Sok francia már 1968-ban kifejezésre juttatta elégedetlenségét a kapitalista rendszerrel és aggodalmát a társadalmi, környezeti problémák miatt. Sztrájkok és tüntetések zavarták meg az ország mindennapi életét Az aggodalmak egy része be is igazolódott az 1970-es kőolajválság után, amikor Giscard d’Estaing elnök és Raymond Barre miniszterelnök kemény intézkedésekkel megnyirbálta a gyárak fölös kapacitását elsősorban a vas- és acéliparban. Emelkedett a munkanélküliség, és a francia választók többsége úgy érezte, eljött az ideje a változásoknak. 1981 májusában a szocialista Francois Mitterrand-t választották a köztársaság elnökévé, aki a hatalom decentralizálását, államosításokat és szociális jóléti programok beindítását ígérte. A következő két évben az új törvények nyomán néhány ígéret valóra is vált. A hatalom egy részét megosztották az ország 96 megyéjének (département) választott tanácsosaival, és Korzikát bízták meg az első Regionális Gyűlés felállításával. Az államosítások következményeképpen az ország termelési kapacitásának egyötöde és a pénzintézetek zöme állami irányítás alá került
A szocialisták emelték a családi pótlékot, a nyugdíjakat és a minimálbért, lerövidítették a heti munkaidőt, bevezették az öthetes fizetett szabadságot és előbbre hozták a nyugdíjkorhatárt. Támogatták a női egyenjogúságot, eltörölték a halálbüntetést, leállították új katonai létesítmények és további nukleáris erőművek építését. A változásokhoz szükséges pénzt azonban az adófizetőktől kellett behajtani.
1983 elején az ország pénzügyi gondjai miatt az elnök kénytelen volt népszerűtlen takarékossági intézkedéseket bevezetni, hogy csökkentse az állami kiadásokat és szociális juttatásokat Felemelték az adókat és az egészségügyi szolgáltatások térítési díját. A munkások úgy érezték, elárulták őket és a szakszervezetek sztrájkokat szerveztek. Az elnök ultimátumban utasította az államosított iparágakat a hatékonyság növelésére. Sok munkás vált így feleslegessé a hajó- és gépkocsigyártásban, az acél- és vegyiparban, a bányákban.
A politikának ez a változása felingerelte a Francia Kommunista Pártot, amely a második legnagyobb Nyugat-Európában. A Mitterrand-kormány kommunista tagjai 1984 júliusában lemondtak. A munkanélküliség, ami az elnök hivatalba lépésekor 8%-os (1,7 millió) volt, 1985 elejére 11,3%-ra (2,55 millió) emelkedett. Több mint egymillió 25 évnél fiatalabb francia maradt állás nélkül. Csaknem egymillióan voltak, akik csak nagyon kevés vagy éppen semmi támogatást sem kaptak, és egyre több szó esett „az új nincstelenekről”.
A szocialista kormányzat politikája a gyakorlatban csaknem teljesen megváltozott. A hatalom decentralizálásában problémák jelentkeztek, amikor a korzikai kísérlet megbukott, és 1986-ig elhalasztották a többi Regionális Gyűlés felállítását célzó választásokat. Mitterrand-nak az egyházi iskolák ellenőrzésére tett javaslata – minden hatodik francia gyerek egyházi tanintézetbe jár – erős ellenállásba ütközött és ejtették az ötletet.
Az említett és egyéb problémák fényében Mitterrand-nak be kellett látnia, hogy szocialista terveit az 1980-as évek Franciaországában nem tudja megvalósítani. A franciák elutasították a mélyreható változásokat.
Az 1986-os általános választások a gaulle-isták és jobboldali szövetségeseik győzelmét eredményezték, és Jacques Chirac miniszterelnök megkezdte a szocialista politika lebontását, noha Mitterrand még elnök volt. 1991 májusában a szocialisták többséget szereztek, de az 1993. márciusi választásokon ismét alulmaradtak. Ekkor a jobboldali gaulle-isták kerültek többségbe, de Mitterrand 1995-ig elnök maradt, majd helyét Jacques Chirac foglalta el. 1997-ben Chirac országos választást hirdetett, azt remélve, hogy sikerül felhatalmazást nyernie az igen kényes gazdasági reformok végrehajtásához, amelyek nélkül Franciaország sohasem kerülhetne be az Európai Monetáris Unióba. Ekkor azonban elszámította magát. A francia választók megriadtak Chirac terveitől, és a gaulle-ista Alain Juppé helyett a szocialista Lionel Jospin alakíthatott kormányt. Így Chiracnak elődjéhez, Mitterrand-hoz hasonlóan egy olyan kormánnyal kell közösen kormányoznia, amelynek céljai eltérnek az övéitől.
Általában véve a francia család ma egészségesebb, jobban táplált, jobb körülmények között lakik és jobb oktatásban részesül, mint valaha. Több a szabadideje, mint azelőtt. A franciák lelkes szurkolók, szeretik a labdarúgást és az évente megrendezett országos kerékpárversenyt, a Tour de France-t. Az idősebbek szabadidejük nagy részét kártyázással töltik a kávéházakban vagy boules-t, egyfajta golyózást játszanak a parkokban. A francia nők eleganciája és jó ízlése közismert.
A francia férfiakat és nőket szeretik úgy ábrázolni, mint akik barátok társaságában üldögélnek és iszogatnak a kávéházak teraszain a színes ernyők alatt, gondtalanul szemlélve a világ folyását. A nemzetközi gazdasági helyzet szorítása azonban az utóbbi időben megváltoztatta ezt a jólétet tükröző képet. A nagy kérdések, amelyek mindenkit foglalkoztatnak: a rasszizmus, a munkanélküliség és a nemzet politikájának alakulása a 20. sz. utolsó éveiben. További nyomasztó probléma a még megmaradt tengeren túli területek sorsa. Új-Kaledónia lakosságának többsége például teljes függetlenséget követel.
