A Dolomitok mészkőcsúcsai kastélyokkal, tavakkal és ókori fürdővárosokkal tarkított vidéket fognak közre, amely az olasz és német hatás sajátos keverékét mutatja.
Erre a hegyvidékre, amely északon az olasz-osztrák határig terjed, 1837- ben figyelt fel az angolszász világ, amikor John Murray londoni kiadó megjelentetett egy, a környékről szóló útikönyvet. A könyvecske mindenekelőtt a hegymászók érdeklődését keltette fel, akik a Svájci Alpok legyőzése után új kihívások után néztek: „Nem hasonlítanak az Alpok többi ormához, sem egyetlen más hegylánchoz. Különleges, festői alakzataikkal hívják fel magukra a figyelmet. A sziklaormok néha szarvat, máskor meg obeliszket vagy tornyocskát formáznak, megint máskor csipkés gerincbe rendeződnek, amely leginkább egy alligátor fogsorára emlékeztet.”
Napjainkban Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) a túrázók, síelők meg a vízi sportokat kedvelők paradicsoma. A tájat és a kultúrát egyaránt éles kontrasztok jellemzik. Könnyen meglehet, hogy reggel még egy elhagyott tengerszem környékén túráznak, délben borkóstolóra térnek be egy olasz szőlőskertbe, délután pálmafákkal szegélyezett sétányon andalognak egy gyógyfürdőben, este pedig középkori kastélyszállóban térnek nyugovóra.
Trentino-Alto Adige voltaképpen nem is egy, hanem két tartományból áll. Trentino történelmileg Olaszország része volt egy rövid időszakot leszámítva a 19. században és a 20. század elején, amikor osztrák uralom alá került. Ezért jellegzetesen olaszos hangulatot áraszt. Ezzel szemben Alto Adige hat évszázadon keresztül az osztrák Tirolhoz tartozott, s csak 1919-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásakor vált olasz felségterületté, amikor az első világháború után a győztes hatalmak újrarajzolták Európa határait.
