Frigyes Vilmos „Nagy Választófejedelem” (1640-1688) volt az, aki egyesíteni akarva Brandenburgot és Porosz- országot, tekintélyes fővárosnak szánta és helyőrséggel erősítette meg Berlint. 1671-ben ötven, Bécsből kiűzött zsidó család telepedett Berlinbe. 14 évvel később 5600 protestáns hugenotta érkezett, akiket a nantes-i ediktum érvénytelenítésével elűztek Franciaországból. Abban az időben Francia- ország nagy hatással volt Európa kultúrájára és gazdaságára. A Berlinbe érkezett tapasztalt kereskedők és rendkívül képzett kézművesek, köztük ékszerészek, szabók, szakácsok és vendéglősök felpezsdítették a város életét.
A „Nagy Választófejedelem” fia, Frigyes 1701-ben Königsbergben (ma Kalinyingrád) királynak koronáztatta magát, uralkodóvá vált Poroszországban, de hangsúlyozottan nem porosz királlyá. Felesége, Sophie Charlotte ösztönzésére tudományos és művészeti akadémiát alapított Berlinben. Andreas Schlüter barokk mestert bízta meg a királyi palota megtervezésével. Ezt az épületet 1950-ben lerombolták, és a Köztársasági Palotát (Palast dér Republik) építették helyére, amelyet 2008-ban szintén lebontottak. Sophie Charlotte rezidenciáját, a pompás Schloss lottenburgot, a kor előkelőségének jelképét, helyreállították.
I.Frigyes Vilmos (1713-1740) megvetette szülei barokk udvarának csillogását. Az úgynevezett Preussentum merev elvének megvalósítására törekedett, az uralkodó és a feljebbvalók iránti feltétlen engedelmességet követelt, élesen elkülönülő társadalmi osztályokat alakított ki, és vitathatatlanná tette az arisztokrácia és a katonatisztek, s általában a katonák felsőbbségét a civilek felett. I. Frigyes Vilmos egyik angol unoka- testvére „bátyám, az őrmester”-nek nevezte, ami aztán rajta is ragadt. A katonakirály egész életében egyenruhában járt, udvaroncai hűségesen követték ezt a szokását. Az uralkodónak két vesszőparipája volt: az egyik a katonaság testi fenyítése, a másik az állandó, kényszeres kézmosás. Lobbanékony természetű volt és mélyen vallásos, személyes igényeiben egyszerű: legnagyobb öröme a pöfékelés és a sörözés volt, ezen élvezeteknek szigorúan csak férfitársaságban hódolt. A bort túl költségesnek találta.
II. „Nagy” Frigyes (Friedrich der Große, 1740-1786), nemcsak poroszországi király, hanem Poroszország királya volt. Igyekezett az európai politikai központhoz közelíteni birodalmát, és Berlin háttérbe szorult. Szeretett Potsdamját Versailles mintájára alakította ki, ahol franciául beszéltek; udvari filozófusának Voltaire-t tette meg. Az uralkodót ritkán látták Berlinben, leginkább csak akkor, amikor a sziléziaiakkal, oroszokkal vagy osztrákokkal folytatott, rengeteg pénzt felemésztő háborúiból hazatérve szüksége volt a nemzet tá¬mogatására, valamint annak adóira. Maradandó örökségül hagyta azonban a német fővárosra a Forum Fridericianum Knobelsdorff-emlékművét az Unter den Lindenen.
Frigyes utódainak seregei nem tudták visszaverni Napóleon Grande Armée-ját. 1806-ban a franciák kelet-németországi előretörésekor a berlini közigazgatási egységek, az udvar és a polgárság vidékre menekült. Berlin védelmére nem hagytak hátra csapatokat. Napóleon katonáinak bevonulása a berlini Brandenburgi kapun újra lángra lobbantotta a németek patriotizmusát.
