Szent István étterem és borozó

„Ételkülönlegességek, különleges hangulatban” – így cseng a 2006. januárja óta a Csongrádi sugárút sarkán álló étterem mottója, mely államalapító királyunk nevét viseli. Az étterem tulajdonosa, Tóth Mihály mesterszakács, hajdanán a magyar tengeri flottában is szolgált, tapasztalatai birtokában, azzal a nem titkolt szándékkal nyitotta meg saját tervezésű éttermét, hogy a város lakóinak s a Tisza partjára érkezőknek különleges, még évek múltán is felidézhető élményt nyújtson mind a vendéglátóhely kínálatával, mind hangulatával.

Már maga az étteremnek otthont adó, patinás, százharminc éves épület megkapó légkört biztosít, melyet a történelmet idéző enteriőr csak tovább fokoz. A hatalmas háttámlájú székek, a lovagpáncélok, az oroszlános kút a falon, vagy a kanyargó kovácsoltvas lépcső, csak egy-egy kiragadott eleme a gazdagon díszített, nagy műgonddal kialakított beltérnek. Az étlap, mondhatni jó magyar szokás szerint, dúskál a javakban, a tradicionális magyar konyha remekei mellett a nemzeti konyhák specialitásai is terítékre kerülnek. Tisza menti város lévén természetesen a halétkek sem maradhatnak ki a sorból, a bográcsban szervírozott, filézett pontyhalászlé és a szaftos harcsapaprikás mellett, a roston sült szegedi pontyot is megtaláljuk a kínálatban.

Találnak ínyükre való fogásokat a vegetáriánusok is, ahogy szintén széles a választék a szárnyasból, sertésből, marhából, borjúhúsból készült étkeknek is. Ínyenceknek olyan különlegességeket kínálnak, mint az áfonyás őzszeletek, vagy a tárkonyos sertésragu leves túrógombóccal, vagy a rég letűnt korokat idéző szentek eledele. Ami a desszertkínálatot illeti, a feledhetetlen somlói és Gundel palacsinta mellett szelíden bújik meg a kiváló áfonyás túrólepény, mely hűs vanília fagylalt társaságában kerül tányérunkra. Természetesen napi menük közül is választhatunk, ahogy lehetőségünk nyílik fél adagot is rendelni, ez esetben az ételek árának 65%-át számítják fel. Választásnál arra ügyeljünk még, hogy a főételek ára nem tartalmazza a köretet, igaz, az étterem árfekvése még így is barátinak mondható. A főfogások átlag 1200-2000, a köretek 300-400, az édességek pedig 500 forintba kerülnek. A gondos személyzet természetesen nagy italválasztékról is gondoskodik, akinek kedve tartja, akár a borkútból is megkóstolhatja a tájjellegű nedűket, de rendelhetünk bort pohárban, vagy mindjárt üveggel is. Mivel a menü szezononként változik, a Széchenyiben biztosak lehetünk abban, hogy mindig valami igazán friss kerül a tányérunkra.
étterem: http://www.szentistvanetterem.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük