Barcelona leírás – A katalánok fővárosa

Mindaz, ami Barcelonát régen és most jellemezte, a Barri Gótic, a „Gótikus negyed”. Még konkrétabban a Plaça de Sant Jaume, az a tér, melynek egyik oldalán a Városháza, másik oldalán a katalán kormány palotája áll. Ide futnak össze a közigazgatás szálai – akárcsak a római korban, amikor hozzávetőlegesen itt terült el a lulia Augusta Paventia Patenta Barcino kolónia fóruma. A rómaiak 1,5 kilométer hosszúságú fallal vették körül településüket – ennek nyomai még napjainkban is határozottan felismerhetők a katedrális előtti téren, a Tapinerfa és a Sot-Stincnt Navarro utcák vonalában. Ám ez sem tudott ellenállni sem a nyugati gótok V. századi támadásának, sem a VIII. századi hódításoknak. Az a körülmény, hogy az arabok nem tudtak itt hosszú ideig kitartani, annak köszönhető, hogy Jámbor Lajos frank király 801-ben elűzte őket, és BarcelonátGotalonia (Katalónia) határtartomány fővárosává tette. Talán itt gyökerezik az az ellentét, amely a katalánok és az évszázadokig a mórok uralta többi spanyol tartomány között feszült. Az az ellentét, mely olyannyira jellemző volt korábban és most is a két nép együttélésére.

A barcelonai grófok uralkodása idején a XI. századtól a XIV. század végéig felvirágzott a keresztény Katalónia. Az ország a Földközi-tenger nyugati részének egyik legjelentősebb hatalma lett, Velencével és Genovával vetekedett. A dinamikus kereskedelmi élet és politikai sikerek természetesen visszatükröződtek Barcelona fejlődésében is: a gótika jegyében a város teljes pompájában kivirágzott. A XIII. század végén és a XIV. század első felében épültek a hatalmas gótikus templomok, a Katedrális, a Santa Maria del Mare, a Sants Just i Pastor, a Santa Maria del Pilar, valamint az olyan paloták, mint a Saló del Tinell és a Tőzsdepalota, vagy például a hatalmas hajóépítő üzem, a Reials Drassanes.

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés