Volterra érdekes látnivalókkal kecsegtet. A fennsíkra települt városból szép kilátás nyílik a tengerre. Bejáratánál egy Medici-kastély áll, jelenleg börtön, s a mögötte elterülő parkon átvágva, a Via Minzonin érnek el a Museo Guarnacciba. A múzeumban etruszk urnák sorakoznak, amelyek egy 19. századi földcsuszamlás során kerültek felszínre. A hamvedreket (hamvveder) tematikus rendben mutatják be, ami bepillantást enged az etruszk hétköznapokba és hitvilágba. A házaspár urnája a hiteles emberábrázolás remeke, de még ennél is döbbenetesebb a L’Ombra della Sera (éji árnyék) néven emlegetett bronzszobor, amely – dacára annak, hogy az i. e. 5. századból való – leginkább egy Giacometti-alkotásra emlékeztet.
Volterra szép főterén állnak Toscana legrégibb, 13. századi polgárházai. Sokat megtudhatnak itt az alabástromfaragásról, mivel a téren és egyebütt a városban egyik műhely a másikat követi. A székesegyház dús faragásai egy letűnt korszakot idéznek, köztük egy 13. századi fából készült Levétel a keresztről, amely kecses balettmozdulatokkal jeleníti meg témáját.
Amint nyugatnak vagy északnak hajtanak Volterrától, a dombokat itt ingoványos lapály váltja fel. Livorno igazán feledhető, mert noha kikötője érdekes, és van egy híres reneszánsz köztéri szobra (a Négy Mór), a második világháborús bombázások és az ipar megfosztották a várost egyéniségétől.
Pisát ne hagyják ki. A fő látnivalók a városfalak északnyugati szegletében csoportosulnak a találó nevű Campo dei Miracolin (csodák mezeje).
A székesegyház és a keresztelőkápolna szokatlan külsejét az iszlám építészét hatásának köszönheti; mindez a pisai kereskedőknek és tudósoknak a mór Spanyolországgal és Észak-Afrikával folytatott kapcsolatainak tudható be. A márvány arabeszkek sűrű szövésű keleti szőnyegre emlékeztetnek. 2001 decemberében, több mint egy évtizednyi szünet után, a világhíres Ferde torony (Torre Pendente) ismét látogatható. A torony megdőlését az okozta, hogy süppedékes, iszapos talajra, nem megfelelő alapozással emelték. Végül külföldi mérnökök segítségével sikerült „helyrerángatni”. 90 méternyi acélkábellel horgonyozták a földhöz, miközben közel 10 m3 földet mozdítottak el az alapzat északi oldaláról. A látogatók számát jelenleg egyszerre 30 főre korlátozták, így egyhamar sorok alakulnak és növekednek a torony előtt. Aki teheti, legyen ott nyitásra, hogy utána kényelmesen tovább tudja folytatni a kirándulást!
Szálláshelyek, utazás hotel ajánló ITT.