A hinduizmussal rivalizáló iszlám vallást Mohamed Ghori, egy pakisztáni muszlim fejedelem honosította meg Indiában 1192-ben. Ghori fejedelem, miután a Delhi melletti csatában megsemmisítő vereséget mért Prithvirádzsa hindu uralkodóra, elfoglalta a területet. Ezután szultanátust alapított, amelyet Delhiből irányított, és uralmát fokozatosan kiterjesztette. Bár az indiaiak többsége továbbra is a hindu vallást követte, az uralkodó osztály a brit uralom kezdetéig muzulmán volt.
Az indiai iszlám művészet a mogul császárság idején (1526-1761) érte el a fénykorát, felbecsülhetetlen értékű festményekkel és épületekkel ajándékozva meg a világot. Ezek közé tartozik a világ egyik legszebb épülete, aTádzs Mahal (ma a légszennyeződés súlyosan veszélyezteti). E birodalom gazdagsága lenyűgözte az európaiakat, sok brit, holland, portugál és francia kereskedőt csábított Indiába. Az 1600-ban megalakult Brit Kelet-indiai Társaság a következő száz évben jelentős hatalomra tett szert az országban.
A britek az élesen versengő indiai fejedelemségek egymás elleni kijátszásával és támogatásával India jelentős területeit tudták saját ellenőrzésük alá vonni. Amikor a Mogul Birodalom az örökösödési háborúk folytán összeomlott, a britek beavatkoztak a konfliktusba, s miután Robert Clive 1757-ben a plasseyi ütközetben vereséget mért a bengáli naváb csapataira, átvették a kormányhatalmat. A brit jelenlét tiltakozást váltott ki, s végül a nagy indiai népfelkeléshez (szipojlázadás) vezetett (1857-1858), amelyet a britek kegyetlenül elfojtottak. A következő 90 évben kifejlesztették a vasúthálózatot, öntözőcsatornákat építettek, fejlesztették a nagy kikötővárosokat: Calcuttát, Bombayt, Madrast, feltárták és kiaknázták az ország nyersanyagait. Ez az időszak azonban csak kevéssé változtatta meg a vidéki népesség életét. Azokban az államokban, ahol a brit fennhatóság csak közvetve, az indiai fejedelmeken (maharadzsák) keresztül érvényesült, úgy tűnt, hogy megállt az idő.
Szegény kisparaszti gazdaságok
A Nehru idején megindított modernizációs program eredményeként India a világ egyik legnagyobb ipari hatalmává fejlődött. Az elektromosenergia-termelést kezdetben az ország bőséges tartalékaira alapozták. A tengeri olajlelőhelyek felfedezése után, az 1970-es években, a hangsúly áttevődött más energiaforrásokra, és az utóbbi években India energiaszükségletének 33%-át már olajból, valamint atom- és vízerőművekből fedezik. A kormány fokozatosan enyhítette az ipar központi ellenőrzését s a fogyasztási cikkek java részét már magánvállalatok termelik.
E nagy ipari forradalom ellenére India jellegét a falusi élet határozza meg. India népességének mintegy 75%-a falvakban él. A gazdálkodók több mint egyharmada törpebirtokos, akinek földje még a 0,2 ha-t sem éri el – az indiai kisbirtokok átlagos nagysága2,63 ha. Vannak, akiknek egyáltalán nincs saját földjük. Ők bérelt földet művelnek, a bérletet pedig vagy készpénzben fizetik meg, vagy terményben. Egyébként a felesrendszert okolják azért, hogy az indiai mezőgazdaság nagy részében a beruházások hatékonysága és a termelékenység igen alacsony.
Hivatalos források szerint a falusi népesség 40%-a – vagyis több mint 200 millió ember – a szegénységi küszöb alatt él. Mindemellett az indiai mezőgazdaságban „zöld forradalom” ment végbe az utóbbi években. Ennek következtében a kormány jelentős gabonatartalékra tett szert, amelyet a rossz termés idejére tartalékol. Ettől eltekintve a zöld forradalom legtöbb előnyét csak a nagybirtokosok élvezték.
A többnyire kizsákmányolt feles gazdálkodók mellett ott vannak még a teljesen föld nélküli, napszámos munkát végző szegényparasztok is. Sokan közülük a városba mennek, ahol csak a hajléktalan munkanélküliek számát szaporítják. Azok, akik falun maradnak, falujuk földjéből gyakran még annyihoz sem tudnak hozzájutni, hogy egy kis sárkunyhót építhessenek maguknak. A legutóbbi becslések szerint a lakásépítések elmaradása összességében 31 millió egységre tehető, s ebből 10,4 millióra a városi körzetekben lenne szükség. A század utolsó évtizedének lakásszükségletét 79 millióra teszik; ennyiből lehetne behozni az elmaradást úgy, hogy a népszaporulat számára is lakóhelyet biztosítsanak.
A legtöbb család valamilyen szárított anyag vagy fa lángja felett főz, de már ebből a fűtőanyagból sincs elegendő. Az asszonyok és gyerekek órákig keresgélnek gallyakat vagy száraz tehénlepényt. Az állattartást csak pár hektár földdel rendelkező gazda engedheti meg magának, akinek elég rizsszalmája és más takarmánya terem a tehén etetéséhez. A takarmánynak annyira szűkében vannak, hogy a kóbor teheneket kizavarják a falu határából, amelyek azután valahogy eljutnak a városba, ahol szabadon kóborolhatnak, és hulladékokból, szemétdombokról táplálkoznak.
