Norvég Királyság
Norge, Kongeriket Norge (bokmål)
Noreg, Kongeriket Noreg (nynorsk/újnorvég)
Területe: 323759 km²
Népessége: 4 551 100 fő (2003) 4 973 029 (2011)
Népsűrűsége: 14 fő/km²
Főváros: Oslo 791 500 fő
Államforma: alkotmányos monarchia
Nemzeti ünnep: máj. 17. (az alkotmány napja, 1814)
Közigazgatás: 19 megye (fylke)
Fontosabb települések: Bergen 211200 fő, Stavanger 168 600 fő, Trondheim 144 000 fő,
Fredrikstad-Sarpsborg 96 000 fő, Tromso 71 ezer fő.
Városi lakosság aránya: 73%
Pénznem: norvég korona (1 krone = 100 øre)
Nyelvek: norvég (2 dialektus; újnorvég: a nyugati partvidék tájszólásain alapuló új nyelv, bokmál: norvég-dán keveréknyelv) (hiv.), lapp, finn
Népcsoportok: norvég 96%, lapp 1%, finn, svéd. dán 1%, egyéb 2%
Vallások: evangélikus 86%, felekezeten kívüli 10%, protestáns és római katolikus 3%, egyéb 1%
Születéskor várható élettartam: férfiak 76 év, nők 82 év
Népességnövekedés: 0.47%
Csecsemőhalandóság: 3,9%o
írástudatlanság: 0..% (alacsony)
Férfiak/nők aránya: 0,98
Legmagasabb pont: Glittertind, 2470 m
Legfőbb folyó: Glomma
Gazdaság: ipari ország
Hazai össztermék (GDP) /fő (PPP): 31 800 USD (2002)
Munkanélküliség: 3.9%
Munkaerő: 2.4 millió fő
Infláció: 1,3% (2001)
A nemzeti össztermék (GNP) megoszlása: mezőgazdaság 2%. ipar 31%, szolgáltatások 67%
Exporttermékek: nyersolaj és finomított olajipari termékek, gépek, berendezések, fémek, vegyipari termékek, hajók, hal.
Importtermékek: gépek, berendezések, vegyipari termékek, fémek és élelmiszer.
Főbb kereskedelmi partnerek: Európai Unió, USA és Japán.
Nevezetességei, tudnivalók első rész:
A Skandináv-félsziget nyugati részén, a Skandináv-hegyvidék területén húzódó Norvégia partvonalát fjordok és szigetek tagolják. Éghajlatát az Észak-atlanti-áramlás fűtő és mérséklő hatása befolyásolja, a partvidéken az óceáni, a belső területeken a kontinentális hatás a jellemző. A mai Norvégia területén elhelyezkedő kis királyságok vezéreit legyőzve, Széphajú Harald alapította meg az egységes norvég államot 872-ben. A kereszténységet 1000 táján vették tel. A merész viking hajósok tengeri portyázásaik során felfedezték és benépesítették Izlandot, 1000 körül eljutottak Grönlandra és az észak-amerikai kontinensre is. A 13. században sikerült végérvényesen megszilárdítani a királyi hatalmat; Norvégia meghódította Grönlandot és Izlandot. Ettől kezdve az ország történelme szorosan összeforrt a szomszédos skandináv államokéval. Svédországgal 1319 és 1363 között, Dániával 1380-tól volt perszonálunióban. Margit királynő 1397-ben egyesítette a három királyságot, és létrehozta a Kalmari Uniót. A dán királyok 1814-ig egyben Norvégia királyai is voltak. Svédország 1523-ban kivált, az Unió felbomlott. Norvégia pedig Dánia egyik tartománya lett. Az 1814-es kieli békében Dánia lemondott az országról, így az Ismét Svédországgal került perszonálunióba, amely 1905. június 7-én szűnt meg. 1905. november 18-án megszületett az önálló Norvég Királyság. Az ország a NATO tagja, de az 1994-es népszavazáson a lakosság nem támogatta csatlakozását az Európai Unióhoz.
Gazdasági életében a tenger játssza a legfőbb szerepet. Halászata Európában vezető helyen áll. a legfőbb zsákmány a tőkehal és a hering, amelyet „úszó halfeldolgozó gyárakban” dolgoznak fel a tengeren. Legfontosabb kiviteli cikk a halkonzerv és a mélyhűtött hal. Az ország hatalmas, bérfuvarozásra is alkalmas kereskedelmi flottával rendelkezik. A tenger azonban az országon belüli kereskedelemben és teherforgalomban is szerepet játszik. A tengerhez kapcsolódik Norvégia másik fontos kiviteli cikke, a szénhidrogén. A kitermelt kőolaj és földgáz egy részét a vegyipar dolgozza fel, a többit exportálják. (Szaúd-Arábia és Oroszország után Norvégia exportálja a legtöbbet a világon.) Az egy főre jutó villamosenergia termelésben első a világon, amelyet az állandó, bő vízhozamú, nagy esésű folyókra telepített vízerőműveknek köszönhet. Ez az olcsó energia élteti a színesfémkohászatot, ötvözetgyártást, ammónia előállítást, elektrokémiai ipart. Jelentős a hajóépítés és a kőolaj-finomító berendezések gyártása. Az ország igen jelentős szociális ellátórendszerrel rendelkezik. A kőolajmezők kimerülése utáni időkre felkészülve egy Nemzeti Kőolaj Alapot hoztak létre, amelybe már mintegy 43 milliárd dollárt gyűjtöttek.
Valószínűleg norvégok fedezték fel 1194-ben, és a holland navigátor, Barents fedezte fel ismét 1596-ban. A17. században a nagy hasznot hozó bálnavadászat okozott versengést a hollandok, a britek és a dán-norvégok között a terület feletti fennhatóság, és vitát a bálnavadász helyek megszerzése körül. Amikor a 18. században a bálnavadászat befejeződött, a Svalbard feletti fennhatóság kérdése elvesztette jelentőségét, és csak a 20. században lángolt fel ismét a szénmezők felfedezése és felkutatása miatt. A szerződés szerint, amit a legtöbb európai ország, valamit az USA és Japán is aláírt 1920. február 9-én Párizsban, elismerték Norvégia fennhatóságát a szigetcsoport felett. Azoknak az államoknak, amelyek aláírták a szerződést, egyenlő joguk van a gazdasági és tudományos tevékenységre. 1925. augusztus 14-én a szigeteket hivatalosan is Norvégiához csatolták.