Hegyek gyűrűjétől körülvéve a Conca d’Oro örök-zöld völgye a tenger felé egyre szélesedik, máig ugyanúgy művelik, ahogy a réges-régi szokások előírják. A völgy látképét Monreale uralja, amely a 11. században létesült az azonos nevet viselő Benedek-rendi apátság körül.
A kolostor szomszédságában áll a székesegyház, a 12. századi normann építészet remeke. A templom a bizánci és velencei mesterek által készített szépséges mozaikoknak köszönheti hírnevét. Ezek bibliai jeleneteket ábrázolnak a teremtéstől az apostolok cselekedeteiig, miközben arany tüzük szürke de-rengésbe vész. Ez a „szomorú ragyogás” tükröződik az óriási Pantokrátor (Mindenható Krisztus) kézmozdulatában és tekintetében is. Ha átmennek a székesegyházból a kolostorba, Kelet helyett azonnal Nyugaton találják magukat. A kerengő 109 oszlopfőcsoportjának faragványai a román stílusúak.
Miután a templom kilátóteraszáról (180 lépcsőfok) kigyönyörködték magukat a Conca d’Oróra nyíló pazar kilátásban, hajtsanak tovább Palermóba Szicília fővárosába és legfőbb kikötőjébe, amely egy széles öböl mélyén búvik meg, délen a Capo Zafferano, északon pedig a Monté di Pellegrino bérceitől körülfogva. Goethe ez utóbbit a világ legszebb hegyfokának nevezte.
Megérkezéskor nem érti az ember, miért vannak annyira oda Palermóért, miért nevezik a különböző kultúrák keresztútjának, mivel első pillantásra omladozó paloták és kaotikus forgalom tűnnek csak a szemünkbe. Pedig a város története lenyűgöző. Föníciai telepesek alapították az i. e. 8. században, majd (a sziget egészével együtt) többször gazdát cserélt. A 10. században mór uralom alá került. Ekkorra a világ második legnagyobb városává (Konstantinápoly után) és multikulturális világvárossá fejlődött, majd két évszázad múltán a normannok Európa egyik legfényesebb településévé formálták. Legyenek hát türelemmel, és első rossz benyomásaikat félretéve fedezzék fel a várost.
