajánlatainak darab száma körülbelül: Čanj 11.5 km 1, Petrovac na Moru 18.1 km 14, Ulcinj 20.3 km 13, Sveti Stefan 25.0 km 17, Miločer 25.3 km 3, Budva 30.4 km 32, Cetinje 36.4 km 1, Podgorica 41.0 km 17, Bigovo 43.9 km 1, Kotor 45.9 km 14, Prčanj 50.2 km 1 és Tivat 50.7 km 5. Továbbá: Dobra Voda 6.1 km 6, Sutomore 7.1 km 7, Ravanj 8.3 km 1, Utjeha 10.7 km 7, Donji Štoj 24.9 km 1, Berislavci 25.2 km 1 és Bečići 28.5 km 1.

Utazás fotó, szállás, üdülő és hotel ízelítő:

Budapest és Bar távolsága 848 km, ami egy komoly távolság, mert az út nagy része nem autópálya. Ügyes autósok persze egy nap alatt eljutnak ide, és a vacsorát már egy kellemes étteremben fogyasztják el.

Repülőtér távolságok a központtól: Aerodrom Podgorica (TGD) 32.1 km, Aerodrom Tivat (TIV) 46.3 km és Dubrovnik Airport (DBV) 86.2 km.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben: [geo_mashup_map]

Látnivalók, nevezetességei. Helyi utazási iroda ajánlatai, kirándulások, programok, strandok egyéb szálláshelyek mint például studio apartmanok (angol, német..) ajánlói: www.visitbar.org. A helyi turisztikai hivatal oldala. Az információ kínálat még itt sem teljes és friss, van legalább még hová fejlődni.

Néhány hasznos információt nyújtó weboldal a repülőjáratokról megszűnt.

Hőmérsékletek, időjárás előrejelzések – Bar, Montenegro: www.wunderground.com/global/stations/13461.html. Hőmérséklet, szép és csapadék adatok, várható értékek.

Bar szállás ajánlója szavazással, fórum véleményekkel. Nyaralás elegáns négy csillagos szállodában a kis vendégszobáig, studio apartmanokig. A montenegrói kikötőváros élete a hoteleken kívül.