Kanada, ahol ásványkincsek vannak a föld mélyén…
Legészakibb területein főleg inuitok élnek kis közösségekben. Vad és barátságtalan vidék ez, ahol nagyon kevés eső esik, alig vannak fák, és a talaj hatalmas területeken állandóan fagyott. A felszín alatt viszont mérhetetlen mennyiségű ásványkincs, többek között kőolaj és földgáz rejtőzik. Az inuitok a Mackenzie folyó deltavidékén, a sarkkörön túli szigeteken és Labrador partvidékén élnek. Kanada őslakóinak nagy része 2250 rezervációban él, amelyek együttes területe 2,6 millió ha, és vagy 50 különféle nyelvet beszélnek, amelyek 11 nyelvcsaládba sorolhatók.
Az inuitok új területeinek kijelölése felé 1976-ban tették az első lépéseket. A szövetségi kormányzat által is jóváhagyott ajánlásokat 1992-ben népszavazásra bocsátották az Észak-nyugati területek lakói elé, akiknek 54%-a elfogadta azokat. Ennek eredményeként 1993-ban meghozták a Nunavut-törvényt, amely szerint az Északnyugati területek középső és ÉK-i vidékein 1999-ben új territóriumot alakítanak ki Nunavut néven (a szó azt jelenti: „a mi földünk”). A Szent Lőrinc-folyó már régóta fontos kereskedelmi útvonal, ám jelentősége még tovább nőtt azután, hogy 1954 és 1959 között megépítették a Szent Lőrinc-víziutat, amelyen akár 28 000 t-s tengerjárók is felhajózhatnak a Nagy-tavakra.
A Ny-i területek fő folyói a Csendes-óceánba ömlő Fraser és a Thompson, amelyek azonban vízi útként nem jelentősek. A többi nagyobb folyó általában a Hudson-öböl gyakorlatilag lakatlan partvidékén torkollik a Jeges-tengerbe, de ezeket az év java részében amúgy is jégpáncél borítja.
Ennek ellenére az országot átszelő, folyók és tavak alkotta hatalmas víziúthálózat fontos szerepet játszott abban, hogy a felfedezők, vadászok és szőrmekereskedők eljutottak az ország távoli vidékeire is. Ezek a bátor férfiak képesek voltak arra, hogy kenuikon a Szent Lőrinc-folyón elindulva fölevezzenek Alberta középső részéig, majd onnan É-ra, a Mackenzie folyó deltájáig és vissza.
Az első európai telepesek Franciaországból érkeztek a mai Kanada területére. 1605-ben alapították meg a ma Annapolis Royal néven ismert településüket Új-Skócia partjainál; majd 1608-ban felvitorláztak a Szent Lőrinc-folyón addig a pontig, ahol ma Quebec városa áll. A brit telepesek két évvel később jelentek meg Newfoundlanden. A Ny felé terjeszkedő francia felfedezők, hittérítők, kereskedők és vadászok az 1670-es évekre már a Mississippi forrásvidékéig és a mai Manitoba tartomány területéig jutottak el. A britek eközben létrehozták a szőrmekereskedéssel foglalkozó Hudson-öböl Társaságot, így minden feltétel adva volt ahhoz, hogy a két hatalom között megkezdődjön a vetélkedés.
Az első telepesek csatái
A nyílt ellenségeskedés a 17. sz. végén és a 18. sz. elején kezdődött meg. A franciák és a britek kölcsönösen elpusztították egymás településeit, s mindkét fél igyekezett szövetségeseket toborozni Kanada őslakói közül. A brit haditengerészet a franciák tengerparti erődítményeit ágyúzta, a francia csapatok pedig a brit helyőrségek és kereskedelmi állomások ellen intéztek támadásokat. A kérdést végül a hétéves háború (1756-63) döntötte el. A James Wolfe tábornok vezette brit erők 1759-ben, az Ábrahám-síkságon vívott ütközetben legyőzték a francia seregeket, és bevették Quebecet. 1760-ban a franciák kénytelenek voltak feladni Montrealt is, és 1763-ban lemondtak kanadai gyarmataikról.
A brit katonai győzelem ellenére az országban megmaradt a kulturális és nyelvi kettősség. Quebecben és környékén a francia telepesek száma jóval meghaladta a britekét, ezért végül úgy döntöttek, hogy a területen engedélyezik a római katolikus vallást, valamint a francia nyelv és jog használatát (ez volt az 1774-es Quebec-törvény).
1982-ben önállósították a kanadai alkotmányt (amelyet addig brit észak-amerikai törvény néven ismertek).
Az. alaptörvény több pontját módosították, és reformokat vezettek be – köztük az Emberi Jogok és Szabadságok Chartáját. E változtatásokat Quebec kivételével az összes tartomány elfogadta. 1987-ben újabb alkotmánymódosítási csomag alapelveiben egyeztek meg a quebeci Meech Lake-ben tartott alkotmányozási konferencián. Ezt a tervezetet Quebec is elfogadta – Manitoba és Newfoundland azonban elutasította. Volt még egy kísérlet az alkotmány megreformálására, az ún. kanadai forduló, amelynek eredményeként 1992. augusztus 28-án megszületett a charlottetowni egyezség, ám az 1992 októberében tartott népszavazás ezt is elutasította.
Az amerikai függetlenségi háború (1775-83) után több mint 35 000 királypárti menekült érkezett az új köztársaságból New Brunswick, Új-Skócia, Quebec és Ontario területére, s emiatt egyes területeken megnégyszereződött a lakosság.
A brit kormányzat 1825-től kezdve kifejezetten támogatta az országba történő bevándorlást, és az elkövetkező 40 év alatt több mint egymillió telepes érkezett Halifax, Saint John és Quebec kikötőibe.
