Kelet- és Nyugat-Németország ledöntötte a Berlini Falat, és létrehozott egy új európai nagyhatalmat, amelynek azonban megvannak a maga gondjai, feszültségei
A jelenséget, amelyet a németek mint „gazdasági csodát” emlegetnek, 40 évvel később egy második csoda követte – a kettéosztott ország 1989 novemberében újra egyesült. A folyamat úgy kezdődött, hogy Kelet-Németország kénytelen-kelletlen megnyitotta a határait Nyugat-Németország és Nyugat-Berlin felé. A vasfüggöny, amely több mint 40 éven át elválasztotta a két Németországot, felgördült. A berlini fal, amelyet 1961-ben azért emeltek, hogy kettéosszák Berlint, ledőlt. Egy évvel később, 1990. október 3-án a németek hivatalosan is megünnepelhették az ország újraegyesítését.
A Német Demokratikus Köztársaság (NDK) összeomlásához bonyolult események vezettek, amelyek az utolsó szakaszban felgyorsultak. Amikor 1989 nyarán Magyarország megnyitotta Ausztria felé a határt, keletnémetek százai hagyták el hazájukat ezen a Nyugat felé vezető kapun át. A tömeges menekülés közvetlen kihívást jelentett Erik Honecker, az NDK akkori államfője számára.
Az országban ellenzéki pártok alakultak, és követelni kezdték a demokratikus reformokat. Noha kissé megriadt, a kormány egyelőre a kipróbált keletnémet taktikához folyamodott: a tüntetéseket brutálisan elfojtották, de a politikai földindulást már nem lehetett megállítani.
Honecker végül is lemondott, a kormányt szinte egyik napról a másikra radikálisan átalakították. Meghirdették a szabad választásokat és az amnesztiát, visszavonták a keletnémet határőröknek korábban kiadott tűzparancsot.
A terror megszüntetése azonban nem változtatott azon, hogy a német földön alapított első szocialista állam napjai meg voltak számlálva. Lipcsében, Drezdában, Potsdamban és más városokban az emberek egyre erőteljesebben követelték a demokratikus hatalom megteremtését és a két Németország egy „hazában” történő újraegyesítését.
Ezen a ponton már csak a II. világháborúban győztes szövetséges hatalmak (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió) tudták volna megakadályozni az 1990. március 18-ára tervezett szabad választásokat Kelet-Németországban. Ők azonban hozzájárultak az újraegyesítéshez, és 1990. július l-jén a két szétszakított országrész pénzügyi, gazdasági és szociális unióra lépett, majd október 3-án létrejött a politikai unió is, és 1990. december 2-án az egyesült németek az urnákhoz járultak, hogy megválasszák az új, egységes német parlamentet.
Bármennyire vágytak is rá, egyesek szerint az újraegyesítés túl gyors volt, nem utolsósorban az európai szomszédok számára, akik egyszer csak egy 81 millió fős Németországot találtak maguk között. Az említett országok elsősorban nem politikai szempontból, hanem mint befolyásos gazdasági szuperhatalomtól tartottak Németországtól.
Bebizonyosodott azonban, hogy teljesen szükségtelenül aggódtak. A gazdaságilag és társadalmilag rendkívül különböző két Németország minden átmenet nélkül egyesült, és e drámai politikai lépés következtében az új Németországnak számtalan problémával kell szembenéznie. A legnagyobb kihívást a két gazdaság integrálása jelenti, de környezetvédelmi, jogi, szállítási, távközlési kérdésekben is nagy a különbség az egykori Kelet- és Nyugat-Németország között. Bár az újraegyesítésből fakadó legnagyobb nehézségeken a németek túljutottak már, a valódi egységesülés folyamata jócskán át fog nyúlni a 21. sz-ra.
Államok sokasága
Németország ma 16 államból áll, 11 van Ny-on és5 avolt Kelet-Németország területén. Közép-európai ország, területe 356 910 km2. Alig van természetes határa, talán ez lehet az egyik oka annak, hogy Németország századokon át Európa csatatere volt. Ezeréves történelme során Németország csaknem mindig megosztott volt politikailag, még az úgynevezett politikai „unió” periódusaiban is.
A német történelmet a 910-es évek óta számítjuk, amikor a Keleti-frank Királyságot először említik mint a „germánok birodalmát” (Reich). Nem sokkal azután, hogy a germán törzsek a szász Henrik király uralma alatt egyesültek, és megkoronázták az első német császárt, belső viszály tört ki.
Miközben a német uralkodók a német-római császári cím után sóvárogtak és konfliktusba keveredtek az itáliai pápákkal, É-on a lovagok gyakorolták a tényleges hatalmat. A 16. sz.-ot követően a kereskedelem révén meggazdagodott városok ugyancsak igényt tartottak a hatalomra, s végül, hosszas csatározások után, „szabad városokká” nyilvánították magukat.
Az 1517-es év, amikor Luther Márton közzétette a katolikus egyház visszaéléseit ostorozó 95 tézisét, a német történelem második korszakának kezdetét jelentette. A reformáció és az ellenreformáció szakadást okozott az egyházban, amely addig egyesítette a német államokat. A politikai konfliktusokat ezután vallási ellentétek súlyosbították.
Kitört a harmincéves háború (1618-48), amely vallásháborúnak indult, de hamarosan a legjelentősebb európai országok hatalmi harcává terebélyesedett. Végül a német császár (Kaiser) mind birodalmának, mind pedig politikai hatalmának jókora részét kénytelen volt átengedni a választófejedelmeknek. Ennek következtében a 17. és 18. sz.-ban az ország nem kevesebb mint 1700 kis fejedelemségből, grófságból, szabad városból és hercegségből állt. Csak Ausztria és Poroszország emelkedett ki az államocskák mozaikjából és fejlődött európai nagyhatalommá.
Valójában ennek a két hatalomnak a rivalizálása alakította a német politikát egészen a 19. sz. közepéig. 1866-ban a poroszok a Königrätz mellett lezajló csatában döntő győzelmet arattak az osztrákok fölött. A porosz irányítás alatt álló második német birodalom 1871-ben alakult meg, élén I. Vilmos császárral és Bismarck kancellárral.
Az azóta eltelt mintegy 120 évben a német nép a legkülönbözőbb rendszereket élte át. Kezdetben a császár monarchiák és köztársaságok konföderációja fölött uralkodott.
Az I. világháború után létrejött a Weimari Köztársaság, egy parlamenti demokrácia, amelyet 1933-ban a harmadik birodalom és a nácik váltottak fel. 1949-ben az országot kettéosztották – K-en megalakult a szocialista Német Demokratikus Köztársaság (NDK), Ny-on a parlamenti demokrácián alapuló Német Szövetségi Köztársaság (NSZK). 1990-ben a két rész újra egyesült.
Miután Németország mindig sok kis államra tagolódott, ma is a szövetségi köztársaság a leginkább működőképes államforma. Az ország egész történelme során egyfajta szövetségi rendszerként működött. Eltérően Svájctól, ahol minden egyes kanton saját jogrendszerrel rendelkezik, a német kormány nem sok szabadságot ad szövetségi államainak, a szövetségi törvény fölötte áll a tartományinak.
