Azori-szigetek, Ponta Delgada hotel, utazás / látnivaló tipp

Azori-szigetek, São Miguel stb. sziget, Ponta Delgada

A Portugáliához, így valamelyest Európához tartozó Azori-szigeteket az Atlanti-óceánon találjuk. Lisszabontól 1500, Észak-Amerikától pedig 3900 kilométerre fekszenek. 

Mióta fapados járatokkal is elérhető, akciós árakon százezer forint alatt Magyarországról is. Pl. fapados járatokkal 2016. decemberre ilyen legalacsonyabb árak voltak: Budapest – Porto Wizzair 28€, Porto – Ponta Delgada Ryanair,27€, Ponta Delgada – Lisszabon Ryanair 20€ és Lisszabon – Budapest Wizzair 30€. Az olcsó repülőjegyek maradnak 2017. után 2018-ban is, így az egzotikus utazási célpont olcsón megközelíthető.olcs

Az Észak-Atlanti-hátság részét képező szigetcsoport 9 szigetből áll, melyeket tájegységek szerint 3 csoportba sorolhatunk. Nyugaton helyezkedik el a Corvo és a Flores, középen a Faial, a Horta, a Pico, a Săo Jorge, a Graciosa és a Terceira, míg keleten a Săo Miguelt, és a Santa Mariát találjuk. Egyes kutatók szerint ezek a legendás Atlantisz maradványai. A szigetek tulajdonképp MORB bazaltvulkánok.

2531 méteres magasságával a legmagasabbnak számító tűzhányójuk a Pico szigeten fekszik. A szigetek fővárosa, a 60 ezer fős lakosságú Ponta Delgada. A szigetek legfontosabb termesztett növénye az ananász. Az ország pénzneme Euro.

Szállás ajánlatok összehasonlítása gyorsan, egyénileg: Azori-szigetek, São Miguel szállások, ajánlatok ITT. A város és környéke, hotel, kis szállodák, olcsó magánszállás kiadó szoba, panzió, lakások, konyhás apartman, üdülő, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- / diákszállás interneten elérhető, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni. Friss vendég vélemények, értékelések a leírások mellett fórum szerűen. VIP Executive Azores Hotel 4****+ (Viphotels),

A szigetek látnivalói és nevezetességei útikalauz folytatás:

            Damico Peres történész szerint az Azori-szigetek felfedezője Diogo de Silves volt, aki 1427-ben érkezett ide. Az első telepesek elsőként Santa Maria-szigetét népesítették be az 1430-as években. A szigetek 1580-ban váltak Spanyolország részéve, majd később a spanyoloktól kerültek ismét portugál kézre. A szigetvilág fénykorát a 19. században élte. A szigeteket jelenleg 19 körzet alkotja.

            Az Azori-szigetek legnagyobb és legnépesebb szigete, a fővárosnak, Ponta Delgadának is otthont adó Sao Miguel. Noha a szigeteken egyedül itt van tömegközlekedés, mégsem ez a legmeghatározóbb tulajdonsága a gejzíreiről és termálvizes hőforrásiról, az úgynevezett Kék és Zöld ikertavakról híres szigetnek. A természet szépségei után bizony jól eshet egy tengerparti fürdő. A porto pimi strand hatalmas öblében, melyet a kikötőfalura hasonlító óvárosból közelíthetünk meg, lávahomokos, fekete tengerpart várja a napozás, strandolás szerelmeseit. A közelben található Monte da Guia hegyről pazar kilátás nyílik Hortára és a Porto Pim öbölre is, érdemes felkapaszkodni. Aki a vízi világ csodálatos teremtményeivel kötne szorosabb barátságot, befizethet egy hajós bálna lesre, vagy egy közös úszásra a delfinekkel is. A hegyi dzsiptúrák Sao Miguel felfedezésre váró útjain szintén elérhetőek az utazási irodák kínálatában.

             Mivel az ananásztermesztés valóban az Azori-szigetek egyik különlegessége, érdemes ellátogatni egy ananászültetvényre is, ahol a gyümölcstermesztés összes csínjával-bínjával megismerkedhetünk.

            Kellemes kirándulást tehetünk továbbá a Furnas-tó völgyébe is, ahol a látványos hőforrások erednek. Az itt található botanikus kert hévízfürdőjében akár meg is mártózhatunk. Ha káprázatos természeti képződményeket szeretnénk látni, érdemes felkeresni továbbá az Azori-szigetek titokzatos barlangjait is.

            A hajdanán a bálnavadászok szigeteként ismert Pico szigetét a térség legnagyobb, 2351 méteres tűzhányója teszi nevezetessé. A sziget múltjára a helyi bálnamúzeumon túl, egy kevésbé barátságos, régi bálnafeldolgozó üzem is ráirányítja figyelmünket.

            A naplemente után csak „lila szigetként” emlegetett Terceira a kilenc sziget legszebbike. A változatos természeti tájakon túl, itt találjuk az Azori-szigetek első városát és fő kikötőjét, Angra de Heroismót, mely mára az UNESCO világörökség részét képezi. A szigetet az úri sportokra nyitott egyéneknek is érdemes felkeresni, lévén, hogy Terceirán golfklub is üzemel.

            Ha értékes csecsebecsékre vágyunk, vagy csak szuvenírt szeretnénk vásárolni, érdemes beruházni egy bálnacsontból vagy például ámbráscet fogából készített tárgyba, ékszerbe. Igaz a halak pikkelyéből készült különleges virágok, a különféle vesszőfonatok és az azori fazekas munkák is nagyon szépek.

            Szintén az Azori-szigetek turisztikai vonzerejét növelik az itt rendezett bikaviadalok, melyek különlegessége, hogy az állatokat, akárcsak Portugália egyéb területein, itt sem ölik meg.

Azori felülről, Google térképek:

Utazás élménybeszámoló, hotel, szállás és látnivaló ízelítő képek:

Városok, települések a közelben, környéke szállás ajánlóval online: Lagoa, São Vicente Ferreira, São Roque, Rosário-Lagoa, Pico da Pedra, Fenais da Luz, Fajã de Cima, Arrifes, Livramento, Glória, Populo és Farroupo.

            Ha a helyi specialitásokat szeretnénk megkóstolni, válasszunk a halételek széles választékából. Az ízletes fogást érdemes aztán egy finom, helyi borral leöblíteni. Nem árt tudnunk továbbá, hogy az azoriaknál nem az ebéd, a vacsora számít főétkezésnek.

A kedvező időjárásra nincs garancia, de jó átnézni az elmúlt sok év átlagát, trendjeit, és ahhoz igazítani az utazást, ha például napozni szeretnénk sokat: www.holiday-weather.com/madeira/averages/. Télen-nyáron egyaránt jók a hőmérsékletek, januárban esik a legtöbb eső, a csapadék értékek akkor magasak. A július és az augusztus kifejezetten száraz és napos, de nem elviselhetetlenül forró mint például Máltán.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz