Amerika a nevét Amerigo Vespucciról, a firenzei kereskedőről, hajósról és felfedezőről kapta. Az első lakosok Ázsiából, a Bering-szoroson át egy földnyelven keresztül jutottak el ide vagy 25 000 évvel ezelőtt. Ők voltak a D- és É-amerikai indiánok és az eszkimók ősei. A 10. és 11. sz.-ban északiak, skandinávok érkeztek Észak-Amerika partjaihoz, és rövid időre le is telepedtek. Magát az É-i szárazföldet Kolumbusz Kristóf soha nem pillantotta meg, ám ő nyitotta meg az utat az ismeretlen kontinens felé először a spanyolok, majd több más nemzet számára.
A spanyolok 1565-ben alapították meg St. Augustine-t a mai Floridában, ez lett az első állandó európai település Észak-Amerikában. Egy évszázaddal később az Új-Franciaország (ma Kanada) felől érkező franciák felderítették a Mississippi völgyét; a teljes vízgyűjtő területet XIV. Lajos királyról Louisanának nevezték el, és igényt formáltak rá Franciaország nevében. Kereskedelmi állomásokat létesítettek a SzentLőrinc-folyó és a Mississippi felső folyása mentén. Első településüket a mai New Orleansnál, a Mississippi torkolatánál hozták létre. Az észak-amerikai területek leglelkesebb korai gyarmatosítói azonban az angolok voltak. Az első brit telepesek közül sokan az otthoni politikai vagy vallási üldöztetés elől menekültek ide, a többieket a vagyonszerzés reménye vagy a kalandvágy hajtotta. Az első állandó brit település, Jamestown 1607-ben a mai Virginiában jött létre. Tizenhárom évvel később kötött ki a Mayflower a mai Massachusetts területén, Plymouthnál, fedélzetén a „zarándok atyákkal” (a pilgrimekkel). Ők hozták magukkal azt a puritán munkaerkölcsöt, mely napjainkig megnyilvánul az amerikaiak szorgalmában és törekvő természetében. A D-i gyarmatokon a telepesek eleinte főleg anglikánok voltak, akik felismerték, hogy a terület igen alkalmas gyapot, dohány és más meleg égövi növények termesztésére. 1619-től kezdve egyre nagyobb számban hoztak afrikai rabszolgákat az ültetvények megművelésére.
1763-ra, amikor Nagy-Britannia a gazdasági kizsákmányolás „merkantilista rendszerét” kezdte alkalmazni, a K-i tengerpart mentén 13, többségében önkormányzat által igazgatott gyarmat alakult ki. Az itteni telepesek elszántan törekedtek arra, hogy saját kezükbe vegyék gazdasági és politikai ügyeik intézését. Törekvéseiket jól jellemzi a híres „bostoni teadélután”: 1773-ban indiánnak öltözött hazafiak egy csoportja a Brit Kelet-indiai Társaság 342 ládányi teáját Boston kikötőjében a tengerbe öntötte, tiltakozásul a brit monopóliumok, valamint a brit adók ellen.
Ez az akció volt az első lépések egyike, amelyek kirobbantották a függetlenségi háborút (1775-83). A háborúban nagyobb arányokban nyilvánult meg az, amit már a teadélután is demonstrált: nevezetesen, hogy az egykori telepesek már végérvényesen amerikaiak. 1776. július 4-én a 13 eredeti kolónia a Függetlenségi Nyilatkozattal Amerikai Egyesült Államokká nyilvánította magát. Hosszú, heves harcok után 1781-ben a fiatal köztársaság Yorktownnál fegyverletételre kényszerítette a brit erőket.
Az 1777. évi államszövetségi szerződés kísérletet tett arra – egyelőre még sikertelenül -, hogy összekovácsolja a 13 államot. Ennek ellenére fontos kiindulópontul szolgált az 1787-ben megfogalmazott alkotmányhoz, majd az 1791-ben kidolgozott első tíz alkotmánymódosításhoz, amelyet „Bill of Rights” néven ismerünk. Az alkotmány kimondta a szövetségi köztársaság megalapítását, és a hatalmat a nemzeti kormány, az államok és a nép között osztotta fel. A központi (szövetségi) kormány létrehozásakor a kölcsönös ellenőrzés és kiegyensúlyozás olyan rendszerét teremtette meg, amely biztosította, hogy az államhatalom egyik ága se kapjon túlságosan nagy hatalmat. Felosztotta a jogköröket a hatalom három ága: a végrehajtó hatalom (az elnök), a törvényhozás (a Kongresszus) és a jogi felügyelet (a Legfelsőbb Bíróság és a szövetségi bíróságok) között. 1789-ben első elnökké George Washingtont választották.
Az alkotmány időről időre újabb módosításokkal egészült ki, és bebizonyosodott, hogy mennyire messze tekintő és tartós érvényű. A négyévenként megválasztott amerikai elnök vitathatatlanul az ország első embere: törvényeket kezdeményezhet és vétózhat meg, s ami talán ennél is fontosabb, az emberekhez közvetlenül szólva befolyásolni tudja a nemzet hangulatát. Ő a fegyveres erők főparancsnoka is. Abszolút hatalomra mégsem tehet szert, mivel hatáskörét korlátozza az alkotmány, a törvény és az államszervezet másik két hatalmi ága: a szenátusból és a képviselőházból álló Kongresszus, valamint a Legfelsőbb Bíróság. Ez utóbbi kilenc, életre szólóan kinevezett bírából áll, akik semmissé tehetnek bármilyen törvényt, ha azt alkotmányellenesnek találják.
Valamivel több mint 180 év alatt az Egyesült Államok tagállamainak száma az eredeti 13-ról 50-re növekedett. Fontos állomás volt ebben a folyamatban, hogy 1803-ban 15 millió dollárért megvették Franciaországtól a Mississippi medencéjét, aztán megszerezték Texast, amelyet 1845-ben vettek fel az államok sorába, majd a mexikói-amerikai háborút (1846-48) követően a DNy-i területet (Kaliforniával együtt) kapcsolták az Egyesült Államokhoz.
A 19. sz. folyamán az ország Ny felé terjeszkedett. Farmerek és állattenyésztők újabb és újabb földeket vettek birtokba, s ezek később teljes jogú államokká váltak. A terjeszkedés nem volt mentes a konfliktusoktól: szemben álltak egymással azok a telepesek, akiket az 1862-es törvény ingyenesen juttatott földhöz; a marhatenyésztők, akik a hatalmas mezőkön szabadon akarták legeltetni jószágaikat; valamint az őslakos indiánok. Az indiánok megélhetése döntő mértékben függött a szabadon legelő bölénycsordák fennmaradásától. Sok indián halt meg, az életben maradottakat pedig rezervátumokba kényszerítették. Ma az Amerikai Egyesült Államoknak mintegy kétmillió indián lakosa van, ezek fele állandóan vagy időszakosan a rezervátumokon kívül él. A szövetségi rezervátumokat és gondnoksági területeket a félsivatagos vagy hegyes Ny-i és DNy- i vidékeken jelölték ki.
