Csobánka látnivalói, képek és szállás keresés

Csobánka látnivalói

Egy szent hely, ahová zarándokok ezrei érkeznek, és még sokkal többen érkeznének, ha nem lenne Dobogókő vagy éppen a Dunakanyar csábító ereje nagyobb. A Szent-kút, XIX. századi kápolna az erdőben (Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték fel, 1846-ban építették, 1938-ban újjáépült), a Ley-vonalak találkozása, a Földünk egy energetikai központja volt.

Csobánka egy kis település Pomáz mellett. Budapest közelsége miatt jól ismert kirándulóhely volt ez hosszú évtizedekig. A szép tájak magával ragadnak, ez a környék kirándulásokra, hosszabb és rövidebb hegyi, eredi túrákra lett teremtve, tanösvények és békés séták.

Oszoly-szikla, menedékház és több turistaút kereszteződése található itt. A természetvédelem alatt álló Oszoly-szikla (329 méter) az egyik legfestőibb része a Pilis-hegység keleti vonulatainak.

Csobánka és dombjai felülről

Szállás lehetőséget jelent egy-egy kiadó szoba, amit nehéz az interneten felkutatni. Csoportokat itt nagyon ritkán fogadtak, a kultúrház vagy az iskola adhatott volna ilyen lehetőséget kicsit felszerelkezve szivacsokkal a hosszútávú túrázók olcsó elszállásolásában. Hosszabb távra kiadó lakást könnyen találunk, elég sok az üres ház ill. házrész. Közeli panziók, vendégházak és a dobogókő-i szállodák (Walden Hotel régi nevén: Hotel Manréza), Hotel Pilis, Platán Panzió és a turistaház is jó lehetőségek, egy-egy akciókor viszonylag olcsó szállást is kapunk. Kiadó apartman, vagy a Csobánkához közeli Saolin falu is rendelkezik kiadó szoba, szállás lehetőséggel. Árak, képek és leírás: www.shaolin-falu.hu/chi.php?/hu/araink. Ezek a szállások a legnépszerűbbek a környéken. Korábban a Nimrod Hotel sok-sok konferencia helyszíne is volt. Kapcsolódó cikk a Shaolin-rend Kínában.

A csobánkai buszjáratok indulása részletesen megtalálható az interneten. Budapest-Csobánka, Budapest-Pomáz-Pilisszentkereszt, Pomáz-Csobánka, Budapest-Pilisvörösvár-Csobánka.

Kisoroszi, Üröm, Solymár és Esztergom is a közelben található.

Túra javaslat. 1. Busszal utazzunk Csobánkáig, és utána a friss hegyi levegőt élvezve az erdőben túrázzunk egészen Budapest határáig. 2. Kerékpárral Budapest-Pomáz-Csobánka-Pilisvörösvár-Solymár útvonalon sok-sok kalandban lehet részünk, kemény hegyi emelkedőkkel és lejtőkkel tarkítva.

Orvos, gyermekorvos, iskola, fogorvos, gyógyszertár és a pomázi állatorvos elérhetősége is megtalálható itt. Helyi rendőr, rendőrség, tűzoltó szolgálat itt is van.

Budapest (belváros) és Csobánka távolsága mindössze 23 km. Ez autóval 20 perc körüli út.

Fotók, élménybeszámoló és látnivaló:

Zoomolható térkép, GoogleMaps műholdképek, a falu térképe és a környék:
[geo_mashup_map]

Csobánka nézőpont

Csobánkán a Margitligeti kastély fotója:
Csobánka Margitligeti kastély

Étterem, kocsma, boltok és egyéb lehetőségek tekintetében a helyiek tudnak felvilágosítást adni. Szinte mindent megtalálunk a központban: www.csobanka.hu – elérhetőségek, telefonszám és cím a nevek mellett, néhány esemény és hír.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.