Milánó látnivalók, épületei, nevezetességei 1. rész

A Milánó metropolisz övezet része az Európai Unió kék banán övezetének, mely félkörívben összeköti Londont az észak-olasz nagyvárossal. Más definíciók szerint az európai napfény-öv része, mely Milánótól a spanyolországi Valencia városáig húzódig, ugyanakkor Párizs, London, Hamburg és München mellett, az európai ipari pentagramma egyik sarka. Milánó egyike a világ legfontosabb pénzügyi és kereskedelmi központjainak is, a városban székel az Olasz Tőzsde és számos jelentős nagyvállalat például az Alfa Romeo és a Pirelli is.

Történelem, története röviden:
A város története i. e. a 6. századra nyúlik vissza, kelták alapították. Kedvező földrajzi fekvése – a síkság közepén, fontos kereskedelmi útvonalak kereszteződésében található – ihlette meg az őslakosok névválasztását is. A Mediolanum jelentése: utak kereszteződése. I. e. 222-ben területét rómaiak foglalták el. Ebben az időszakban számos nagyszabású építkezés is zajlott a városban, többek közt ekkor épült fel az a 155×125 m ellipszis alakú amfiteátrum, melynek romjai ma is láthatók. 286-ban Diocletianus császár Rómából ide helyezte át a Nyugatrómai Birodalom fővárosát, ekkor emelték a város második védvonalát, melynek romjai, elsősorban kapui, szintén megtekinthetőek. 313-ban Nagy Konstantin itt adta ki a milánói ediktumot, mely a keresztény vallás elismerését jelentette. 375-ben Ambrosius (Szent Ambrus) lett Mediolanum püspöke, alatta a város a keresztény világ egyik legjelentősebb püspöki székhelyévé vált. Vallásfilozófiai műveiben Szent Ágoston is többször dicsérte a város pompáját. A birodalom bukása után Milánó a Lombard Királyság része lett. A 12. század elején a város hatalma erősödött, arculata is kezdett megváltozni, felépültek új falai, lekövezték első utcáit.

Domo temploma - Milánó

A középkorban fontos kereskedelmi központtá vált a közelben fekvő alpesi hágók és a termékeny Pó-síkságnak köszönhetően. A 15. században, a Visconti és Sforza nemesi családok uralkodása alatt, Itália egyik legjelentősebb reneszánsz központjává nőtte ki magát, a város fénykorát élte. Azzone Visconti udvarába hívta Giottót, Gian Galeazzo pedig megvetette a milánói dóm és a paviai Certosa alapját. 1859-ig, a solferinói csatáig Milánó és Lombardia rövidebb megszakításokkal a Habsburgok uralma alatt állt.  Mária Terézia uralkodása idején viszonylagos nyugalom uralkodott Lombardiában. Ebben az időszakban alapították meg a Brera akadémiát, valamint a Scala operaházat. A Habsburg uralom után, Milánó az egyesült Olasz Királyság része lett. 1861-ig Giuseppe Garibaldi vezetésével Itália területének legnagyobb része felszabadult, II. Viktor Emánuelt Olaszország királyává kiáltották ki. 1866-ban az országhoz csatolták Velencét, majd 1870-ben Rómát, amely az új, egyesített Itália fővárosa lett. Milánó a gazdasági-kereskedelmi életben kapott központi szerepet. 1889-ben a városban megépült Európa első nagy áruháza, amely az Alle citta d’Italia (Itália városaihoz) nevet kapta, majd leégése és újjáépítése után, La Rinascente (Az újjászületett) névre keresztelték. 1902-ben alapították meg Milánó gazdasági és kereskedelmi főiskoláját, mely hamarosan Olaszország legrangosabb kereskedelmi főiskolájává fejlődött. A századelőn Milánó az olasz szocialisták legfontosabb bázisa volt, itt jelent meg napilapjuk is.

Művészeti téren az olasz futurizmus fellegvárának számított. Az első világháború során Milánó a hadiipar egyik fontos központjaként funkcionált. A két világháború között gyorsan iparosodott, nőtt lakossága is. A második világháborút megelőző fasiszta uralom idején ismét nagyszabású építkezésekbe kezdtek: a főpályaudvar grandiózus épülettömbje, a planetárium, valamint a Linate repülőtér melletti mesterséges tó a hidroplánok fogadása érdekében épült ki. A második világháború során a várost a szövetségesek többször is bombázták. 1943 szeptemberével Észak-Olaszországot a németek foglalták el, Milánót csak 1945. április 25-én szabadították fel a szövetséges csapatok. Ezt a napot ünnepnappá nyilvánították (Festa Nazionale della Liberazione). A második világháború után Torino, Genova és Milánó lettek Olaszország gazdasági életének vezető települései, az általuk határolt vidék lett az ország ipari háromszöge. 1964-re elkészült az első metróvonal. A 20. század második felében Milánó a világ divatiparának is egyik központjává vált, Versace … nevei fémjelzik ezt a ma is virágzó iparágat.

Látnivalók, nevezetességei bővebben:

Milánó látnivalóinak zöme az egykori városfal helyén levő körút, a Centro storico által határolt részen található, központjában a Dóm térrel, a Piazza del Duomoval. A Dóm tér Milánó szíve és geometriai középpontja, melyet az olasz gótika mesterműve, a város arculatát meghatározó dóm hatalmas tömege ural. A dóm előtti téren II. Viktor Emánuel lovas szobra magasodik, melyet 1896-ban állították fel. A dómtól délre találjuk a királyi palotát, északra a szépséges San Raffaele-templomot.

A városba látogató turisták fő célpontja a dóm mellett, a Santa Maria delle Grazie-templom, Milánó egyik leghíresebb temploma, mely 1980 óta az UNESCO Világörökség listáján is szerepel. A város legrégebbi templomáról, a Szent Ambrus alapította San Ambrogio bazilikáról is neves San Ambrogio téren található templom népszerűségét, a géniusz, Leonardo da Vinci egyik legismertebb alkotásának köszönheti, falán az Utolsó vacsora című falfestmény áll.

Szintén látványos a Piazza della Scala tér és környéke, mely nevét az itt álló világhírű operaház, a Teatro alla Scala után kapta. A teret Leonardo da Vinci szobra díszíti, melyet 1872-ben Pietro Magni, olasz szobrász készített. Az operán túl, reneszánsz és klasszicista paloták sora emeli a tér szépségét.

A dómtól nyugatra találjuk Milánó egyik legrégebbi terét, a Piazza dei Mercantit, mely mindmáig őrzi évszázadokkal ezelőtti jellegét. A városi tanács egykori székhelyén túl, csúcsíves-árkádos loggiájával a bírósági levéltár kapott itt helyet, valamint a 18. századból származó patríciusházakat találunk a környéken.

A dómtól keletre fekvő negyed központjai a hangulatos Piazza Fontana, a Piazza San Stefano és a Piazza San Nazaro in Brolo terek. A kis utcák által tagolt környéken magasodik a Santo Stefano Maggiore bazilika, erre találjuk a Francesco Sforza alapította kórházat is, az Igazságügyi  palota épületét, valamint a Conservatorio Giuseppe Verdi-t. Utóbbi egy 16. századi reneszánsz stílusú palota, mely ma a zenekonzervatóriumnak ad otthont, érdekessége, hogy egykor itt tanult Verdi is.

A város modern negyede a Piazza del Duomótól délre alakult ki, központjai a Piazza Diaz és a Piazza Missori. Itt találjuk Milánó egyik legrégibb, 876-ban alapított bazilikáját, a San Satiro bazilikát. De kedvünkre gyönyörködhetünk a 15.-16. századból származó nemesi paloták látványában is.

Milánó egyik legjelentősebb építészeti alkotása, a Castello Sforzesco, egykoron a milánói hercegek rezidenciája volt. A belváros nyugati részében áll, mögötte a város egyik legnagyobb, angol sítlusú parkja, a Parco Sempione húzódik. A kastély előtti tér közepén Garibaldi szobra emelkedik, melyet Eduardo Ximenez készített 1895-ben.

A korábbi cikkünk segít a szállás keresésben a látnivalók közelében.

Olaszul még sokkal több információ, ‘Milano attrazioni’: www.turismo.milano.it, itt még angolul és kínaiul is találunk sok hasznos leírást.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar