Pakisztán a muzulmán ország évtizedes zavaros politikai üzelmek és hatalmi harcok sodrásában, a nemzetközi közvéleményt igencsak nyugtalanító atomfegyver-kapacitással…
Itt megy át a történelem egyik jelentős karavánútja, amely Afganisztánból az Arab-tengerig vezet. A kereskedőket hadseregek követték, a területet többször megszállták, és harcoltak érte. Nagy Sándor és katonái Kr. e. 327-ben ezen az úton jutottak az indiai szubkontinensre. Több ezer év viszontagságai népek és kultúrák változatos keverékét eredményezték.
Pakisztáné az egész Indus-medence – egy Kr. e. 3000-re visszanyúló ősi kultúra hazája kivéve a folyó néhány forrását Tibetben. A határok meghúzásakor azonban az etnikai határvonalakra nem voltak tekintettel. A britek jelölték ki a határt, amikor egész Indiában uralkodtak, és fő gondjuk a katonai biztonság volt. Ennek következtében az északnyugati határvidék pástu törzseit itt kettéosztja Pakisztán és Afganisztán határa, ÉK-en a szikh terület oszlik meg Pakisztán és India között, és DNy-on beludzsok élnek az iráni határ mindkét oldalán.
Az ország földrajzilag három régióra oszlik. A legnagyobb az ország középső alföldje: az Indusnak és mellékfolyóinak medencéje. É és Ny hegyvidék, hozzá tartozik a világ néhány legmagasabb csúcsa Kasmírban – India által is követelt terület -, a K2 (Godwin Austen) csúcs 8611 m-rel a második legmagasabb hegycsúcsa a világon.
Pakisztán a brit Indiai Császárságból született 1947-ben, amikor függetlenné vált. Remélték, hogy a terület egységes állam marad, de lehetetlenné vált a két legnagyobb csoport, a hinduk és a muzulmánok vallásának és kultúrájának összebékítése, így főleg Muhammed Ali Dzsinnah muzulmán vezető kampánya következtében a muzulmánok számára létrehozták Pakisztánt. Az új állam szerencsétlen képződmény volt: két területét India É-i része választotta el egymástól. A K-i terület, főleg Bengália az első időben Pakisztán igen fontos exportőre volt, a világ jutatermelésének jelentős részét adta. Az így keletkezett gazdagságból keveset fektettek be Kelet-Pakisztánban. A bengáliak Nyugat-Pakisztán szegény rokonai lettek, és önkormányzatot kezdtek követelni.
Keleten 1971-ben gerillaháború tört ki, amelyet a pakisztáni kormány erőszakkal próbált elfojtani. Menekültek milliói özönlöttek Indiába, amely hadiállapotba került Pakisztánnal. A háború eredményeképpen Kelet-Pakisztán 1971-ben végül független állam lett Banglades néven.
(Nyugat-)Pakisztán 1971 óta küzd új identitásának megtalálásáért. A négy nagy regionális csoport a pandzsábi, a beludzsi, a szind (a lakosság kb. 60%-a) és a pástu, de közösségeik fölé kerekedtek más csoportok.
A gazdag, városias muzulmánok, a muhadzsirek 1947-ben Indiából vándoroltak ki, és vezető erővé váltak, különösképp az üzleti életben. Egy további csoport a bihariaké, akik Bangladesből jöttek, és több mint 2 millió afgán menekült él ÉNy-on.
Mindezek az érdekellentétek, ráadásul a feudális földesurak, a hagyományos vallási tanítók, az új bürokraták és a katonatisztek közötti hatalmi harc több volt annál, amennyit a demokratikus intézmények elbírtak.
A katonák 1958-ban átvették a hatalmat, s a következő harminc év alatt az egymást követő elnökök révén megtartották azt – noha a választott kormányok civil miniszterelnökök alatt igyekeztek csökkenteni az elnök alkotmányos jogkörét.
Az ország 1988-ban visszatért a demokráciához. Benazir Bhutto (annak a Zulfikar Ali Bhuttónak a lánya, aki 1971-től 1977-ig elnök, majd miniszterelnök volt) másodszor is miniszterelnök lett – elődjét, Navaz Sarifot Gulam Isak Han elnök elbocsátotta. Négy évvel korábban őt távolította el Han korrupció és a hatalommal való visszaélés vádjával. A különleges bíróság 1994-ben tisztázta Benazir Bhuttót a vádak alól, de addigra kormányának Sarifot támogató sztrájkhullámmal és tüntetésekkel kellett szembenéznie. Az országot sújtó nemzetiségi összecsapások során több mint 800 embert öltek meg. 1996 novemberére Faruk Legari elnök megelégelte Benazir Bhutto és kormánya hozzá nem értéssel, valamint korrupcióval terhes működését, és lemondását követelte. A 3 hónappal később megtartott választások Navaz Sharifot emelték a miniszterelnöki székbe, akinek első dolga volt, hogy alkotmányba foglalja: az elnök hatalma nem terjed ki a megválasztott kormány lemondatására.
Pakisztán kezdetben nyersanyagexportőr volt, és késztermékeket importált. Mindegyik kormány iparosítással törekedett önellátóbbá tenni az országot. Az 1960-as években, főleg az Amerikai Egyesült Államok és a gazdagabb arab országok segítségével látványos ipari növekedést értek el.
A növekedés zömét a mezőgazdaság rovására érték el, noha az utóbbi években kiegyensúlyozottabb volt a fejlődés. Ma exportjának jelentős része feldolgozott termék, amelyek, mint a pamutszövetek, hazai nyersanyagból készülnek. Vannak hagyományos kézműipari cikkek is, így szőnyegek és szövetek. Újabban sikeres a sportszerek, feldolgozott élelmiszerek, kész-bőrök és műtrágyák exportja. A Közel-Keleten dolgozó pakisztáni vendégmunkások hazautalásai is fontos bevételi forrásnak számítanak.
Az ország a vízerőművek és a nagy földgáz-készletek ellenére energiahiánnyal küzd. Energiaszükségletének csupán kétharmadát fedezi hazai termelésből, egyharmadát importból szerzi be, főleg kőolaj formájában. Nehéznek bizonyult a feldolgozóipar növekedésének fönntartása, a munkaerőnek csak 13%-át foglalkoztatja ez a szektor.
Így túlnyomórészt mezőgazdasági ország maradt, alapvető terméke a búza, a rizs és a gyapot. A központi síkság száraz, a gazdák ki vannak szolgáltatva a nagy öntözőrendszereknek. A júniustól októberig tartó monszun időszakában Baluchistan (Beludzsisztán) és a Szulejmán-hegység lejtőit bőséges esők öntözik, de a síkság évente csak kb. 150 mm csapadékot kap. A hideg évszakban, novembertől februárig hideg és száraz szelek fújnak, a forró évszak márciustól májusig napos, és híján van csapadéknak.
A függetlenné válás óta az öntözőrendszereket főleg a Világbank és az Egyesült Államok ‘segítségével’ fejlesztették és korszerűsítették. Az Indus gátja Tarbelánál, a Jhelum gátja Manglánál a világ legnagyobb földből és kőből feltöltött gátjai közé tartozik. Az eredmény a mezőgazdaság állandó növekedése volt, és étkezési gabonából ma a népesség számának gyors növekedése ellenére önellátó.
Fokozódik azonban az erdők károsítása, a talaj eróziója és szikesedése. A kormány hozzáfogott a környezetvédelmi problémák megoldásához, de lakossága évente 3 millióval nő, főleg azért, mert a muszlim vezetők megakadályozták a kormány családtervezési programjának elindítását.
A több tekintetben megosztott nemzeten belül a legegyszerűbb választóvonal a hegylakók és a síkságok népei között húzódik. Az edzett, tüzes és független hegylakókat a központi kormány befolyása nem éri el. A síkságok népe vályog- és téglaházakból álló falvakban él, s a gyapot- és búzaföldeket műveli. A hegyek és a síkságok lakóit az iszlám vallás egyesíti. A társadalom azonban sok kasztra és törzsre oszlik. Az egyik ilyen közösség a bradri vagy házassági csoport – vérrokon családok, amelyek csak a csoporton belül kötnek házasságot.
Noha az iszlám minden ember egyenlőségét tanítja, általános, hogy a falvakban a különféle szektáknak saját mecsetjük van. Minden mecsetnek van saját vezetője, az imám, aki naponta ötször hívja fel imára a hívőket.
Az írni-olvasni tudók aránya csekély, falun kevesebben vannak, mint a városokban, és még kevesebben a nők, mint a férfiak körében. Sokan csak azt tanulták, amit az imám tanít, azaz többnyire csak Korán-szövegeket szóról szóra, arabul.
A nők jobbára otthon élnek, noha időnként látni, amint segítenek a mezei munkában. A férfiak összegyűlnek a nyilvános helyeken, és beszélgetnek, miközben a közös vízipipát szívják. A férfiak nagy hangsúlyt helyeznek a termékenységre és a fiú örökösre. Az is előfordul, hogy több feleségük van.
A legtöbb pakisztáni főleg csapátin (vékony, keletlen kenyéren), rizsen és zöldségen él. A kecskék és a szarvasmarhák nem nagyon termékenyek, ezért a hús megfizethetetlenül drága. Ily módon nagy ritkaság a currys bárány vagy a marhakebab. A szeszes italokat tiltják.
Az új iparágak és bankok állami támogatása ebben a fiatal országban egyes családokat nagyon gazdaggá és hatalmassá tett. Kb. 20 család (valamennyi egy bradriból) ellenőrzi szinte az egész gazdaságot.
Nemzetközi kapcsolatait a legutóbbi években két vitás ügy rontotta meg: látható sodródása az iszlám fundamentalizmus felé, valamint az az igénye, hogy képes legyen atomfegyvert gyártani, amelyet a kasmíri területi követelésekről folytatott vitában India ellen vethet be.
SZÁMOK ÉS TÉNYEK (1995)
Hivatalos név: Pakisztáni Iszlám Köztársaság
Területe: 803 940 km2
Lakossága: 134 146 000
Népsűrűsége: 166 fő/km2
Fővárosa: Iszlámábád: hu.wikipedia.org/wiki/Iszl%C3%A1m%C3%A1b%C3%A1d.
Államforma: iszlám parlamentáris köztársaság
Pénzneme: 1 pakisztáni rúpia = 100 paisa
Nyelve: urdu, angol (mindkettő hivatalos), pandzsábi, szindi, pástu, beludzs, brahui és más helyi nyelvek
Vallásai: muzulmán 97%, hindu, keresztény
Éghajlat: szubtrópusi és száraz, a hegyes É-on nyári monszunesők vannak, a Ny-i és a D-i rész száraz, Karachiban a januári középhőmérséklet 19 °C, a júniusi 30 °C
Földhasznosítás: művelt terület 26%, legelő 6%, erdő 4%, egyéb 64%
Elsődleges nyersanyagforrások: gyapot, búza, rizs, cukornád, kukorica, gyümölcs (datolya), dohány, földgáz, gipsz, vasérc
Fő gazdasági ágak: mezőgazdaság, pamut-, fonal- és szövetgyártás, sportcikkek előállítása, kőolaj-finomítás, cementipar, cukorgyártás, műtrágyagyártás, élelmiszer-feldolgozás
Fő exportcikkek: gyapjú és pamutszövet, rizs, kézi csomózású szőnyeg, sportcikkek, bőráruk, kőolajtermékek
Nemzeti jövedelem/fő: 434 USA-dollár
Természetes szaporodás: 31 ezrelék
Várható élettartam: férfiak 57 év, nők 58 év
Szállás, közlekedés és nyelvi kérdésekben is fórumozz, tegyél fel kérdéseket alább a hozzászólások részben!