Nagy-Britannia olvasmányos földrajza

A csatorna-alagút megépítésével megszűnt Nagy-Britannia szigetországi helyzete – ám folytatódnak a viták arról, milyen kapcsolatokat tartson fenn a kontinentális Európával

Amikor a 19. sz. közepén – az út- és hídépítés aranykorában – először vetették fel Nagy-Britanniában azt a gondolatot, hogy alagút kösse össze az országot az európai szárazfölddel, az ötlet a sok évszázada független szigetország büszke lakói közül sokakban komoly félelmet keltett. Mi akadályozná meg, hogy a betegségeket hordozó patkányok tömeges fertőzést terjesszenek az országban? Vagy azt, hogy ellenséges katonák meglepetésszerű támadást intézzenek ellenük?

Az igazi ellenérvek azonban gazdasági természetűek voltak. A La Manche csatornán keresztül bonyolódó brit kereskedelem jelentős részét a gabona képezte, s ezt továbbra is hajón kellett szállítani. Az olcsó üzemanyag és a kamionok megjelenése megváltoztatta ezt a gazdasági érvet. A II. világháború vége óta minden társadalmi rétegből egyre többen utaztak a kontinensre, sokan azért, hogy ott töltsék a vakációt. A mostani fiatalabb nemzedék már olyan mértékben tekinti magát európainak, ahogy az a nagyszülők számára még elképzelhetetlen lett volna.

Az angol-francia vállalkozásban megvalósult alagút építése 1987-ben kezdődött. A kenti Folkestone-t és az Artois területén fekvő Calais-t összekötő alagutat 1994 májusában avatták fel. Ez történelmi jelentőségű esemény volt, de valahogy mégsem ragadta meg az emberek képzeletét. Noha Nagy-Britannia 1973-ban csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez (ma Európai Unió), és az 1975-ben tartott népszavazás 2:1 arányú többséggel megerősítette a tagságot, a brit nép ma is vonakodik attól, hogy politikai és intézményi tekintetben összekösse sorsát Európa többi részével. A három fő politikai párt egybehangzóan „elkötelezett Európa iránt”, miközben a brit lakosság mind bizalmatlanabbul figyeli a szorosabbra fűződő integrációt, a nemzetek fölötti európai törvények és intézmények erősödését.

Nagy Britannia fekvése

Az ország szigetcsoporton terül el: É-on a Shetland- és az Orkney-szigetekig, D-en a Wight-szigetig és a La Manche szigeteiig terjed. Úgy 7500 évvel ezelőtt szakadt le a doveri szorosnál az európai szárazföldről, amikor az utolsó jégkorszak után a jégtakaró levonulásával az Északi-tenger elárasztotta az alacsonyan fekvő erdőket és mocsarakat, amelyek a később Angliának nevezett földet addig összekötötték a kontinenssel. Bár népességét tekintve a világ 17. legnagyobb országa, területe csupán feleakkora, mint Franciaországé. Nagy-Britannia a kontinentális padon fekszik.

Tagolt, rendkívül szaggatott partvonala mentén a sekély tengervíz halban igen gazdag. Anglia és Wales lényegében fennsíkra és alföldre oszlik, a kettő közötti választóvonal nagyjából a DNy-on fekvő Exmouthtól az ÉK-i Tees folyóig húzódik. A fennsík négy nagy felvidéket foglal magába: a DNy-i félsziget – Cornwall és Devon – lápvidékét; a walesi hegyeket; a Pennine-hegységet (amelyet „Anglia gerincének” is szoktak nevezni) a Lancashire-t Yorkshire-től elválasztó mély, U alakú völgyeivel; valamint a Pennine-hegységtől É-ra a párás levegőjű, szépséges cumbriai tóvidéket.

Az alföldi zóna kis területen is rendkívüli változatosságot mutat. Itt található a kelet-angliai mocsárvidék, a Temze üledékes síksága, a North és South Downs hullámos dombjai. Az ország D-i részén, az Angol-lépcsővidéken máig fennmaradtak a több mint 2000 éves művelés nyomai. Itt-ott a meszes dombokon megfigyelhetők a korai vaskorszakban megművelt teraszok maradványai, pl. a Salisbury-síkságon és Oxfordshire-ben, az uffingtoni Fehér ló közelében. Szintén Oxfordshire grófságban, North Leigh közelében, egy római kori brit falu helye körül fedezhetjük föl a középkori közösségi művelésre jellemző bakhátak és barázdák jól látható nyomait.

Angliához hasonlóan Skócia felszíne is felvidéki és alföldi részekre tagozódik. A lakosság zöme a kisebb, D-i sík vidéken él, ezen belül Glasgow és Edinburgh különösen sűrűn lakott. A felföldeken hagyományos tevékenység az állattenyésztés: a hegyekben juhot, a völgyekben szarvasmarhát tenyésztenek, míg a sík területeken szántóföldi gazdálkodás folyik.

A mezőgazdasági tevékenység – a rendkívül enyhe és állandóan páradús éghajlatnak köszönhetően – egész éven át végezhető. London majdnem 9°-kal fekszik északabbra, mint Toronto, de a hőmérséklet télen is többnyire a fagypont fölött marad. Az enyhe éghajlat a Golf-áramlat hatására alakult ki, az áramlat fölött fújnak az uralkodó DNy-i szelek.

A hőmérséklet ingadozásai nem számottevők: a Hebridákon, Skócia Ny-i partjánál a középhőmérséklet 8 °C, DK-en, Londonban pedig 11 °C. A csapadék éves eloszlása viszonylag egyenletes, a legtöbb eső az É-i és Ny-i hegyvidékekre hullik, itt az évi átlag kb. 1600 mm; a D-i és K-i síkságokon a csapadék átlagos mennyisége ennek a fele.

A rómaiak nagyra értékelték a sziget ásványkincseit, az elsők között ők bányásztak itt, főleg ónt, vasat és ólmot. A szén mellett ezek az ásványkincsek tették lehetővé a világ első ipari forradalmát, amely a 18. sz. közepe táján kezdődött. A vasút feltalálása előtt jelentős szerepet játszott még az is, hogy Angliában sok a hajózható folyó, és a tengerpart közel esik a gyárakhoz. Nagy-Britanniának egyetlen pontja sincs 200 km-nél messzebb a tengertől.

A környezetszennyezéssel kapcsolatos gondok nem új keletűek. Már a 19. sz. közepén született brit törvény a környezet ipari szennyezése ellen. Az 1956-ban és 1968-ban elfogadott „tiszta levegő törvény” végrehajtásával olyan eredményesen számolták fel a szmogot, hogy a „sárgaborsóleves” néven emlegetett fojtó, sűrű sárga köd ma már a múlté.

A Folyók Országos Hatósága feladata gondoskodni arról, hogy a brit folyók és a part közeli vizek tisztasága mind közelebb kerüljön az Európai Bizottság által megszabott normákhoz. 1985 és 1992 között Nagy-Britanniában 69%-kal szorították vissza a parti vizekbe jutó higanyszennyezést.

A légszennyezés ellen

További jelentős eredmény, hogy 1970 óta 40%-kal mérséklődött a levegőt szennyező kén-dioxid kibocsátása. 1995 áprilisában lépett hatályba az Európai Unió „ökogazdálkodási és ellenőrzési” programja. A brit kormány célul tűzte ki, hogy 2000-re megvalósítja az összes újra feldolgozható háztartási hulladék felének feldolgozását.

Ami az Európán kívüli programokat illeti, Nagy-Britannia 89 millió fonttal járul hozzá az ENSZ Globális Környezetvédelmi Alapjához, amely a szegény országok részvételét van hivatva segíteni. A britek mindig is nagy súlyt helyeztek a szép természeti tájak és maradandó értékű emberi alkotások megóvására.

A Világörökség Egyezmény Nagy-Britannia következő 13 helyét nyilvánította a világörökség részévé: a Canterbury-székesegyház és környéke; a Durham-székesegyház és vár; a londoni Tower; a Westminster-palota, a Westminster-apátság és környéke; a Blenheim- palota Oxfordshire-ben; a Studley királyi kert és a Fountains-apátság Yorkshire-ben; az Ironbridge-barlang Shropshireben; a történelem előtti időkből származó kőépítmények Stonehenge-ben és Aveburyben (Wiltshire); Bath városa Avonban; Hadrianus fala; a St. Kilda-szigetek Skóciában; I. Edward kastélyai és a városfalak (Észak-Wales); a Giant’s Causeway (Óriások útja) és az ahhoz csatlakozó partszakasz Észak-Írországban.

Bár minden irányból tengerek veszik körül, történelme során több hullámban érkeztek bevándorlók az országba. Az újkőkorban, kb. 6000 évvel ezelőtt érkezők nyomait őrzik az őskori sírdombok. Telepeket alkottak pl. a mai Avebury és Stonehenge táján is, amelyeket később továbbfejlesztettek a bronzkori népek: ők emelték a ma is látható, kör alakban elhelyezkedő hatalmas kőtömböket. A bronzkorszak második felében (Kr. e. 2200-650) és a vaskorszak elején (Kr. e. 650-Kr. u. 43) kelta és más törzsek telepedtek le, s megépítették nagy táborhelyeiket, amelyek számos helyen ma is kiemelkednek a felvidékeken. Nyelvük a walesi és gael (kelta) nyelv formájában maradt fenn, ezeket ma is beszélik Anglia határain túl, a „kelta szegélynek” is nevezett vidékeken.

Ezután jelentek meg a rómaiak. Julius Caesar Kr. e. 55-ben és 54-ben két hadjáratot is vezetett a brit partokra, de tartósan csak Kr. u. 43-ban vetették meg a lábukat a rómaiak brit földön. Ekkor hódították meg és tették a birodalom részévé Britanniát Claudius császár csapatai. A római uralom Kr. u. 408-ig tartott, ezalatt a rómaiak közigazgatást alakítottak ki, úthálózatot építettek, és lerakták az első igazi városok, pl. Chester és Chichester alapjait.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük