Melyik városban, melyik szállodában kapjuk a legjobb szolgáltatásokat?
A német és a nemzetközi szállodafoglalási cégek erre vonatkozóan komoly kutatásokat végeztek. Összesen több mint 5 millió utazó válaszai alapján jött az alábbi eredmény.
Krakkó az első számú város a nagyvárosok körében. Közel 8 pontos átlaggal szerepelt a 10-es skálán. Varsó (Lengyeország fővárosa, Warsaw) lett a második, és Lodz követte őt kis lemaradással. Wroclaw és Poznan voltak a végén lemaradva, a vendégek sokkal több kellemetlenségről számoltak be.
Ha kitekintünk Európában a fővárosokat tekintve, akkor Prága hotelei, éttermei és látnivaló együtt még jobb értékeléseket kaptak (első helyezés). Ez igazi nagyváros, ahol bizonyos időszakokra (Húsvét, Újév, Pünkösd) még mindig óriási tömegek érkeznek. Sokak számára meglepő lehet, hogy Lisszabon szintén elismert és keresett utazási célpont (második helyezés). Varsó ötödik volt ezen a listán, a távol-keleti részen Bankok kapott hasonló pontokat. A hűvösebb idő, Helsinki városát a lista végére tette, mindössze a tizenkilencedik volt, noha más skandináv városok sokkal kedveltebbek, de a fővárosok, így Stockholm pontszáma mindössze 6.45, Oslo-é (6.13) Koppenhágáé (6.06), itt minden nagyon drága, ez a rövid magyarázat, és ha különlegeset akarunk, akkor különösen drágák. Az örökké nyüzsgő London pontszáma 6.30 Moszkváé volt 6.09.