1947-ben bevezették a tervgazdálkodást, hogy kézben tartsák a gazdaság talpra állítását és ösztönözzék a további növekedést. A nagy beruházások, amelyek részben az Egyesült Államokból származtak, lehetővé tették, hogy Franciaország behozza az elvesztett időt, és rendkívül rövid idő alatt ipari hatalommá váljék. Noha korábban lassú volt az ipari fejlődés, Franciaország (Nagy-Britannia és Spanyolország mellett) az elsők között szerzett gyarmatokat. Ez az egyik oka annak, hogy a világon ma 93 millió francia anyanyelvű ember él, és további 65 millió használja rendszeresen a franciát második vagy harmadik nyelvként.
A gyarmatosítás 1830-ban, Algéria elfoglalásával kezdődött. Ez volt az első az Afrika É-i és Ny-i partjain megszerzett francia gyarmatok sorában. Franciaország hamarosan nagyhatalommá vált, és gyarmatai révén tekintélyes jövedelemre tett szert. Ám e gyarmatok hamarosan politikai bonyodalmak forrásává váltak otthon és külföldön egyaránt.
Franciaország 1954-ben a vietnami kommunistákkal vívott háborúban elvesztette Indokínát majd 1956-ban Marokkó és Tunézia nyerte el függetlenségét. 1958-ban Algéria népének szabadságharca idején került hatalomra Charles de Gaulle tábornok, a II. világborúban a németekkel szembeni ellenállást szervező Szabad Franciaország nevű szervezet hőse.
De Gaulle 10 éven át volt elnök. 1962-ben függetlenséget adott Algériának, és ekkor mintegy 1 millió francia származású telepes özönlött vissza az anyaországba.
1957-től kezdve az EGK- (ma EU-) országok között szabadon áramló munkaerő és a hazai gazdaság virágzása lehetővé tette, hogy Franciaország Olaszországból importáljon munkásokat új gyárak, lakások, utak építéséhez a gyár- és szolgáltatóiparba. Később bővítették a kört, és Spanyolországból, Portugáliából, Algériából is bátorították a bevándorlást. 1957-ben már mintegy- 3,5 millió külföldi élt és dolgozott Franciaországban.
A dolgozók létszámának növekedése elősegítette az ipar fellendülését. Az elavult iparágakat korszerűsítették, és újakat indítottak be. Megkezdődött a gépkocsik, repülőgépek, villamosipari és elektronikai termékek gyártása. A külföldi vendégmunkások hirtelen beözönlése azonban súlyos lakásproblémákat okozott, s óriási lakótelepek gyors felépítését tette szükségessé. Ez viszont komoly társadalmi feszültségekhez vezetett, amelyek mind a mai napig gyötrik Franciaországot.
Az 1970-es évek elején a francia munkások 40%-a gyárakban dolgozott. Sokan óriási városi bérházakban laktak. Az első ilyen lakások szűkek, kényelmetlenek és rosszul felszereltek voltak. A viszonyok az 1960-as évek közepén kezdtek javulni, amikor kényelmesebb, de egyben drágább örök- és bérlakások épültek az új, feltörekvő irodai tisztviselők, menedzserek, közalkalmazottak és tanárok számára.
A francia városok külső kerületeiben családi házak nőttek ki a földből.
Az 1970-es évek közepén leállt a bevándorlás az EGK-n kívüli országokból, s a külföldiek némelyike elfogadta az „arany kézfogást”, azaz a hazatelepüléshez nyújtott anyagi támogatást. A külföldi vendégmunkások családjai – feleség, gyermek – továbbra is igyekeztek azonban csatlakozni a férfiakhoz, akik a francia városok szegényebb negyedeiben laktak. Sokan közülük észak-afrikai illegális bevándorlók voltak. Franciaországban ma 4,5-5 millió külföldi él, és az utóbbi időben a hatóságok szigorúbb bevándorlási törvényeket vezettek be a beáramlás lefékezésére.
A kormány feladata, hogy olyan társadalmat teremtsen, amely képes gondoskodni a különböző nemzetiségekről is. Ez, figyelemmel a gyorsan növekvő munkanélküliségre, nagyon nehéz feladat Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején azonban ismét felszínre tört a franciák egy részében mélyen gyökerező idegengyűlölet, és a külföldiek kiutasítását követelő politikusokat választottak a Nemzetgyűlésbe. A radikális-konzervatív Jean-Marie Le Pennek és Nemzeti Frontjának népszerűsége folyamatosan növekedett egészen az 1992-es választásokig, attól kezdve azonban rohamosan csökkent.
