Japán életvitel, mindenféle területről szemezgetés

A japán szigetvilág (kb. 3900 sziget) az ún. csendes-óceáni „tűzkarikán” helyezkedik el. Létezését kataklizmatikus erőknek köszönheti, amelyek az óriási kéreglemezek egymásra torlódásakor szabadultak fel. Hat meredek, csipkézett szegélyű hegy alkotja az ország töredezett vázát. A hegyek, vulkánokkal (köztük több mint 60 működő vulkánnal) tarkítva, páratlanul szép tájakkal, rengeteg erdővel gazdagítják Japánt, “de nem sok egyébbel”, írta egy régi útikalauz.

Kevés a feltárható ásvány és energiahordozó, a rohanó hegyi patakok alámosta üledékek jobbára csak keskeny és töredezett tenger menti síkságot alkottak. Az ország földjének kevesebb, mint egynegyede kellőképpen sík ahhoz, hogy mezőgazdaságilag művelhető és lakható legyen, délen a fennsíkok lejtőit is kihasználják, megművelik.

A föld zömét, ahol a modern városok és üzemek találhatók, a tengertől nyerték el, vállalva a cunamik – földrengések okozta hatalmas,30 magasságig törő hullámok – veszélyét. A környéken gyakran és sok helyen regisztrálnak földmozgást (átlagosan 5000-et évente), s habár többségük gyenge, a katasztrófa veszélye állandóan fönnáll. 1923-ban egy hatalmas rengés 150 000 embert ölt meg Tokió környékén, és a város 60%-át, Yokohamának pedig 80%-át elpusztította. Az 1995-ös földrengés Kobe kikötőváros nagy részét megsemmisítette, több mint 5000 ember halt meg.

A fennsíkok többségén a kiadós esőzések és forró nyarak kedveznek a rizstermesztésnek, bár É-on a hideg szelek nagy kárt tesznek a termésben. Az ÉK-i „hóországot” télen vastag takaró borítja, nyáron és kora ősszel pedig várost és vidéket egyaránt letaroló, pusztító hurrikánok fordulnak elő.

Ebben a természeti veszélyekkel teli környezetben csaknem 125 millióan élnek; s noha az ország egész területére vonatkoztatott népsűrűség nem a legnagyobb a világon, a lakható földterülethez viszonyított lélekszám biztosan az. Az ipari modernizáció előtt a többség a földből élt, s az 1950-es évek közepén még főleg vidéken telepedett le. A II. világháború után az ipar és a kereskedelem rohamos fejlődése azonban nagy elvándorlással járt, és ma már a lakosság 76%-a városlakó.

A lakosság csaknem egyharmada, kb. 40 millió fő Tokióban és környékén telepedett meg, a főváros központjától számított 50 km-en belül. A modern áruházak, szállodák, üzletek és hivatalok gyökeresen megváltoztatták a városközpontok képét, ám a külvárosok többnyire rendezetlenek maradtak. Nevesincs utcák, megépülésük óta renoválatlan házak jellemzik őket, amelyek nemcsak a turistákat zavarják, hanem a helyieknek is nagyon sok kényelmetlenséget okoznak.

Japán újkori történelmét a 16. sz. második felétől számítják, amikor egy hosszan tartó polgárháború idegen befolyásnak szolgáltatta ki a japánokat. A győztes Tokugava-sógunok a terjedő idegen és főként a keresztény eszmék üldözését határozták el: a külvilággal való érintkezésnek csaknem minden formáját tiltották; a kereszténységet könyörtelenül elnyomták, és az ország több mint két évszázadig szinte teljes elzártságban élt.

A japánoknak elszigeteltségükben volt idejük egyedülálló kultúrájuk számos elemének tökéletesítésére. Az ország a 19. sz. közepére – amikor a Matthew Perry parancsnok vezetése alatt megérkező amerikai flotta fenyegette – műszakilag elmaradott és önmagát megvédeni képtelen volt. Csak összehangolt, a külföldiekkel versenyre kelő erőfeszítéssel menekülhetett meg az idegen uralomtól.

Japán kezdetben ugyan egyenlőtlen feltételek mellett kedvezőtlen szerződéseket volt kénytelen aláírni, de végül is ez vezetett az ország modernizációjához. 1868-ban egy puccs megbuktatta az utolsó sógunt, s erőszakos modernizációs program kezdődött el.

A kormányt külföldi szakértők támogatták, gazdasági és védelmi szempontból egyaránt; tehetséges fiatalembereket küldtek a tengeren túlra, hogy elsajátítsák mindazt, ami a Nyugattól megtanulható. Az oktatási reformok az írástudatlanság gyors felszámolásához vezettek, s a császár és az ősi konfuciánus eszmék feltétlen tiszteletén alapuló mély nemzeti öntudatot táplálták. Japán a természeti erőforrásoknak híján volt ugyan, a 20. sz. küszöbére érve mégis kellően megerősödött ahhoz, hogy legyőzze Kínát (1894-95) és Oroszországot (1904-05), majd pedig hozzálásson tengeren túli birodalma kiépítéséhez.

Az 1920-as évekre Japán figyelemre méltó nemzetközi tekintélyre és befolyásra tett szert de az 1930-as évek súlyos válsága romba döntötte gazdaságát. A tengeren túli piacok összeomlása következtében a kereskedelem pangott, és a kormány a katonai szélsőségesek szorításába sodródott

1937-ben japán invázióval vette kezdetét a Kínával folytatott háború – a császári seregek 150 000 embert gyilkoltak meg Nankingban -, és 1941 decemberében megtámadták Hawaiin Pearl Harbourt, valamint az angol, francia és holland gyarmati előőrsöket Délkelet-Ázsiában. Ezzel Japán belépett a II. világháborúba a náci Németország oldalán.

A ragyogó kezdeti győzelmek egy nagy, virágzó kelet-ázsiai térség álmát táplálták, ám ez szertefoszlott azzal, hogy Japán elveszítette irányítását a nyersanyagok miatt létfontosságú tengerhajózási útvonal felett. Az elszánt – gyakran öngyilkos – ellenállás dacára a vereség elkerülhetetlen volt. 1945 augusztusára a „gazdag ország, erős hadsereg” büszke programja tömeges megsemmisülésbe és romhalmazba torkollott.

1952-ig Japánt megszállva tartották, és Douglas MacArthur amerikai tábornok gondoskodott arról, hogy az alkotmány magában foglalja a tengeren túli katonai expedíciók tilalmát. Japán azonban jelenleg a hatodik legnagyobb katonai erő a nem kommunista világban, és jelentős amerikai katonai támaszpontok védelmét élvezi. A japán kormány ígéretet tett arra, hogy e támaszpontok bérletének időtartamát meghosszabbítja, különös tekintettel Okinawa szigetére. Az amerikai csapatok viselkedése azonban általában a helybeliek ellenszenvét váltotta ki.

Az úgynevezett „biztonsági szerződés” az 1990-es években vitatottá vált, midőn Japán, gazdasági erejének megfelelően, jelentősebb diplomáciai szerepre tört a világban. Állandó tagságot akart szerezni az ENSZ Biztonsági Tanácsában, de más állandó tagok, nevezetesen Nagy-Britannia és Franciaország azzal érvelt ellene, hogy Japán nem számíthat a vétójoggal felruházott, a békefenntartás és más ENSZ-akciók ügyében döntő zárt körű testülethez való csatlakozásra, hacsak nem készül saját csapatait küldeni a háborús övezetekbe. Ez éles vitához vezetett a biztonsági szerződést módosítani és a fegyveres erők korlátozását megszüntetni kívánók és azok között, akik Japán békepártisága és kisebb világpolitikai szerepe mellett voksoltak.

A háború utáni alkotmány egyaránt merített az amerikai kongresszusi és az angol parlamentáris rendszerből; ennek ellenére 1955-től csaknem négy évtizedig nem a nyugati kétpártrendszer, hanem a konzervatív liberális demokraták egypárti vezetése határozta meg a politikai életet. Mivel kormányaik és választási rendszerük egyre kevésbé feleltek meg a képviseleti rendszer ismérveinek, a szavazók 1993 júliusában – megelégelve az évek óta tartó korrupciós botrányokat – a középpárti koalícióra szavaztak.

A régi, végét járó politikai rendszer kezdett széthullani, új pártok és frakciók alakultak. 1994 elején Morihiro Hosokawa miniszterelnök választási reformokat kényszerített ki az azt ellenző országgyűlésen, bevezetve az arányos képviseletet.

A változtatás, a reform célja részben az volt, hogy a szavazatok újbóli felosztása tükrözze a lakosság városokba való áramlását, amely a háború után kezdődött, részben pedig az, hogy a képviselőjelöltek lehetőleg ne vásárolhassanak szavazatokat.

A reformerők a nagyravágyó törekvések szétzúzásával, amelyekre számos politikus karrierje épült, stratégiájuk és szövetségeik újragondolására kényszerítették a parlamenti képviselőket. Ennek következtében a koalíciótól egy viszonylag gyenge kormány vette át a hatalmat, amelyet azután az 1996 novemberében tartott választásokon elsöprő győzelmet arató Liberális Demokraták Pártja követett. Miniszterelnöknek a párt vezetőjét, Ryutaro Hasimotót tették meg.

Japán Parlament

Kapcsolódó cikkek:
– Szálláshely keresés, utazás tervezés Japán ITT
Országleírás Japán – útikalauz adatok, részletek.
Érdekességek – hétköznapi nevezetességek, hűhá-k!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.