A Dél- Kínai-tenger által kettéosztott ország egymástól több mint 700 km távolságban lévő területek valószerűtlen uniója látványosságok sorával.
Történelem, földrajz, természet és látnivalók:
Dzsungel borította hegyek, áthatolhatatlan és nedves erdők, hatalmas gumifa- és olajpálma-ültetvények, kilométernyi, aranyló tengerparti strandok jellemzik Malajziát. A meleg és a magas páratartalom miatt orchideák ezernyi fajtája virágzik itt. Növényzete buja és trópusi. Malajzia a legsikeresebb fejlődő országok egyike; a világ legnagyobb gumi-, pálmaolaj-, bors- és óntermelője. A legtöbb keményfát termeli, az utóbbi években a gáz és az olaj mellett gépeket és járműveket is exportál.
Mindez Nyugat-Malajzia (a Maláj-félszigeten) és Kelet-Malajzia (Sabah és Sarawak Borneó szigetén) valószerűtlen egyesülésének az eredménye. 700 km-re vannak egymástól, a Dél-kínai-tenger választja el őket, a hajdani brit uralom örökségén kívül semmi más nem kapcsolta őket össze; és ráadásul a Ny-i rész sokkal fejlettebb volt, mint a K-i.
A malajziai sikert az ország 19 milliós lakossága érte el, amely potenciálisan robbanékony etnikai keveréket képez; 50%-a maláj, 32%-a kínai, 9%-a hindu, a többiek őslakosok. A politikában a malájoké a vezető szerep, a gazdaságban a kínaiaké, és az ebből fakadó feszültségek alaposan beárnyékolják az ország sikertörténetét.
Malajzia nagy része hegyes és erdős vidék: a Maláj-félszigeten lévő Tahan 2189 m magas, a Sabahon emelkedő Kinabalu magassága 4101 m. Az eső sok, évi átlagban 2540 mm.
A malájok elődei Kr. e. 2000 és 1000 között a dél-kínai Jünnanból jöttek a félszigetre. A 15. sz.-ban a Perzsa-öbölből érkező arab kereskedők nyerték meg őket az iszlámnak. Melaka (Malakka) lett a szultán kormányának székhelye, és mivel az India és Kína közötti útvonal stratégiailag fontos helyén állt, virágzó kereskedelmi központtá vált.
Röviddel ezután megérkeztek az európaiak is. Először a portugálok (1509), majd a hollandok (1641) foglalták el Melakát, míg végül 1824-ben a briteké lett. A britek már korábban, 1786-ban kereskedőtelepeket alapítottak Pinang szigetén, és 1819-ben Szingapúrban. 1826-ban a fenti hármat Straits Settlements néven egyesítették, 1867-ben pedig koronagyarmattá tették. 1874-ben a britek hatalmuk alá vonták Perakot és Selangort, 1930-ra pedig az egész Maláj-félszigetet.
Kelet-Malajzia két területe azonban formálisan csak a II. világháború után került brit uralom alá. A brit James Brooke 1841-ben leverte a brunei szultán elleni felkelést; jutalmul Sarawak rádzsájának nevezték ki. Utódai egészen a II. világháború alatti japán invázióig uralkodtak, ezután pedig a rádzsa a brit koronának adta az országot. Sabahot 1882-től 1942-ig a Brit Észak-Borneó Társaság igazgatta.
Az 1920-as és ’30-as években a gyarmatosítók elleni mozgalmak megerősödtek a Maláj-félszigeten. Ezt az indiai függetlenségi mozgalom is támogatta. Malájföld japán inváziója (1942-45) megmutatta a kínai kommunista gerilláknak, hogy a nyugatiak nem legyőzhetetlenek, és ez újabb lendületet adott a függetlenségi mozgalomnak. A háború után gerillacsoportok vették be magukat a dzsungelbe, és terroristák módjára harcoltak a britek ellen. A rendkívüli állapot 1948-tól 1960-ig tartott, végül a lázadást leverték.
Nagy-Britannia felismerte, hogy a helyzetet nem lehet pusztán katonai eszközökkel megoldani. 1957-ben az ország Maláj Államszövetség néven önkormányzatot kapott. 1963-ban ezt kiterjesztették Szingapúrra, Sarawakra és Sabahra, és létrehozták a Malajziai Államszövetséget. Ebből Szingapúr hamarosan kivált, és ezzel a szövetség elvesztette legfontosabb kikötőjét és ipari központját.
Malajzia 13 államából kilencnek szultánja vagy örökletes államfője van, a többi négyet pedig a király által kijelölt kormányzók igazgatnak. Minden ötödik évben a kilenc örökös uralkodó királyt választ: 1994-ben Tuanku Dzsafart választották királynak. A képviselőháznak180, aszenátusnak pedig 69 tagja van. Minden állam saját alkotmánnyal és kormányzattal rendelkezik.
A független Malajzia gazdasági sikere – 1987 és 1992 között az ipari termelés évi 8-9 %-kal nőtt, valutája pedig az egyik legszilárdabb volt a világon – gazdag természeti erőforrásai fejlesztésének köszönhető.
Amikor elnyerték a függetlenséget, a Borneón fekvő területek néhány part menti, kicsiny – olaj és rönkfa behajózására szolgáló – kikötőt leszámítva fejletlenek voltak. A sarawaki tengerpartot mindenütt trópusi eső- és mocsárerdők borították, a belső területek megközelíthetetlenek és gyéren lakottak voltak. A parasztok hosszú, közösségi házakban éltek. A partok mentén elszórtan fekvő falvakat az erdőből és a halászatból élő tengeri dajakok vagy ibanok lakják, akiknek elődei kalózok voltak. Manapság Sabah és Sarawak meggazdagodott a virágzó olajiparon és a keményfa-kereskedelmen, amelyet Japánnal és az amerikai Ny-i parttal folytat. Az intenzív fakitermelés és az úthálózat lendületes növekedése jócskán megritkította az erdőségeket.
Malajzia félszigeti része már a függetlenség elnyerésekor virágzó piacgazdasággal büszkélkedhetett, amely a gumiültetvényeken és az ónbányászaton alapult.
A gumifa 1877 után került ide, amikor Sir Henry Wickham brit felfedező gumifa magvakat csempészett Brazíliából Angliába. Előtte ugyanis a gumitermelés brazil monopólium volt. A mai hatalmas ültetvények mintegy húsz gumifacsemetéből nőttek ki.
A britek, kihasználva az ónbányák miatt már korábban kiépített kiváló vasúthálózatot, gyorsan növelték a gumiültetvényeket, amelyek rövidesen szinte beborították a félsziget Ny-i hegyoldalait, és a később telepített olajpálma-ültetvényekkel a trópusi esőerdő nagy részét kiszorították. Ma a gumiültetvények kétharmada maláj kézben van.
A gyarmati időkben a helyi lakosság a brit ültetvényesek példáját követte. A tipikus maláj falvak (kampongok) – különösen a félsziget belsejében – a keskeny völgyekben lévő rizsföldek és a hegyoldalak kis gumiültetvényei közötti utak mentén települtek. A félsziget K-i oldala jobbára lakatlan maradt. A független maláj kormányzat azonban elsősorban az olajpálma-ültetvények számára nagy földterületeket nyitott meg. A Szövetségi Földgazdálkodási Hivatal csoportokba szervezte a kisebb ültetvényeket; szakmai segítségről és munkaeszközökről is gondoskodik.
A folyóvölgyi kis kampongokban, ahol rizst termesztenek és szarvasmarhát tenyésztenek, Terengganu halászfalvaiban, ahol a bennszülöttek külső támaszos, háromszögvitorlás csónakjai, a perahuk sorakoznak a vízen, még csend és nyugalom uralkodik, de már megkezdődött a rizstermelést modernizáló öntözőrendszerek építése, és a halászoknak is szembe kell nézniük a nagy halászhajók versenyével. A vidék egyik attrakcióját, az éjszakai tojásrakásáról nevezetes óriás teknőc életét is zavarják a turisták.
Bangkok a főváros, szállás, hotel keresés tippek, utazás .