Ásványokban gazdag ország az Urál és az Altaj, az Aral-tó és a Kaszpi-Tenger között.
A közép-ázsiai Kazahsztán a világ tíz legnagyobb országa közé számít. A korábbi szovjet köztársaságok között a második legnagyobb. Ny-on a Kaszpi-tengertől 3000 km-en nyúlik keresztül K-re, Kína Hszincsiang Ujgur tartományáig.
DK-en Kirgizisztánnal közös határa javarészt a Tiensan hegyvonulatainak vonalát követi, több mint4000 mmagasságot elérve. Türkmenisztánnal és Üzbegisztánnal közös határai csaknem egyenesek, a Kizil-kum sivatagot, az Aral-tó vizét és a Kaszpi-tenger partjának dombos síkságát szelik át. Ezeket a mesterséges határokat a szovjet kormány hozta létre az 1920-as években. A Kizil-kumtól mintegy 1700 km-nyire É-ra a kazah sztyeppék egybeérőek a szibériai síkságokkal.
A kazahok országa jórészt alacsony fekvésű, magában foglalja a Kaszpi-mélyföldet és a Turáni-alföldet; csupán egyötöde fekszik 500 m-nél magasabban. Az ország hatalmas kiterjedését a végtelen sztyeppe és a sivatagi táj látványa még inkább hangsúlyozza. A legtöbb csapadék a legészakibb területekre hullik, de D-felé haladva a nedves talajú sztyepp fás területe sivatagossá válik. Kazahsztán kontinentális éghajlatát óriási hőmérséklet-ingadozások jellemzik. A fővárosban, Asztanában (Akmola az új főváros) nyáron több mint 40 oC-ot is mértek már; telente akár -50 oC is előfordul.
A sztyepp eredetileg a nomád kazahok és más közép-ázsiai népek nyájainak legeltetését biztosította. Később a gazdaság radikális átalakulásával a lakosság életmódja is megváltozott. 1954 után azzal, hogy a sztyepp óriási felületeit tették művelésre alkalmassá. Kazahsztán csakhamar a Szovjetunió egyik legnagyobb búzatermő vidéke lett, a Szovjetunió teljes termőföldjének egyötödét tette ki, és búzatermésének egy hetedét adta. Ma az ország össztermelésének csaknem 40%-a a mezőgazdaságból származik. A búza mellett a gyapjú és a hús a fő agrárkivitelit cikk.
Kazahsztán mezőgazdasági reformjai az 1950-es években sikeresek voltak, de a nem várt, tízévente egyszer előforduló hatalmas esőzéseknek terméskiesés volt a következményük. A szél okozta erózió a jövőbeni terméshozamot csökkenti.
Az ország egyik legveszélyeztetettebb vidéke Szemej területe, ahol az atomkísérletek következtében radioaktív szennyeződés történt. A másik súlyos ökológiai problémát az Aral-tó jelenti, amely mindinkább kiszárad, s így vizében egyre nő a szennyező anyagok és a természetes sók koncentrációja.
Az ipari szennyeződés is tagadhatatlan. Az ország az 1940-es években kezdett gyorsan iparosodni. A II. világháború folyamán a szovjet kormány Ny-on szétszerelte a jelentős üzemeket, és K-en, a fronttól távol újra felállította őket. Kazahsztán egyik napról a másikra ipari országgá lett. A szén-, kőolaj-, földgáz-, króm-, molibdén-, nikkel-, kobalt-, ólom-, cink-, arany-, ezüst- és bauxitlelőhelyek hatalmas ipari központokká változtatták a Karaganda területet, az Altaj és az Urál előhegységeit.
Napjainkban az ipar és az építőipar az ország munkaerejének több mint 30%-át foglalkoztatja. Az ipari fejlődés számos külföldit vonzott. A szunnita muzulmán kazahokon kívül, akik a lakosság kb. 42%-át alkotják, oroszok (37%), ukránok (5,2%), német anyanyelvűek (4,7%), üzbégek (2%) és egyéb népcsoportok élnek Kazahsztánban.
Az orosz kisebbség
Kazahsztán függetlenné válása óta bizonyos etnikai feszültségek kerültek felszínre. A társadalmi többséget a muzulmánok képezik, de vannak nagy keresztény (főként orosz ortodox) közösségek is. 1992 decemberében az ország orosz kisebbségével feszültté vált a viszony, amikor az orosz, tüntetők Uszty-Kamenogorszkban az állampolgári jogok és a nyelvtörvény revízióját követelték. Az 1993 januárjában bevezetett új alkotmány a kazahot jelöli meg hivatalos nyelvként, bár az orosz nyelvnek is különleges státust biztosít. Egy újabb, 1997-es törvénytervezet szerint minden állampolgárnak tudnia kell kazah nyelven beszélni és írni, ám ennek az előírásnak nehéz érvényt szerezni, mivel még a kazah nemzetiségűek közül is sokan oroszul beszélnek.
A Kazah Köztársaság 1991 decemberében kiáltotta ki függetlenségét – az 1860-as években került orosz uralom alá, 1922-től a Szovjetunióhoz tartozott – ám azóta is szoros kötelékek fűzik korábbi gyarmati urához. Hatalmas kőolaj-, szén- és bauxitkészletei, mezőgazdasági forrásai ellenére gazdasága az Oroszországgal folytatott kereskedelemtől függ. Az Oroszországgal fennálló kapcsolatok erősítésének szándékát fejezi ki az az 1997-es döntés is, amellyel az ország fővárosát Alma-Atából az északabbra fekvő Akmolába tették át.
Exportjának legnagyobb része a volt szovjet államokba irányul. A Kazah Köztársaság is tagja a Független Államok Közösségének (FÁK), de egyre inkább a politikai-gazdasági függetlenedés útján halad. A valódi függetlenség egyik akadálya az a tény, hogy Kazahsztán kontinentális ország. A Nyugattal folytatott olajkereskedelmét eleinte gátolta, hogy minden olajvezeték a volt szovjet köztársaságokon keresztül vezet. 1993-ban azonban az Egyesült Államokkal 40 évre szóló megállapodást írtak alá a tengizi és korolevi olajmezők feltárására és fejlesztésére; ezt több nyugati állammal aláírt szerződések követték. 1996-ban Kazahsztán megállapodott Oroszországgal és Ománnal egy, a Fekete-tengerhez vezető kőolajvezeték megépítésében, amely nélkülözhetetlen az Európába irányuló kőolajexporthoz.
1992-ben a kazah kormány az árak jelentős részét felszabadította, és gazdasági reformokba kezdett. Abban az évben a nemzeti össztermelés 15%-kal visszaesett. 1993 elején új nemzeti privatizációs programot indított el.
Kazahsztán a tervgazdaságból a piacgazdaságba való átmenetet a beígért külföldi segítséggel, hatalmas ásványkincs forrásaival és privatizációs tervével valósítja meg.