A 20. sz.-ig a legtöbb iparág vidéki jellegű volt. A városok nagy része, kis piaci központ lévén erősen kötődött a mezőgazdasághoz. Franciaország nem élte át a gyárépítésnek és városi fejlődésnek azt az elsöprő hullámát, ami a viktoriánus Angliát átalakította. Néhány bányavidék, textilüzem és vaskohászati központ azonban mégis megjelent Észak- és Kelet- Franciaországban abban az időben. Régi bányagépek, barátságtalan gyárak és munkáslakások mutatóban ma is láthatók Észak- Lorraine (Lotaringia) és Nord-Pas-de-Calais régióban.
Párizs kivétel volt. A város hatalma megnőtt, amikor I. Napóleon feloszlatta a tartományi gyűléseket, és az ország gazdasági és kulturális életének irányítása a fővárosban összpontosult. Később a sugárirányú vasúti hálózat középpontja lett, amely növelte befolyását. A közelmúltban Franciaország kifejlesztette Európa egyik legkorszerűbb vasúti rendszerét, a Train á Grandé Vitesse-t (TGV vagy szuperexpressz), amely a főváros és a vidék összekötésében a közúti és légi közlekedéssel vetekszik. A TGV300 km/hsebességgel halad többek között Párizstól Lille-ig, és most már a Csatorna-alagúton keresztül egészen Londonig.
1801-ben Párizsban több mint félmillió ember lakott. A következő száz év idecsábította a munkát kereső szegényeket, tudósokat, művészeket és gazdag befektetőket. Új eszmék és ötletek ösztönözték az ipari újításokat, a divat, a kultúra, a filozófia és a tudomány fejlődését. Évszázadokon át a francia volt a diplomácia nyelve, és a művelt emberek szerte a világon „vigyázó szemüket” Párizsra vetették. Berlioz, Saint-Saëns és Bizet muzsikája, Degas, Cézanne, Monet, Renoir és Toulouse-Lautrec festészete, Balzac, Stendhal, Hugo, Zola, Flaubert és Maupassant irodalmi munkássága a 19. sz. alkotó szellemének csúcsát jelentette.
1850-re Párizs lakossága megháromszorozódott, és két évtizedes eszeveszett fejlődés kezdődött. Ennek szellemi atyja III. Napóleon császár és a várostervező Haussmann báró volt. Mindketten azt akarták, hogy a főváros működőképes, ugyanakkor elegáns legyen. Széles utak, boulevard-ok mentén új, lenyűgöző középületek, piacok, templomok, iskolák és kórházak épültek, parkokat telepítettek, és Párizs belső kerületeiben kialakult az a gyönyörű város, amelyet látogatók ezrei csodálnak mind a mai napig.
Furcsa módon az ország népességének növekedése a 19. sz.-ban visszaesett. Amíg Németország és Anglia lakossága gyors ütemben szaporodott, a francia születésszám csökkent. Ezt részben a mostoha vidéki életkörülmények okozták. Következésképpen a lakosság elöregedett, és ez lefékezte az ipari fejlődést.
Az I. világháborúban (1914-18) Franciaország 1 385 000 embert veszített, a II. világháborúban (1939-45) további 536 000 férfi, nő és gyermek halt meg. Mégis, egy új Franciaország emelkedett ki a két világégésből. Az 1930-as években alacsony születési arány 1945 után megnőtt, és részben a különböző állami kedvezmények, családtámogatás hatására robbanásszerűen nőtt az újszülöttek száma. 1976-ra aztán megint visszaesés következett be, és a csúcsról (1948-ban 1000 főre 21,1 születés) 13,6-ra csökkent, bár azóta újra javult kissé az arány. A lakosság egyhatoda elmúlt 65 éves, és Franciaország megint jó úton halad afelé, hogy az idősek országa legyen. Egyes vidékek máris elöregedtek. A Francia-középhegységből például a fiatalok elszivárogtak a városokba, és sok település elnéptelenedett.
