Az olasz tóvidék noha közel vannak az Alpokhoz, az olasz tavak környékén hűvösek a nyarak és enyhék a telek. Mindez ideális terepet teremt túrázók, szörfözők és bárki más számára, aki szép tájakban szeretne gyönyörködni
Az olasz tavakat régóta látogatják a vadregényes tájak kedvelői. Olyan írókat vonzottak partjaikra, mint az ifjabb Plinius, Shelley, Stendhal és D. H. Lawrence. Mi mást is mondhatnánk a Lago Maggioréról, a Borromei-szigetekről vagy a Comói-tóról, mint azt, hogy sajnáljuk azokat, akik nem megszállottjai ennek a vidéknek – írta Stendhal. Napjainkban a Tóvidék a gazdagok játszótere lett, de „közönséges” turisták és nászutasok is szép számmal sereglenek ide. Bármennyire turistalátványossággá is vált azonban ez a káprázatos természeti környezet, s bármilyen közel esik Milánóhoz (a nemzetközi reptérről mindössze 90 perc az út), mit sem veszített megejtő varázsából.
Az olasz Tóvidék öt nagyobb tóból áll (nyugat-keleti irányban ezek a Lago di Maggiore, Lugano, Como, Iseo és Garda). Mindegyiknek megvan a maga jól megkülönböztethető arca, dacára annak, hogy valamennyi ugyanazon földtani folyamat következtében alakult ki. A tavak az utolsó jégkorszakban jöttek létre, amely körülbelül 11 000 éve ért véget. Az Alpokból előrenyomuló gleccserek mély völgyeket vájtak ki maguknak ott, ahol a puhább kőzet megkönnyítette a jég útját. Később a jég megolvadásával tavak formálódtak a völgyek mélyén. Valamennyi tó észak-déli lefutású, s védett mikroklímája mindnek meleg, enyhe telet biztosít (kivált a déli partokon, ahol nagyobb a napsütéses órák száma – az északi partok ugyanis az Alpok csúcsainak árnyékába esnek).
Még egy tényező van, ami népszerűvé teszi a tavakat – különösen a Garda-tavat – a vitorlázók és szörfözők körében, ez pedig a kiszámítható parti széljárás, amelyet a melegebb víz és a hűvösebb környező hegyek közti hőmérséklet- és légnyomáskülönbség kelt. A partokon napfürdőzök meleg szélcsendet élveznek, míg a tavak tükrén erős szél fúj.
