Bőkezű természet Finnországban
A finn ősz és nyár bőven kínálja a vadon termő bogyókat, gombákat, gazdag a vad- és vízimadárvilág, a tavakban és a folyókban hemzsegnek a csukák, sügérek, pontyok, pisztrángok és lazacok, noha a környezetszennyezés, amit elsősorban a fafeldolgozás, a műtrágya és a savas esők okoznak, már nagy problémát jelent.
A horgászat a vadászathoz hasonlóan a finnek egyik kedvenc sportja. A vadászok évente 60-70 000 vadludat lőnek ki, nehogy túlságosan elszaporodjanak. Régebben medvére és hiúzra is vadásztak, ma már azonban ezek az állatok védettek. A farkasok gyakran szerepelnek helyi újságok címeiben, rendszerint azért, mert egy-egy őzet falnak fel.
Az egyik jelentős megélhetési forrás még ma is az erdő, bár a szezonális favágók seregeinek foglalkoztatása, a folyókon való tömeges faúsztatás már a múlté. Napjainkban szakmunkásokat alkalmaznak az erdőkben egész évre, noha az erdőirtás most is főleg télen történik. Ha elő is fordul néha-néha, hogy óriási gerendákból ácsolt tutajokat úsztatnak át a tavakon, az épületfa nagy részét teherautók szállítják.
Az erdők egyharmada magánkézben van, és kisebb birtokokra oszlik, csak É-on vannak az erdők állami tulajdonban. Széles körben oktatják az erdőgazdálkodást, és ez jelentősen növelte a hozamot. Az állandó repülőgépes és szárazföldi ellenőrzés biztosítja, hogy a fakitermelés ne legyen gyorsabb, mint az újratelepítés. Az erdészet legalább olyan gyorsan fejlődött, mint a gyáripar.
Az új, fejlett technológiai folyamatok és a diverzifikáció új papírfajták, farostlemezek, rétegelt falemezek és előregyártott építőanyagok, valamint különféle vegyi termékek gyártását eredményezték, amelyek mind hozzájárultak az export bővítéséhez.
A fafeldolgozás nem az egyetlen iparág, amely fejlődött. Az ipar II. világháborút követő teljes átalakítása új beruházásokhoz vezetett a fém-, a villamos- és a gépiparban, amelyek ma már az ipari munkaerő zömét foglalkoztatják. Megemlíthetjük az új, állami tulajdonban lévő vas- és acélművet É-on. Raahéban, vagy a virágzó hajóépítést, amelynek az adott ösztönzést, hogy az 1950-es években Finnországnak szüksége volt hatékony jégtörőkre. Ilyeneket ma már más országok, köztük Oroszország számára is gyártanak. A Helsinkiben és Turkuban lévő hajógyárakban komphajókat és tengerjáró hajókat is építenek, és nemrégiben – más országokat megelőzve – megbízást kaptak egy luxus tengerjáró, a Royal Princess megépítésére.
Finnország egész ipari üzemeket, erőműveket, puhafa-feldolgozó gyárakat és úszó olajfúró tornyokat is exportál. A legnagyobb ilyen vállalkozás egy vas- és acélmű megépítése volt orosz Karéliában. A finn építők a helyszínen felállított táborban laktak.
Jelentős a finn szellemi export is. Finn bankszakemberek dolgoznak a világ valamennyi nagy pénzügyi központjában, a finn üvegmunkák, ruhák, porcelán, konyhafelszerelés, sport- és elektronikai cikkek pedig nemcsak az exportot gazdagítják, de befolyást gyakorolnak más országok tervezőire, ízlésére is.
Azokon a területeken, ahol az idényjellegű munkanélküliség a legnagyobb (a hosszú tél különösen az építőipart viseli meg), új iparágakat létesítettek és közmunkával enyhítik a feszültséget. A központi pénzügyi támogatást szigorú megfontolás alapján nyújtják, a legtöbbet a leginkább rászoruló ÉK-i országrész kapja, a legkevesebb a tehetősebb DNy-i területeknek jut.
Sportélet
A fejlődés gondos környezetvédelemmel párosul. Finnországban 30 nemzeti park és több mint 1000 védett terület van, amelyek 30 000 km2-re terjednek ki. Szigorúan ellenőrzik az ipari környezetszennyezést is. Sokan építenek nyaralókat, és az emberek nagyra értékelik hazájuk kivételes természeti adottságait.
A finnek élete az évszakok ritmusához igazodik. Lelkes sportemberek, sok városban van sportcsarnok, és népszerűek a fizikai erőfeszítés után felüdülést nyújtó szaunák. Büszkék jó erőnlétükre, és vannak, akik ma is hódolnak annak a szokásnak, hogy a tél közepén, szaunázás után beugranak a tó jegén vágott lékbe. A legtöbb faluban van síugrósánc, az iskolában síszünetet adnak a diákoknak, ami egybeesik a februárban szokásos országos téli sportfesztivállal Lahtiban.
A hosszú nyári napokból igyekeznek a legtöbbet kihozni: rövidebb a munkaidő, az iskolai szünet pedig május végétől augusztus közepéig tart. Ilyenkor megindul a nagy elvándorlás a városokból, csónakok és autók igyekeznek a nyárilakok és családi farmok felé. A kényelmes városi lakásokat a „vadon hívó szavára” szívesen cserélik fel a finnek a gyakran igen egyszerű berendezésű nyaralókra.
Az év csúcspontja a Szent Iván-éji ünnepség, amikor óriási örömtüzeket gyújtanak mindenfelé az országban. A finnek augusztusban mondanak búcsút a nyárnak, ilyenkor a halványuló nap gyenge, utolsó sugarainál vidám összejöveteleket tartanak és rákot esznek. A svéd anyanyelvűek decemberben, Luca-napon ünnepelnek: gyertyákat gyújtanak, hogy megvilágítsák a sötét telet. A hosszú tél április 30-án, Valpurgis éjjelén ér véget. Erről elsősorban a diákok emlékeznek meg, akik dallal hívják a nyarat a május 1-jére virradó éjszakán. Május első napja ünnep Finnországban.
A finneknek hétköznapokra és ünnepekre egyaránt megvan a maguk sajátos skandináv „svéd asztala”, azaz smörgasbordja – finnül vvoileipapöytának nevezik -, és saját gyártmányú vodkájuk van, amelynek árusítása minden egyéb alkoholhoz hasonlóan állami monopólium. Népszerű a sör is, amelyből háromféle erősségű kapható. Szeretik a kávét és az aludttejet, mely utóbbit vidékenként különféleképpen készítik, fél tucat különböző gombakultúra felhasználásával.
Ünnepeken és hivatalos alkalmakkor, elsősorban december 6-án, a Függetlenség Napján felvonják a kék-fehér finn zászlót, és megszólal himnuszuk, amelynek zenéjét Sibelius szerezte. Száz évvel ezelőtt az országot éhínség fenyegette, szegénység sújtotta, és az Orosz Birodalom függőségében élt, mint nagyhercegség. Finnország napjainkra megtalálta nemzeti identitását, és a zord környezet, a korlátozott erőforrások ellenére magas életszínvonalat teremtett lakóinak.
