Bolívia napjainkban, tudnivalók érdekesség és adatok

Az ország ásványkincsei különös módon csak gyászt és keserves nyomort hoztak Bolívia lakóinak. Ezt némileg kompenzálja a turizmus, ami a természeti látnivalókra és a spirituális értékekre koncentrálva fejlődik.

Legutóbb Salzburgban találkoztam egy bolíviai származású kutatóval, igaz 17 éve él távol, eszében sincs hazaköltözni Európából, éppen egy második házasságról álmélkodott egy gyönyörű nővel egy salsa buliban italozgatva. A jókedve adott volt, az első házasság okozta sebek éppen begyógyultak.

A nyomor sok latin-amerikai államban mindennapos, de sehol sem olyan szörnyű, mint ebben az Andok vonulatai közt elterülő országban. A föld alatt rengeteg ásványkincs rejtőzik, ám az ország és lakói a földrész legszegényebbjei közé tartoznak. Ennek oka két háborúban keresendő, no meg a politikai bizonytalanságban, amely miatt a függetlenség 1825-ös elnyerését követő 150 év alatt Bolíviának 190 kormánya volt.

A lakosság több mint 60%-át kitevő indián földművesek zsúpfödeles vályogviskókban élnek, és éppen csak annyi élelmet – főleg kukoricát és burgonyát – termesztenek, amennyivel eltarthatják családjukat. Közülük csak kevesen jártak iskolába, túlnyomó többségük írástudatlan. Fő jövedelemforrásuk az ásványok kinyerése, a kőolaj- és földgázmezőkön végzett munka. 1995-ben az exportbevételek 44%-a az ásványkincsekből származott – ezek közül legfontosabb az arany, utána a cink, az ón és az ezüst következik.

A spanyol konkvisztádorok a 16. sz.-ban érkeztek erre a területre, az őslakosokat megfosztották földjeiktől, és arra kényszerítették őket, hogy rabszolgaként dolgozzanak az ezüstbányákban. A gyarmat 1825-ben vált függetlenné Spanyolországtól, de ez nem sokat javított az ott lakók helyzetén. Bolívia eredeti területeinek több mint a felét erősebb szomszédai ragadták el – így történt ez például Antofagasta csendes-óceáni kikötőjével és értékes nitrátkincsével, amelyet Chile szerzett meg a csendes-óceáni háborúban (1879-83). Több mint száz évvel később, 1992-ben a szomszédos Peru egyezményt írt alá Bolíviával, amelyben szabadkereskedelmi övezetet biztosít a tengerpart nélkül maradt utóbbi számára a Csendes-óceán partján. A sík K-i Chaco-vidék nagy része azonban, amelyet Paraguay ragadott el az 1932-35-ös chacói háborúban, úgy tűnik, örökre elveszett.

Az 1952-es forradalom nyomán földreformot vezettek be, enyhítették az indiánokat sújtó megkülönböztetést és államosították az ónbányákat. Ez sem volt elég azonban az ország gazdaságának átalakításához. 1991-ben liberalizálták az adó- és befektetési törvényeket, hogy külföldi tőke segítségével fellendítsék a bányaipart. 1994-ben a főleg állami tulajdonú bolíviai bányákat működtető vállalatokat, valamint az ország vasúti, elektromos és távközlési társaságait privatizálták, mégpedig oly módon, hogy a részvények 51%-át a 21 éven felüli állampolgárok között osztották szét – a nyugdíjalapjukat növelve -, a többit külföldi és hazai vállalkozók vásárolhatták meg. 1996-ban a privatizációnak ugyanezt a formáját alkalmazták a kőolajiparban is.

A nyomor különösen az ország Ny-i részére, az Andok két vonulata között 3700 méter magasan elterülő felföldre, az Altiplanóra jellemző. Itt él az ország lakosságának fele, köztük az őslakos ajmarák is. Bár ez az ország legsűrűbben lakott vidéke, túlnyomó része mégis kietlen pusztaság. A gyér növényzetet vikunyák, lámák és alpakák legelészik, a magasban kondorkeselyűk köröznek.

La Paz, a világ legmagasabban települt fővárosa is az Altiplanón van. A várostól ÉNy-ra található a Titicaca-tó, a világ legmagasabban fekvő hajózható állóvize. A K-i országrész sík vidék, Bolívia összterületének 70%-át foglalja magában, de az összlakosság mindössze 20%-a él itt. A síkság É-i részét – az Andok előterében – trópusi erdő borítja, ahol fát termelnek ki, paradiót és trópusi gyümölcsöket termesztenek. A síkság D felé húzódó része, a Chaco fás szavanna, kiváló természetes legelőin főleg szarvasmarhát tartanak.

Az Altiplano K-i része és a sík vidék között húzódó terület a yungas. Itt az Andok síkság felé ereszkedő vonulatát (Real-hegység) számtalan mély szurdokvölgy szabdalja. Legmagasabban fekvő része, a Puna-magasföld csak legeltetésre alkalmas. Az ezt követő rész éghajlata szubtrópusi, itt értékes keményfákat – cédrust, mahagónit, diót, kínafát (a kinin alapanyagát) és festőfát – termelnek ki, és citrusféléket is termesztenek.

Az alacsonyabban fekvő részeken cukornádat, dohányt, kávét és kakaót termesztenek, és itt vált fontos, bár illegális terménnyé a kokain alapanyaga, a kokalevél is. A becslések szerint a kokainkivitelből származó bevétel akkora, mint az ország ón-, ezüst-, cink-, földgáz- és kőolajexportjának együttes jövedelme. A kormány az Egyesült Államok támogatásával nagyszabású programot indított a kokatermelés felszámolására, de azt is tudják, hogy ha teljes sikerrel járnának, azzal 60 000 parasztot fosztanának meg a megélhetéstől.

Bolívia

SZÁMOK ÉS TÉNYEK, útikalauz adatok

Hivatalos név: Bolíviai Köztársaság
Terület: 1 098 581 km2
Lakosság: 7 588 000 (növekszik azóta)
Népsűrűség: 6,9 fő/km2
Főváros: Sucre (hivatalos), La Paz (közigazgatási)
Államforma: parlamentáris köztársaság
Pénznem: 1 boliviano=100 centavo
Nyelv: spanyol, kecsua, ajmara
Vallás: keresztény (katolikus) 92%, egyéb 8%
Éghajlat: trópusi; az évi középhőmérséklet La Pazban 10 oC, az ÉK-i sík vidékeken 26 oC
Földhasznosítás: erdő és erdős terület 52%, legelő 25%, művelt terület 3%, egyéb 20%
Elsődleges nyersanyagforrások: kokalevél, burgonya, kukorica, cukornád, rizs, manióka, kávé, láma, alpaka; ón, kőolaj, földgáz, réz, ólom, cink, antimon, bizmut, volfrám, ezüst, arany, kén, vas
Fő gazdasági ágak: bányászat és ércfeldolgozás, kőolaj- és földgázkitermelés, textilipar, kézművesség, élelmiszer-feldolgozás, cementgyártás
Fő exportcikkek: cink, ón, arany, ezüst, földgáz, kőolaj; kokain (illegális kábítószer)
Nemzeti jövedelem/fő: 867 USA-dollár
Természetes szaporodás: 24 ezrelék
Várható élettartam: férfiak 51 év, nők 55 év

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés