Őrség szállás, kirándulás keresés, romantika és természet

Mit jelent az Őrség és hol van?

Miért jó ide foglalni egy üdülést? Mi a fő látnivaló/nevezetesség az elfeledett és ritkán lakott peremvidéken?

Apró, csendes falvak, olcsó szállások, és megannyi kellemes meglepetés. Aki Magyarországon él, ismerkedjen meg egy különleges területtel, ami időutazás minden irányban. Kiemelhető részei: Szalafő (Pityerszer), Ispánk, Nagyrákos, Viszák, Kercaszomor, Kerkafalva, Bajánsenye, Szaknyér, Kondorfa, Kisrákos és Velemér. Közeli városok: Sárvár, Szombathely, Zalaegerszeg és Lenti. Aki még nem látta a veleméri kis templomot, az még nem indult el az őseink útján, a falu maga 9.55 km²-es területén mindössze 70 fő körüli az állandó lakosság él (2018), a néhány helyi fiatal egy része külföldön dolgozik. Itt a határ mentén erdő emberek/idegenvezető nélkül is mesélni tud, egy fél napot el lehet itt tölteni egyedül meditálva, imádkozva, pihenve szép időben. Havonta egyszer van néptánc élő zenével (változó helyszínnel). Az őriszentpéteri őstermelői piac minden szombaton kinyit (többnyire), a mostani májusi eső és vihar idején én sem mentem volna ki szívesen.

Az Őrség zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység, eredetileg 17 kis település területi egysége. Ausztria-Magyarország-Szlovénia hármashatár térsége kiváló kirándulóhely, ami egy teljes hétre kínál bőven elegendő programot, most Lenti bázissal indítva, teljes két hétre van felfedezni-való az aktív időtöltést keresőknek. Sok erdő, tanösvények, apró falvak, gyümölcsfás kertek, tavak, patakok, tavak, fürdők, természetvédelmi területek, múzeumok adnak jó programlehetőséget például.

Gyakorlatilag nem kellett szállást foglalni előre, kivéve a fő rendezvények közvetlen közelében. Sőt interneten keresztül több helyre nem is lehetett 2015-ben. A kiemelt fesztivál időszakokra (Hétrétország – a szerek és porták köztiválja / nem fesztivál, Kapolcs színvonala) sem szükséges előre izgulni, kidobott idő és pénz, ha autóval érkezünk. Sátor és matrac legyen nálunk, illetve éjszakánként 1500-3500 Ft-ot tegyünk félre. Rossz idő esetén esetleg apartmanban, panzióban (1700-5000 Ft/fő/éj) foglalunk szobát személyesen. Olyan csendes térség ez, ahol egyedül a luxus szállások (9-14 ezer Ft/fő/éj) kelnek el előre, illetve a nagy csoportos diákszállások pár napra szintén foglaltak lehetnek főszezonban.

Számomra a szorosan vett Őrségnél érdekesebb volt elsőre Lenti és környéke, zalai-erdők, Szlovénia határvidéke és Szentgotthárd városa által kibővített teljes terület. A sokszínű vidék kulturálisan, tényleg zseniális válaszokat tud adni az élet kérdéseire az igénytelenségtől, a szegénységtől a művelt nemesi és grófi létig.

Mikor lesz újra szellemileg gazdag ez a vidék, amit automatikusan követ az anyagi gazdagság követ? Ki tudja!? Rudolf Péter színművész és rendező, a helyi barátai és néhány például Budapestről idetelepült nagycsaládos művész tudna ezekről ábrándozni.

Szálláshelyet keresni online egyre jobban tudunk: Szalafő, Szentgotthárd településlista ITT – egész évben akciók egyéni vendégek és kis csoportok részére. Garantáltan jó hotel ajánlatok, amelyek azonnal foglalhatóak egyénileg díjmentesen. Főszezonra érdemes jó előre lefoglalni a nyaralást itt, ami még megoldást jelenthet a telített időszakokban, hogy kettő éjszakát itt, hármat máshol töltünk a közelben, a kempinget végső esetben még mindig ott várnak minket nagy szeretettel, ha teltházak vannak a kedvelt hotelekben.

Igen a szépre sikerült 4 csillagos hotel Szentgotthárdon van. A Gotth’Art Wellness és Konferencia Hotel**** ITT Superior egy külön cikket is megér, fogunk még hallani róla biztosan.

A külföldi és a magyar vendégek egyaránt szívesen látogatnak a térségbe. A Vadása Camping és Faházak címe: Hegyhátszentjakab, Vadása út 21, 9934) augusztus 20.-a után úgy kiürültek, mintha sose járt volna ott senki, augusztus 31.-én (2017.) összesen három autó állt ott délben, és egy ember ment le úszni a tóhoz (horgásztó), a túlsó oldali strandon még egy napozó ember se volt. A horgászok örültek, szép kapások voltak, ettek a pontyok a tó elejétől a végéig.

Most már a határra szorult, az ország eldugott szegletéről beszélünk, ami sok szépséget rejt magában. Települések: Nagyrákos, Pankasz, Felsőjánosfa, Szaknyér, Hegyhátszentjakab, Szőce, Rimány, Daraboshegy, Felsőmarác, Ivánc, Hegyhátszentmárton, Rábagyarmat, Csörötnek, Magyarlak, Zsidahegy, Alsószölnök, Felsőszölnök, Kétvölgy és Szalafő. Olcsó falusi turizmustól (kiadó szoba) és kemping a luxus wellness szállodáig itt mindent megtalálunk 2010 óta. Tágabban tekintve fontos ide sorolni még Őriszentpéter (a központi város, rendszeresen a helyi termelői piac helyszíne), Magyarföld, Bajánsenye, Kerkáskápolna, Kercaszomor, Kondorfa, Nemesnép és Apátistvánfalva. A lakosság számának csökkenése helyenként hatvan éve tart, 20-50-70 %-kal esett vissza az állandó lakosok száma, főleg az amúgy apró falvak néptelenedtek el, és az átlag életkor növekedett.

– Hotel ajánlat a határon innen és túl. Átrium Hotel *** – Szentgotthárd-Rábafüzes és még néhányan mások. A piros linken keresztül sok-sok jó ajánlatot talál napi és csomag árakkal.

Amikor feltöltik a szálloda ajánlatait, akkor négy csillagos St.Gotthard Spa & Wellness (Gotth’art Wellness és Konferencia Hotel **** volt a neve korábban)-ben foglalhatunk, ahol öt csillagos élményekben lehet részünk, és tényleg egy mesebeli külföldi nyaralóhelyen érezhetjük magunkat.

Egyet-egyet
merünk, de kevesen ismerik az őrségi nemzeti parkot részletesen, mert nem reklámozzák ezt a területet. Kondorfa körül lévő területen kellemes panziókat és falusi vendéglátó helyeket találunk. Közel vagyunk Zalakaroshoz és Hévízhez, így akár onnan ide kirándulhatunk. Ausztria vagy Szlovénia felé szintén tehetünk egy nagyon szép egy napos kirándulást.

Őrségi Tájvédelmi Körzet, valamint a Belső-Őrség és a térség határán futó Rába-völgy még természetközeli állapotban lévő területeit öleli fel. Ebből 3104 hektár fokozottan védett.

Az Őrség és a Vendvidék az ország legnyugatibb vidéke, ahol dombok és patakok vájta völgyek, lomb- és fenyőerdők, üde zöld rétek, kaszálók, jégkorszaki maradványnövényeket őrző láprétek, kristálytiszta vizű források és patakok váltják egymást. Az önellátó kisparaszti gazdálkodás hagyományai és termékeip vonzzák a látogatókat.

– Kámoni Arborétum Természetvédelmi Terület
– Kőszegi-tőzegmohás láp Természetvédelmi Terület
– Sághegyi Tájvédelmi Körzet

A Kosbor Panzió (Magyarszombatfa), Apát Hotel és Étterem (Apátistvánfalva) és a Abbazia Country Club superior (Nemesnép), amiket például feltétlenül kiemelten szeretnénk megemlíteni a lehetőségek között. 1-2-3-4-5 fős szobák és apartmanok. Fotók:

Új helyi étterem, házias ízek, változó étlap a szezonokkal és az érzésekkel összhangban: magyarkonyhaonline.hu/magyar-izek/a-videk-uj-izet-oriszentpeteren-talaljuk – Pajta Bisztró.

A társéghez sorolhatjuk a közelben, délebbre található Lenti városát, ahol termálfürdő és energiapark nyújt lehetőséget a gyógyulásra, feltöltődésre. Ott találunk kis panziót illetve olcsó kemping szállás lehetőséget.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben az interneten.

… és lőn, a luxus, drága, előkelő, kiváló minőségű (igényes) hotelek megjelentek a térségben, a rossz tervek és üzemeltetés miatt persze sikerült csődbe vinni egyet-egyet. Azóta például az egészségért luxus környezetben segíthet a Gotthard Therme Hotel & Conference (konferencia és wellness, spa szálloda) a www.gottharthotel.com címét közben megszüntették. Ez volt a rövid útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek.

Időjárás és előrejelzés: www.idokep.hu/elorejelzes/%C5%90riszentp%C3%A9ter. Időjárása, aktuális hőmérséklet és előrejelzések, szél és csapadék értékek, napfelkelte és naplemente ideje, páratartalom információk.

Őrségi videó riportok, dokumentumfilmek, drón és útikalauz YouTube élménybeszámoló videók:
– Gasztroangyal 2015 (Borbás Marcsi Őrség 1.0): youtu.be/wXw-SBXOBwA, Szalafő stb.
– Szerelmes földrajz – Őrségi barangolások Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter 2014 (Magyarföld, Kercaszomor): youtu.be/rTQ6jkF9K6Q.
– Őrség Pityerszer Falumúzeum, Skanzen, népi műemlékegyüttes: youtu.be/1kjUOZdvVC0.
– Tópart, kemping, erdő együtt, Vadása-tó fotók és drón-légifotó videó összevágva 1080 HD film minőségben:

2 hozzászólás a(z) “Őrség szállás, kirándulás keresés, romantika és természet” bejegyzéshez

  1. Szabó Mihály

    Kerkakutason ajánlom, szolid áron, faluvégen, erdőszélen, frissen felújított .MISU-HÁZA . Vendégfogadónkat, festői környezetben.
    A ház külön-bejáratú fürdőszobás lakrészekkel, tornáccal, kerti pihenővel, szalonnasütővel, stb rendelkezik.
    Kutyust is szívesen látunk.
    Szabó Mihály 36 30 597 4347

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.