Franciaország különböző tájainak elrendeződése nagyjából egy Ny felé néző óriási amfiteátrumra emlékeztet. A „nézőtér” első sorait a Franciaország É-i és DNy-i részén elterülő nagy medencék és Bretagne félszigete foglalják el. A középső sorokat a Francia Középhegység (Massif Central) és a Jura uralják, míg a kakasülőt, az országhatár egy részét az Alpok és a Pireneusok alkotják.
A földművelés, a legmagasabban fekvő régiókat kivéve, Franciaországban mindenütt lehetséges, noha a hőmérséklet és a csapadék mennyisége változó. Az Atlanti-óceán télen felmelegíti az ország Ny-i partjait, csapadékot hoz és olyan hőmérsékletet okoz, ami kedvez az állattenyésztésnek. Az ország K-i részében a hideg telek és forró nyarak az uralkodók. D-en a nyári forróság és szárazság miatt a gabonaföldeket és gyümölcsösöket öntözni kell. A provence-i dombokon azonban virít a rozmaring, a kakukkfű és sok más illatos gyógynövény. A Francia-középhegységben és a hegyekben sokkal hidegebbek a telek, mint azt a földrajzi helyzet indokolná, és ez korlátozza a mezőgazdasági tevékenységet.
A Párizsi-medencét, ahol nagy kiterjedésű, termékeny szántóföldek találhatók, nagy folyók – köztük a Szajna és a Marne – szelik át. Párizs e folyók találkozásánál épült, és évszázadokon át ösztönzőleg hatott a mezőgazdaság fejlődésére. Itt vannak az ország legkorszerűbb és legtermékenyebb gazdaságai.
Franciaország másik nagy alföldjét, a DNy-on elterülő Aquitaniai-medencét (Aquitane régió) a Garonne és a Dordogne folyó széles völgyei keresztezik. A gazdálkodás itt kevésbé modern, de a Bordeaux környéki szőlőkből származik a világ néhány legfinomabb bora.
Az ősi kristályos kőzetekből felépülő szélfútta Bretagne-t valaha elmaradott mezőgazdaság jellemezte, ma már tavaszi zöldségféléiről és intenzív nagyüzemi sertés- és baromfitenyésztéséről híres.
A Francia-középhegység lekopott rögei az ország szívében helyezkednek el – de sok városi francia „Franciaország halott szívének” tartja. A magas fennsíkok, meredek lejtők, a régen kialudt vulkánok, a mély völgyek és a viszonylag barátságtalan éghajlat együtt nagyon megnehezítik itt a földművelést. A vegyes gazdálkodást napjainkra nagyrészt állattenyésztés váltotta fel.
A viszonyok még mostohábbak a Jura, a Pireneusok (Andorráig)és a Francia-Alpok magas gerincein és mély völgyeiben. A Francia-Alpokban emelkedik Nyugat-Európa legmagasabb csúcsa, a hegymászók nagy kihívója, a4807 mmagas Mont Blanc (Chamonix és környéke). Ebben a térségben a fő bevételi forrást a téli sportok jelentik, noha a szükséges beruházásokat rendkívül kis nyereség reményében kell eszközölni, hiszen az ágazat csupán az év egyik felében működőképes.
A már említett óriási amfiteátrum lépcsőzetesen emelkedő nézőterét a Rhȏne és a Saȏne völgye szakítja meg. Ezeken a hegyek között áthaladó természetes utakon, amelyeket évezredeken át használtak a kereskedők és az utazók, ma autópályák, vasúti sínek és gázvezetékek futnak át. A Rhȏne völgyébe települt az ország második legnagyobb városa, Lyon, ott, ahol a folyó hullámai a Saȏne-nal találkoznak. A Rhȏne partját teraszos művelésű szőlők kísérik, a folyó vízerőműveket táplál, és segíti az öntözést, majd deltatorkolattal ömlik a Földközi-tengerbe. A mocsaras, rizsföldekkel hasznosított, flamingócsapatoknak és vadlovaknak otthont adó deltavidék a Camargue.
A vidéktől K-re fekszik Marseille, Párizs és Lyon után Franciaország harmadik legnagyobb városa és a Midinek, az ország D-i peremvidékének központja. A Midi a milliomosok paradicsomától – a Cȏte d’Azurtől – sziklás kis öblökön, belső völgyeken át a virágban, gyümölcsben és zöldségben bővelkedő Provence-ig fut, majd tovább Languedoc síkságáig, ahol szőlős- és gyümölcsöskertek, új üdülőközpontok találhatók.
Egy futó, felületes látogatás nem elég ahhoz, hogy képet alkossunk az ország régióinak változatosságáról. Pedig az egyes régiók – az ott élő emberek, nyelvük és szokásaik – nagyon is különbözők. A francia lakosság sokszínűsége részben a folyamatos bevándorlásnak köszönhető. Jöttek bevándorlók Lengyelországból, Olaszországból és Közép-Európából, majd később Spanyolországból, Portugáliából és azokból az országokból, amelyek majd’ száz éven át francia gyarmatok voltak. 18 millió franciának – a lakosság egyharmadának – a felmenői között három nemzedékre visszamenőleg legalább egy külföldi van.
Az állam által évtizedekig ellenzett regionalizmus ma újjáéledőben van. A baszkok, katalánok, elzásziak egyre inkább beszélik saját nyelvüket, a rádió és a televízió hetente néhány órán át breton és korzikai nyelven sugároz műsorokat. Korzikán a radikális szeparatisták időről időre terrorakciókkal hívják fel a figyelmet ügyükre. Céljuk a sziget függetlensége. Mások arra próbálják felhasználni kulturális identitásukat, hogy nagyobb beleszólást kapjanak a regionális ügyekbe. A legtöbb csoport azonban megvalósulva látja álmait a különböző anyanyelvű műsorokban és más kulturális eseményekben.
