Stüszi Vadász Étterem

Szeged első vadászétterme, s így a város kuriózuma az Illés Panzióban 2004. óta üzemelő, 50 fős Stüszi Vadász étterem. Tulajdonosa, Illés Németh István, számos szakmai kihívást tudhat maga mögött, többek közt az ország egyik leghíresebb báljának, a balatonfüredi Anna-bál lebonyolításának volt felelőse.

Míg az elegáns vendéglátóhely belterét stílszerű, faragott bútorok, terméskő boltozat emeli, falait szarvasagancsok és nyúzott állatbőrök, lambéria borítás ékíti, az étlap ínyencfogásiról Szabó István  konyhafőnök gondoskodik. Ajánlatban a pazar halászleveken túl, olyan különlegességeket találunk, mint a házi csipetkével gazdagított szarvasborjúból főtt gulyásleves, vagy a csőben sült vaddisznókaraj vörösboros aszalt szilvával, sajttal és habos burgonyapürével szervírozva.

Az előételek sorát kaviár, tatárbeefsteak és a hortobágyi palacsintának egy Stüszi Vadász-féle változata teszi sokszínűvé, amit a szokásos pörkölt helyett, ízes vadpörkölttel töltenek. Az őz, vaddisznó és szarvas pörköltek kavalkádja mellett az étterem ajánlatában megtaláljuk a halakból, szárnyasokból, sertés-és marhahúsból készült ételkülönlegességeket is, legyen szó akár egészben sült pisztrángról, akár egy jó bélszínről. De a kétszemélyes, fatányéros bőségtállal sem lőhetünk bakot, melyen az őz, szarvas és vaddisznó háromféle mártásban lubickol. A gyümölcsös és tejszínes szószokat máskülönben külön is megrendelhetjük az étlapról. Ami a desszertválasztékot illeti, somlói, túrógombóc, gesztenyepüré és megannyi palacsinta kínálja magát 650 forintos átlagáron. A főfogást 2500 forintból kihozhatjuk. Az itallap a palackozott borok mellett, kimért nedűket is tartogat, de a pálinkák és sörök közül is kedvünkre válogathatunk. Az étterem és panzió egyéb extrákat is nyújt, vadászoknak magát a vadászatot is megszervezik, csütörtökönként 15 órától pedig 30%-os kedvezményre számíthatunk, valamint üdülési csekket is elfogadnak. Nyáron a grillterasz kínál külön perspektívát.

Kép:
stüszi-vadász étterem belső

Weblap: www.illespanzio-vadaszetterem.hu– telefon és cím, étlap, árak stb.

Vad húsos, hangulatos étterem nagy evőknek, Úrhölgyeknek és Uraknak Szegeden.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.