Lárisza látnivalói – görög útikalauz fórum

Lárisza, Larisa Görögország középső részén fekszik, és a Thesszália régiójának központja. A város mindössze néhány kilométerre található az Égei-tenger partjától, vagyis csak pár percet kell autóznunk ahhoz, hogy egy homokos görög tengerparton tölthessük a napot, vagy részt vehessünk egy hajótúrán.

A város kifejezetten nyüzsgőnek mondható, forgalma annak köszönhető, hogy a hely a környék fontos személyforgalmi és áruszállítási csomópontja. A Thesszália régió alapvetően a mezőgazdaságáról híres, Lárisza pedig ennek a régiónak az élelmiszeripari és kereskedelmi központja. A város kiterjedt sétálóutcákkal rendelkezik, amelyeken egymást érik a különböző, vásárlásra csábító kirakatok. Emellett Lárisza egyetemi város, és a közelében egy katonai bázist létesítettek.

Lárisza nagy történelmi múltra tekint vissza, területe már a paleolitikum idején lakott volt. A város a perzsa háborúkból jelentősen kivette a részét, virágkorát pedig az időszámításunk előtti II. században élte. Ezekből az időszakokból azonban csak kevés emlék maradt meg, a városban található épületek közül a legrégebbiek a középkorban épültek. A város mai neve egyébként fellegvárat jelent.

Ha ókori épületeket nem, egyéb történelmi műemlékeket találhatunk Lárisza közelében. A híres ókori görög színházak egyik megmaradt darabja éppen itt található. A híres, hellenisztikus korban emelt színházról a maradványai alapján nehéz elképzelni, hogy fénykorában mekkora lehetett, teljes feltárása ugyanis nem lehetséges (Lárisza jelentős részét kellene lebontani hozzá), így is érdekes és tanulságos látványt nyújt. A romok közelében nemrégiben egy kisebb színházat fedeztek fel, ami hasonló történelmi fontossággal bír, mint a nagyobb testvére.

Pallasz Athéné, vagy más néven Athéna (görögül: Παλλάς Ἀθήνη), Zeusz és Métisz gyermeke, a görög mitológiában a bölcsesség, az igazságos háború, a jog, az igazságosság, a művészetek, a kézművesség és a képzés istennője volt. Számára emeltek templomot Lárisza közelében, aminek a maradványai a mai napig megtekinthetőek.

A város környékén a területet meghódító népek uralmának emlékei megtalálhatóak. Lariszában török védműveket és egy bizánci erődöt is megtekinthetünk, amit a birodalom első éveiben építettek.

Fotó ízelítő:

Nevezetességek, látnivalók:
A Görögország legszebbjeinek tartott zöld dűnék és az impozáns hegyek egyéb látnivalókat is rejtenek. Az Ajiosz Ahiliosz-hegyi Akropoliszra épült a város erődje, ami a Kastro nevet kapta, és a viszonylag fiatalnak mondható kupolás épület, az Agios Achilios katedrális, amelyet a város védőszentjéről, Saint Achilles-ről kereszteltek el.

A város legszebb helyeinek egyike a Piniosz folyó partján található Alkazar Park, ahol hosszú sétákat tehetünk az örökzöld fák között, megnézhetjük a helyes kis dísztavakat, vagy kipróbálhatjuk a minigolf pályát. Nyáron a hely egy szabadtéri színháznak ad otthont, ahol a társulatok különböző műfajú színdarabokat adnak elő.

Lárisza utcáin járva csodálatos palotákat láthatunk, és egy felújított építészeti komplexumot, a „Papa Mill”-t. A város szélén áll az orvostudomány atyjának, Hippokratésznek az emlékműve.

Egyéb történelmi emlékekre bukkanhatunk egy kis török dzsámi épületben, ami a helyi régészeti múzeum, az Archaeological & Byzantine Museum of Larissa. A múzeum érdekesebb darabjai között olyan tételek szerepelnek, mint egy bronzkori menhírszobor, egy archaikus állatfríz egy láriszai templomról, az I. e. 5. század első felében készült thesszáliai sírsztélék csoportja, egy hellénisztikus festett szarkofág Krannónból, a lovas Hérószt ábrázoló időszámításun utáni III-IV. századból való sírsztélék, több ókeresztény plasztikai emlék , továbbá kőkorszaki leletanyagok idolokkal és festett kerámiákkal. A tárlat történelmi sokszínűsége méltó a város korához.

Más jellegű kulturális múzeumokat is felkereshetünk, mint a helyi néprajzi múzeum, a Historical & Folklore Museum of Larissa, vagy a Municipal Gallery of Larissa – G.I. Katsigras Museum nevű városi képtár, ahol a görög kortárs alkotók festményeit és szobrait állították ki. Megtekinthető továbbá a Veterinary Military Museum of Larissa és a Museum of Folklore Society of Larissa állandó tárlata.

Ha Görögország, akkor mindenképpen be kell ülnünk a helyi éttermek valamelyikébe, ahol görög ételek várnak ránk. A hagyományos thesszáliai konyha sokféle ízletes húsétellel szolgál nekünk. Láriszában az ország legjobb sajtjait és borait kóstolhatjuk meg, a modern kávézók pedig hangulatos környezetben kapucsínót és különböző típusú kávékat kínálnak a vendégeiknek.

A város pezsgő éjszakai élete sötétedés után jó, az utcára csábítja az embereket. Számos bár és éjszakai klub közül válogathatunk, zenei koncerteket élvezhetünk, vagy megnézhetünk egy színdarabot a híres Thesszáliai Színházban.

Lárisza egy tipikus görög város az ország szívében, ahonnan nem hiányoznak sem a történelem szívmelengető darabkái, sem a modern szórakozás kötelező elemei. Egyaránt ideális hely pihenésre, kulturális művelődésre és életre szóló emlékek szerzésére.

Szállás útikalauz, hotelek és apartmanok, utazás tippek 2. rész: Larisa.

Magyarul egy kis kiegészítés, lakossági adatok és érdekességek: hu.wikipedia.org/wiki/Lárisza.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük