Garda-tó szállás lista: tópart hotel ajánló üdülés fórum

Garda-tó

Élménybeszámolót hallani jó róla, megélni, megtapasztalni egyértelműen csodás szép időben. Ide érkezés előtt feltehetőleg sok szépet hallottunk a tájról, a vizekről és a településekről. Miután tudom, hogy több mint huszonöt éve visszajár ide kikapcsolódni olyan heves megyei idegenvezető, aki már minden földrészt bejárt, így könnyen elhihető, hogy a hely varázsa nem kicsi, sőt fenomenális a sokszínűsége miatt. Ide járnak vissza a falusi önkormányzatok legutolsó rendszerkonform élősködő hivatalnokai is több megyéből (most már vármegye), így végre egy kérdés, amiben mindenki egyetért, hogy ide érdemes többször elmenni az aktív és passzív pihenést kedvelőknek egyaránt. A hasonlóan híres és szép Lago Maggiore (Maggiore tó) távolsága 4-5 óra, 220 km fizetős utakon kívül haladva, ez egy kellemes autós kirándulás, aminek a közepén pár órára mi is megálltunk a Comoi-tónál.

A hotelt vagy a nyaraló apartman szállást érdemes előre bebiztosítani az interneten keresztül, ha június közepe után utazunk, egy akciós árat/ajánlatot kifogva több marad az egyéb élvezetekre a nyaralásunk során. Szálláshelyek, ajánlatok ITT. Válogathatunk a jó ajánlatok százaiból egész évben. Utazásod tervezheted, indíthatod innen az online foglalással, sokszor meglepően kedvező árakkal.

Az egyik legkeresettebb hotel a Hotel Laurin ****4 csillagos szálloda, az Art Nouveau stílus egy luxus gyöngyszeme ő. A Villa Selene *** picit drágának tűnhet, egy nászúton egy ilyen csendes, romantikus hely, ahol például kerékpározással frissíthetjük fel magunkat egy városi ember álma lehet.

Olcsó vendégház a strandhoz közeli A Hotel Carlo *, főszezonban ők adták a jó akciós árakat.

Megfizethető, kellemes három csillagos hotelek például a A Hotel Drago *** és a A Residence Lido Hotel ***. A Lido apartmanok kis konyháikkal kis családoknak nyaraláshoz, vagy baráti társaságoknak egy bulizós hosszú hétvégére.

A több mint 300 ajánlat a szállások minden kategóriáját magában foglalja, panziók, olcsóbb szállók, és az elit négy-öt csillagos szállodák luxus lakosztályokkal. Mentse el a linkünk a kedvencek közé!

A környéken még sok szállás van. Foglalhatóak város neve /magán és szállodai szállások darabszáma: Peschiera del Garda 26, Sirmione 60, Riva del Garda 54, Desenzano del Garda 40, Bardolino 34, Malcesine 39, Lazise 14, Garda 29, Torri del Benaco 21, Limone sul Garda 26, Brenzone 23 (az olcsóbb olasz nyaralást keresők jól ismerik), vagy Salò 14.

A Garda-tó (olaszul Lago di Garda) Olaszország legnagyobb tava. A tó az utolsó jégkorszakban képződött. Köszönhetően elhelyezkedésének, a mediterrán flórának és a kellemes klímának, ez a tó az egyik legnépszerűbb úticélja Észak-Olaszországban.

Három megye határa a tó. További települései: Arco, NagoTorbole, Castelnuovo del Garda, Lonato, Padenghe sul Garda, Moniga del Garda, Manerba del Garda, San Felice del Benaco, Gardone Riviera, Toscolano-Maderno, Gargnano, Tignale és Tremosine. Jó kapcsolatokkal kedvező apartman (kiadó privát lakás vagy olcsó szoba) ajánlatokat megtalálva 16 euro/fő/éj ártól tudunk foglalni jellemzően.

Fotók, régi és új képek hosszas élménybeszámolók helyett:

Az Alpok és a Pó-síkság között, Trentino–Alto Adige (Trento), Lombardia és Veneto régiók határán csodálatos helyeket találunk.

Látnivalók, nevezetességei:
Strand, kis kastélyok, sétáló utcák kedves kis üzletekkel és éttermekkel. Hajózás vagy romantikus csónakázás vagy vitorlázás, itt mindez lehetséges.

Budapest és Lago di Garda távolsága ~841 km, ami nagyrészt autópályán tehető meg, így jó esetben 8-9 óra alatt elérhető autóval. A E70-es (A4) autópálya mellett, a tó déli partján az SR11-es útról jól megközelíthető.

Utazás olcsón, repülőjegy-repülőjáratok, vonat vagy buszos út?
Kényelmesebb a repülős út, de ez a kis távolság autóval/kisbusszal kényelmesen elérhető. Az utazás olcsón fapados vagy akciós repülőjeggyel, több társaság repülőjárataival megoldható Milánó vagy Velence repülőterein keresztül.

Talán még a buszos út, amit fontos megemlíteni a repülést mindig elkerülőknek, a távolsági luxus buszok elterjedésével ez kiváló. A vonat kevéssé praktikus és drága errefelé.

Hotel és környék videó:

Zoomolható Garda-tó térkép, GoogleMaps műholdképek, Streetview képek jó minőségben az interneten elérhetőek.

A helyi utazási irodák ajánlatai, hajózás, kirándulások, programok egyéb szálláshelyek mint apartmanok, kemping vagy vendéglátó családok közvetítése, last minute utazási ajánlatok és még sok információ több nyelven: www.gardalake.it. Nappali és éjszakai szórakozás, kikapcsolódás. Vásárlás, térképek vagy autóbérlés, itt mindent megtalál.

A Verona melletti Garda-tó időjárása, hőmérséklet és előrejelzések: news.bbc.co.uk/weather/forecast/3049.

Garda-tó és környéke GoogleMaps térképe, falvak és városok: www.visitgarda.com/it/uffici-turismo, turisztikai irodák telefonszáma és címe.

A fenti írás egyre többeket segített a Garda-tó környéki kérdésekre választ kapni magyarul.

Fórum szerűen alább kérdezhetsz a blogon anonim. Tóparti szálloda csodálatos kilátással, olasz éttermek legnépszerűbb elemei. Hotelek, apartmanok, kedves vendégházak olcsó kategóriától a luxusig itt régóta jó vendéglátást szolgálják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük