Vajon miért szent a tehén?
A teheneket a hindu szent emberek kezdeményezésére nyilvánították a hindu vallás szent állataivá még évszázadokkal ezelőtt, hogy megmenthessék az állatokat a levágástól. A tehenek és tulkok a falu életének nélkülözhetetlen elemei. Húzzák az ekét, segítenek a rizsföldek megművelésében, s elhúzzák a piacig a gazda szekerét. Néhol még a gabonát is őrlik, akárcsak a bibliai időkben. A tehenek még némi tejet is adnak, bár igen keveset.
Indiában több tehén (198 millió) és bivaly (77 millió) van, mint a világ bármely más országában. Kellő etetésükre azonban nincs elegendő takarmány, minőségük így silány.
A traktorok sokat át tudnának venni az állati munkából, de alkalmazásuk csak a nagyobb gazdaságokban vagy a nagybirtokokon gazdaságos, s használatuk még meglehetősen ritka Indiában. A mezőgazdaság termelékenységének fokozása érdekében a kormány erőteljesen fejlesztette az öntözést, de az öntözési potenciálnak eddig csak alig több mint felét tudták kihasználni; így nagyszabású öntözési programokat hirdettek meg.
India gabonái között a rizs a legismertebb, de É-on és Ny-on a búza a legfontosabb termény: ebből készül a csapáti és több más kovásztalan kenyérféle, amely mind alapvető élelmiszer. A Dekkán-fennsík jelentős részén cirokot és kölest termesztenek.
A falusi hetipiac
Az indiai falvak lakói csaknem kivétel nélkül rendszeresen kijárnak a hetipiacra, még akkor is, ha nincs eladni való feleslegük, de ha mégis van eladnivalójuk, akkor azt többnyire a fejükön kell kilométereken át cipelniük. A piac napján egy egész kis városnyi bódét állítanak fel a falu vagy a város körül. A hetipiac napja a csevegés és pletykálkodás ideje. Ez a helye és ideje az orvosságok beszerzésének is, amelyek többnyire gyógynövényekből készülnek.
Az asszonyok a férjükkel rendszerint az ékszerészekhez is benéznek, és rúpiák ezreit költik arany és ezüst kar- vagy lábperecekre. Még a csaknem nincstelen családok is vásárolnak ékszert – valójában beruházásként, amit csak addig a szörnyű napig viselnek, amikor el kell adni, hogy valamelyik gyermekük házasságát finanszírozhassák.
A tömegközlekedési rendszer elégtelen, és a riksák nagyon drágák a szegények számára, ezért mindennek gyalog megtehető távolságon belül kell lennie. Sok kiskereskedő és kisiparos a boltja vagy műhelye felett lakik. A város egyik negyedében a fémművesek, a másikban a gabonakereskedők élnek. Az épületek alacsonyak, az utcák szűkek, ezek a települések mégis sűrűbben lakottak, mint a Nyugat felhőkarcolókkal beépített városai.
A jómódúak házai hátat fordítanak a külvilágnak; minden szobájuk a belső kertre néz. Ezek a legtöbb esetben a nagycsaládok otthonai, ahol együtt élnek a nagyszülők, a nagybácsik, a testvérek, sőt az unokatestvérek is.
A szegénység falun a legsúlyosabb, de a városokban jobban szembetűnik, mert a szegények a városokba tömörülnek. A túlzsúfoltságot és az utcai tolongást csak fokozza a városokban bolyongó sok állat: majmok, kecskék, csirkék és szent tehenek.
A városi szegény sárból, bádogból, falemezdarabokból eszkábál össze magának valamilyen viskót, rendszerint egy általa illegálisan elfoglalt telken. Mások viszont gyanús alakoknak kénytelenek bérleti díjat fizetni azért, hogy a járda kövén alhassanak. Olykor egy csoportnyi ember összeáll, és a kilakoltatás veszélyével dacolva megszáll egy épülő lakóházat. Az ilyen jogtalan lakásfoglalók nagy szakértelemmel lopják az áramot is a légvezetékekből. Állítólag egy év alatt Calcutta egész áramszolgáltatásának 30%-át lopták el.
A köztisztaság a városok legnagyobb gondja. A szennyvíz nyitott csatornákban folyik végig az utcákon. A viskók lakói szénpor, trágya, olajos rongy és szemét égetésével főzik meg vacsorájukat. A levegő mellett a víz is erősen szennyezett. Ennek ellenére a vallásukat gyakorló hinduk a folyók partja mentén végzik rituális tisztálkodásukat, mit sem törődve a mellettük ivó marhákkal és a ruhákat mosó asszonyokkal. Indiában rendszeresen törnek ki kolerajárványok, és a lepra is igen gyakori.
