Zulia állam fővárosa, a főváros, Caracas után Venezuela második legnagyobb városa. A 2001-es népszámlálás adataira támaszkodva Maracaibo lakossága most kicsivel 3 millió fő fölött lehet. A várost csak a szeretett napsütés földjének is nevezik, ami nem is csoda, hisz Venezuelán belül itt mérték a legmagasabb hőmérsékletet, 41 fokot.
Maracaibo városában több szálláshely is van igazából egy hotelbe érdemes foglalni: A hotelek napi akciós árai rendezve ITT. 2-3-4 csillagos nagy hotelek megfizethető árú luxus. Lefoglalni az oldal linkjein keresztül érdemes kezdeni.
Történelme, nevezetességei, épületek, programok és látványosságok:
A várost 1529-ben Ambrosius Ehinger alapította a Maracaibo folyó nyugati felén, mely az olajban gazdag Maracaibo-medencében folyik. Körülbelül 390 évvel ezelőtt a város elszigetelődött az ország többi részétől. A közlekedés a tavon csak komppal volt lehetséges, esetleg más tengeri járművek jöhettek szóba. A régió gazdasága sokkal inkább kapcsolódott Kolumbiához, mint Kelet-Venezuelához azoknak a természetes utaknak köszönhetően, melyek a Maracaibo-tavat is érintve a tengerhez vezettek. Ez az izoláció egyszerre jelentett előnyt és kihívást. A város fekvésének jellegéből adódóan a helyiek is a gondolkodás saját, rájuk jellemző módját fejlesztették ki.
A térség történelme teli van olyan történetekkel, melyek egy Venezuelától független és szuverén nemzetállam létrehozásáról beszélnek. Ha valaha megvalósult volna az álom, az állam a független zuliai köztársaság névre hallgatott volna. Zuliának mindene megvan ahhoz, hogy sikeres ország legyen. Csodás tájai, gyümölcsök, zöldségek, kenyér, emberek és persze az olaj. A tó két partjának összekötésére csak az 1950-es évek diktatórikus rendszerében gondoltak. A kormány arra az elhatározásra jutott, hogy ezt a független gondolkodású várost jobban hozzákapcsolja az ország fennmaradó részéhez. A Pérez kormány bukása után, 1958-ban el is fogadtak egy projektet, melyet a demokratikus, konzervatív kormány finanszírozott. A hidat, melyet a függetlenségi háború helyi hőséről neveztek el 1962-ben adták át a forgalomnak. Bár meglehetősen nehéz körülmények között húzták fel, mire megépült ez lett a világleghosszabb feszített betonú hídja. A szerkezetet ma is használják, hisz még mindig ez teremt kapcsolatot Maracaibo és Zulia állam többi része, illetve Venezuela között.
Maracaibo mára igazi nagyvárossá fejlődött, mely két önkormányzatnak is otthont ad. A helyi vezetés Zulia többi városához hasonlóan versengő politikai rendszerként írható le, ahol a kormányzó és a polgármester is más-más pártból kerül ki. Ez a rendszer számos sikert könyvelhet el, hisz, ha a kormányzó hidat épített, a polgármester biztos, hogy még két hidat felhúzat. Maracaibóban találjuk Zulia állam legnívósabb egyetemét, mely jogászokat és orvosokat képez. A helyiek sajátos gondolkodása természetesen sajátos kultúrát is eredményez. Míg a caracasiak a coca colára esküsznek, a maracaibóiak a pepsi mellett teszik le voksukat. Ez számos céget arra késztetett, hogy termékeit külön helyi reklámokkal népszerűsítse, mely érdekében a helyi celebeket sem voltak restek bevetni. A „maracuchosok” arról is ismertek, hogy ők az egyetlenek Venezuelában, akik a kasztíliai dialektust használják. Durva akcentusuk miatt így mindenhol felismerik őket. A helyiek rendkívül büszkék városukra, kultúrájukra, és magára Zuliára is. Egyenesen azt állítják, hogy Venezuela nem lehetne Venezuela Zulia nélkül. Felfokozott önértékelésük persze állandó forrása a többi régióval való rivalizálásnak, különösképp a Merida államban lakó „Gochos”-okkal és a Caracasban élő „Caraqueños”-okkal.
A helyiek sajnos nem oldották meg a szennyvíz kezelését, mindet a Maracaibo-tóba szivattyúzzák, mely végül a tengerbe ömlik. A szennyvíz felelős azért is, hogy a kristálytiszta viz lassan hínáros, algás mocsárrá változik. A marabinók természetéből fakad, hogy helyi csapataikat is erősen támogatják, legyen szó akár kosárlabdáról, akár fociról, amiben erősek. A város zenei kultúrája szintúgy sajátos. A régió tradicionális karácsonyi muzsikája a Gaita Zuliana, mely akkor alakult ki, mikor a város kulturálisan is el volt szeparálva Venezuela többi részétől. A régióra az andalúz gyarmatosítók voltak hatással, többek közt nekik köszönhető a már említett kasztíliai dialektus. A Gaita egy afro venezueliai népzene, amit karácsony tájt játszanak. Az ország egész területén a 60-as évek közepén vált népszerűvé, a 70-es években a salsa és a merengue egyes elemeit is magába építette.
A városban számtalan híres Gaitát játszó formációt találunk, ilyen például a Maracaibo 15, vagy a Melody Gaita is. Ettől függetlenül a város nem a látnivalók és a nevezetességek gyűjteménye. Maracaibo legfontosabb utcája az „El Milagro”, vagyis a csoda utca. A 18. századi legenda szerint itt élt az a mosónő, aki 1709. november 18-án szokásos munkáját végezvén egy felé úszó kis faragott deszkára lett figyelmes. Hazavitte a tárgyat, hátha jó lesz még valamire, majd mély álomba merült. Mikor felébredt, ismét sötét volt szobájában, ezért úgy határozott, elmegy gyertyát vásárolni a közeli vegyesboltba. Mire visszaért, szobája fényárban úszott, szomszédaival együtt tanúja lehetett annak, ahogy a tárgy a levegőben lebeg, miközben Szűz Mária csodás képmása veszi körül.
Szálláshelyek napi árai rendezhetően népszerűség szerint is – ITT.
Maracaibo zoomolható műholdképes térképe sok információ: