A mezőgazdasági termelés ugrásszerűen emelkedett, megindult a külkereskedelem fejlődése, s lépések történtek az ipar szerkezetének átalakítására is. Kína azt reméli, hogy 2049-re, a kínai forradalom 100 éves évfordulójára a gazdaságilag fejlett országok közé kerülhet.
A fejlődés egyik alapfeltétele az oktatás. Ma majdnem minden kínai gyerek iskolai oktatásban vesz részt, s több mint kétmillió diák tanul az ország 700-nál több egyetemén és felsőoktatási intézményeiben. Ennek ellenére még mindig nagyfokú az írástudatlanság, de elsősorban az idősebb generáció körében.
Kínának hosszú távon elegendő energiaforrás és ásványkincs áll rendelkezésére ahhoz, hogy növelni tudja az ipari termelést. Ám e források kiaknázásához hatalmas mennyiségű tőkére lenne szükség. A kínai szénbányák legtöbbjében hiányoznak a modern berendezések, s az olajmezők kiaknázása egyre költségesebb, hiszen a legtöbb értékes ásványkincset a Tibeti-fennsík zord éghajlatú pusztaságai rejtik magukban. Éppen ezért Kína hajlandónak mutatkozik arra, hogy a Nyugat segítségét kérje a Tarim-medence olajmezőinek feltárásában, továbbá a világ legnagyobb vízerőművének létrehozása érdekében is.
A múltban Kína egyetlen és kétségtelenül a legnagyobb erőforrása maga a kínai nép volt, de a népességszaporulat alakulása aggodalomra ad okot. 1949-ben Kína lélekszáma 542 millió volt, 1969-re 807 millióra emelkedett. Évente 2%-os növekedést regisztrálnak, ami annyit jelent, hogy az elkövetkező száz év során a lakosság száma akár hétszeresére is növekedhet. Ezért 1979-ben a kormány bevezette az egy család – egy gyerek kvótát, amelynek büntetésekkel és szigorú intézkedésekkel, például csökkentett élemiszer-fejadaggal vagy a gyakorlatilag kötelező abortusszal igyekezett érvényt szerezni. A kínai kormány 2000-re 1,2 milliárd alá kívánja szorítani a lakosság számát, jóllehet már 1994-ben túllépték ezt a számot. (A szigorú születésszabályozó rendelkezések a nemzeti kisebbségi csoportokra nem vonatkoznak, föltehetően azért, mert ezek a népcsoportok ritkán lakott területeken élnek.)
A nagyvárosokban, úgy tetszik, sikerült érvényt szerezni a születésszabályozásnak. Számos városi házaspár lemond a gyerekről a jobb életszínvonalért cserébe. 1993-ban Sanghajban a halálozások száma magasabb volt, mint a születéseké.
A széles körű egészségügyi program eredményeként a várható élettartam az 1949. évi 32 évről majdnem a duplájára nőtt. Az egészségügyben körülbelül egymillió, nyugati gyógymód szerint gyógyító orvos dolgozik. Emellett mintegy 300 000 természetgyógyász tevékenykedik, akik a hagyományos gyógymódokat alkalmazzák. Mind az orvosok, mind a természetgyógyászok széles körben alkalmazzák az akupunktúrás kezeléseket. Az eljárást érzéstelenítésre is használják, de számos betegség kezelésére is alkalmazzák, többek között gyomorfekély, reuma vagy idegrendszeri panaszok ellen. Az akupunktúra egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a nyugati világban is.
Az életszínvonal terén rövid idő alatt várható javulásban egyaránt szerepet játszik a kormány mezőgazdasági reformpolitikája és a születésszabályozás. A lakosság széles körében máris jelentős életszínvonal-javulás tapasztalható. 1979 óta a népi kommunákra szervezett mezőgazdasági termelést folyamatosan felváltja az „érdekeltségi rendszer”, amelyben a kínai paraszt bérlőből gazdává válik. A parasztoknak bizonyos előírt kvótát teljesíteniük kell, akár egyedül, akár csoportokba tömörülve termelnek, de a fölösleget eladhatják a piacon.
A vidéki piacokon egyre nagyobb a felhozatal sertésből, csirkéből, gyümölcsből és zöldségfélékből, amelyekből Mao elnök idején nagy volt a hiány. A haszon egy részét befektetik, s kis vidéki üzemeket vagy gyárakat létesítenek, ahol különböző árucikkeket, például esernyőt, ruhaanyagokat vagy mezőgazdasági szerszámokat gyártanak.
Az „érdekeltségi rendszert” bevezették az iparban is. Az eredmény: minőségi javulás, nagyobb választék. Kína ma több acélt termel, mint bármely nyugat-európai ország, s a gyapjútextíliák gyártásában is az élen jár.
A fogyasztási javak gyártása, amelyet a puritán Mao idején teljesen elhanyagoltak, szintén növekedésnek indult. Évente több mint egymillió színes televíziót gyártanak az országban. Kínai gyártmányú mosógépek, elektromos órák, kazettás magnók láthatók a világ nagyvárosaiban az üzletek polcain – sok kínai számára egyelőre még megfizethetetlen áron.
A közlekedés és szállítás csak jelentős befektetésekkel oldható meg. A legtöbb tehervonat gőzmozdony-vontatású. A vasútvonalak a belvízi szállítással együtt sem tudnak lépést tartani a gazdasági növekedés eredményeként megnövekedett forgalommal.
Az autó ritka dolog Kínában. Többnyire kormányhivatalnokok és taxisok használják. Nemrég még kevés gépkocsit gyártottak Kínában, s még kevesebbet importáltak. Ma már a német Volkswagennel közös vállalkozásban évente közel 20 000 gépkocsit szerelnek össze Sanghajban. A személyszállítás legelterjedtebb eszköze a kerékpár. Ebből több mint 100 milliót gyártanak az országban, de újabban a mopedek divatja is terjed.
Teng Hsziao-ping liberális reformintézkedései ellenére Kína továbbra is marxista állam maradt. A több mint 1000 milliós ország gazdasági, politikai életét, sőt még a lakosság magántevékenységét is a központi kormány irányítja. Az 1990-es években társadalmi forradalom vette kezdetét, amikor a dekadensnek bélyegzett nyugati kultúra lassan beszivároghatott az országba, s a hagyományos művészeti formák mellett létjogosultságot nyert Mozart zenéje, és megjelent a Coca-Cola.
A szólás- és cselekvési szabadság még mindig korlátozott, bár e jogokkal sokkal nagyobb mértékben élhetnek ma, mint Mao idejében. Ha valaki állást akar változtatni, meg akar házasodni vagy egy másik városba akar utazni, előzőleg engedélyt kell kérnie a helyi munkahelyi bizottságtól. A lakóbizottságok figyelemmel kísérik a lakók mindennapi életét, egészen a legapróbb részletekig, s a lakótelepek életét szigorú ellenőrzés alatt tartják. Ha valaki a szabályokat megszegi, biztosan számíthat rá, hogy megbüntetik.
Az 1970-es évek óta kétségtelen javulás jelei mutatkoznak a lakosság általános életszínvonalában. Ugyanakkor a modernizáció még jobban felszínre hozta az egyes régiók között meglévő különbségeket.
A mezőgazdasági reformpolitika és a Nyugat felé meghirdetett „nyitott kapuk” politikája leginkább Kína D-i részén jár érezhetően kedvező hatással, ahol a termőföld jó és az éghajlat barátságos. A hongkongi rokonsággal rendelkező déliek számára biztosított az állandó pénzforrás és a fogyasztási cikkek is elérhetők. A hongkongi határ másik oldalán lévő Sencsen a külföldi tőkével létrehozott „különleges gazdasági övezetek” egyike. Az itt dolgozó kínaiak fizetése adómentes, amiért az ország többi részén dolgozók irigykedve tekintenek rájuk. A gazdasági élet jelentős fellendülésnek indult Sanghaj és Kuangtung tartomány számos kereskedelmi körzetében. Az É-i és Ny-i tartományokban ugyanakkor embert próbáló küzdelem folyik a terméketlen talaj megműveléséért.
Mindent összevetve azonban a változások pozitív eredményekkel jártak. A lakosság jobban táplált, lakáskörülményeik javultak, s valószínűleg ma sokkal elégedettebbek, mint a forradalom óta bármikor. A kapitalista országokkal javulnak az ország kapcsolatai. Ugyanakkor a „régi gárdához” tartozó kommunisták hatalma még mindig erős. Ezt támasztotta alá Hu Jao-pangnak, a pártelnöki poszt várományosának kiszorítása a hatalomból 1978-ban, valamint a liberalizálódási folyamatban bekövetkezett törések. Amikor azonban Teng Hsziao-ping ugyanebben az évben visszavonult az aktív politizálástól, utódjának, Csao Ce-jangnak a személye biztosítékot jelentett a reformfolyamat folytatására.
Visszavonulása ellenére Teng, aki ekkor már semmiféle hivatalos pozíciót nem töltött be, továbbra is saját kezűleg irányította az eseményeket. Csao Ce-jang hajlandóságot mutatott arra, hogy folytassa a gazdasági reformokat, ám az 1989-es pekingi, Tiananmen téri tüntetések vérbe fojtásával Csao Ce-jang politikai pályafutása is véget ért. Teng új kedveltje, Csiang Cö-min került az elnöki székbe, és Teng 1997 februárjában bekövetkezett halála után is ott maradt. Csiang irányítása alatt – Li Peng miniszterelnök és Csu-Zsung-csi miniszterelnök-helyettes segédletével – folytatódtak a piacorientált gazdasági reformok.
Bár az ország továbbra is nyitott a nyugati világ felé, az 1990-es évek elejétől, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Nyugat protekcionista kereskedelmi tömörülései, többek között az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (NAFTA), veszélyeztetik Kína érdekeit, az ország vezetői Délkelet-Ázsia országai felé kezdtek orientálódni. Ennek jele, hogy Japán Kína egyik legfontosabb kereskedelmi partnere lett. Mintegy 12 000 tajvani vállalat is befektetett az országban (1992-ben a kínai-tajvani kereskedelem az ország teljes külkereskedelmének 10%-át tette ki).
Hongkong is növelte jelenlétét az országban, és több nagy munkaerő-igényű iparágat telepített Kínába. Ezzel mintegy 3 millió kínainak ad munkát. Gazdasági integrációs törekvésével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a 150 évig tartó brit uralom után, 1997-ben zökkenőmentesen került Kína fennhatósága alá.
