A közelmúltban Ausztráliában feltárt rengeteg ásványi kincs nagy része olyan vidéken található, amelyet Ausztrália legtöbb lakosa is csak a televízió képernyőjéről ismer. Itt élnek ősidőktől fogva a földrész jórészt elfelejtett és igen kevéssé megbecsült őslakói. A saját földjükre formált igény és a földet hasznosítani kívánó bányásztársaságok közötti ellentét a jelenlegi ausztrál politika egyik legsúlyosabb problémája: a föld tulajdonjogának kérdése.
Bár Cook kapitány a szigetet lakatlannak nyilvánította, már 1770-ben 500 000 és egymillió között volt az ott élő őslakók száma, és a York-foki-félsziget legészakibb részén, a Torres-szoros lakói – egy melanéziai csoport – is már Ausztrália területén éltek. Az őslakók 50 000 éven át megszakítás nélkül éltek Ausztrália területén: ezt mutatják a temetkezési helyek és más archeológiai bizonyítékok. A délausztráliai Nullarbor-síkságon egy barlang mélyén talált, sziklába vésett rajzok körülbelül 20 000 évesek lehetnek – és a világ legrégebbi sziklarajzai közé tartoznak.
Amikor Nagy-Britannia létrehozta ausztráliai gyarmatait, az egész ország a korona tulajdonává vált anélkül, hogy az őslakókat bármivel is kárpótolták volna. Az európai telepesek különféle betegségeket hurcoltak be, köztük a kanyarót, a szamárköhögést és a himlőt, amelyek megtizedelték az őshonos lakosságot. Még nagyobb tragédia volt, hogy a gyarmatosítók üldözték a bennszülötteket. Sok őslakost meggyilkoltak azon a címen, hogy fenyegetést jelentenek a gyarmat számára, mert alacsonyabb rendű lények; másokat meg
kényszermunkára hurcoltak el. Az ország elfoglalását azzal indokolták, hogy az őslakók „nem használták ki” a földet elég hatékonyan. Kb. 250 000-en haltak meg 1788 és 1920 között, ami az európai gyarmatosítás következménye volt; áldozatul esett Tasmania majdnem egész őslakossága, egy különálló etnikai csoport.
1930-ra csupán kb. 70 000 őslakos maradt, de ma több mint265 000 aszámuk. Ennek ellenére még ma is szenvednek a diszkriminációtól és a szegénységtől: egy család átlagkeresete kétharmada a fehér ausztrál családokénak; a gyermekhalandóság a kétszerese; a munkanélküliség majdnem négyszer nagyobb, a várható élettartam 15-17 évvel rövidebb. Az őslakos társadalom jövedelmének legalább háromnegyed részét az állam támogatása teszi ki.
1940-ig a trópusi és sivatagi területeken élő őslakosoknak kb. a fele az ősi gyűjtögető-vadászó életmódot folytatta, ami viszont ilyen kopár vidéken csak kis népsűrűség mellett képzelhető el. Kivéve Új-Dél-Walest, Tasmaniát és Victoriát, sokan közülük a fehér ausztráloktól elkülönített rezervációkban éltek. A gazdasági és népesedési nyomás sok őslakost arra ösztönzött, hogy a városokba költözzön és próbáljon alkalmazkodni a városi élethez. Az ilyen „törzsközösségből kiszakadt” embereknél azonban hiányzik az összetartó társadalmi erő, így sokan menekülnek az alkoholizmusba és a bűnözésbe. Az őslakosoknak körülbelül csak az egyharmada él még vidéken, de az elmúlt 20 évben – különösen az Északi területen – egyes kis csoportok elköltöztek a nagyobb településekről, hogy az őserdőkben törzsi közösségeket hozzanak létre. Itt hagyományaik szerint élnek, bár gyakran olyan modern eszközökkel felszerelve, mint a vezetékes víz és a telefon.
Az még kérdés, hogy a föld tulajdonjogáért vívott harcban sikerül-e helyreállítani a hajdani társadalom egyes elemeit. Az 1990-es évek elejére az Északi terület (beleértve az Ayers-sziklát is) majdnem kétötöde és Dél-Ausztrália egyötöde már az őslakók területe lett. Éveken át politikai vita folyt arról, vajon az őslakos földtulajdonosok megvétózhatják-e területükön a bányászatot. A tulajdonjogért harcolók támogatói felhívták a figyelmet az őslakosok mély – szinte misztikus – kapcsolatára a földdel, ami évezredek óta biztosította fennmaradásukat. 1994 januárjában végre törvényerőre emelkedett a bennszülött földjogi törvény, amely elismeri az őslakóknak a földhöz kötődő tulajdonjogát, annak ellenére, hogy Nyugat- Ausztráliában – ahol mindig is sokan igényeltek földet – a bányaérdekeltségek és a politikusok erős ellenállást tanúsítottak.
Az ausztrál népesség összetétele sokat változott a II. világháború vége óta. 1945-ben a 7.5 millió lakosnak (ez kevesebb, mint a jelenlegi szám fele) több mint 90%-a volt angol vagy ír származású. Azóta olaszok, görögök, hollandok, lengyelek, törökök, németek, máltaiak és más bevándorlók Ausztráliát multikulturális társadalommá változtatták, különösen az 1960-as évek közepétől, amikor elvetették az úgynevezett „fehér Ausztrália” gondolatát. Jelenleg jelentős libanoni, vietnami és kambodzsai közösségek léteznek – egykori politikai menekültekből -, valamint ciprusiak, egyiptomiak, csendes-óceáni szigetlakók, új-zélandiak és sokan mások.
Az egykor oly erős brit befolyás mára igencsak meggyengült, bár még mindig nagy többségben vannak a brit és ír csoportok. Valaha az volt a fő törekvés, hogy az. „új ausztrálokat” beolvasszák az ausztrál társadalomba. Az elmúlt húsz évben az „ősausztrálok” egyre inkább értékelik azt, hogy a nem angol anyanyelvű bevándorlók milyen színessé tették országuk életét. Ahol valaha a bifsztek és a sült krumpli volt a fő étel az éttermekben, ma japán, kambodzsai, fidzsi, mexikói, karib-tengeri, afrikai, libanoni, valamint különböző európai ételek is szerepelnek az étlapon. Az irodalomban és a művészetekben – a népzenei fesztiváloktól az újságírásig és a médiáig – a multikultúrát támogatja a hivatalos politika. Ma Ausztráliában összesen mintegy 100 nyelven beszélnek, több nyelven jelennek meg napi- és hetilapok, hangzanak el rádió- és tévéadások.
Az ausztrál kontinensen több mint kétmillió ember nem angolul beszél otthon.
Az évek során, ahogy a lakosság keveredett, nőtt az etnikai feszültség is. Ez a munkahelyekért folytatott versennyel magyarázható. Az 1980-as és az 1990-es években a munkanélküliség növekedésével csökkent a bevándorlás, és az elmúlt években érkezettek közül sokan alacsonyabb színvonalon élnek, mint az előző generáció. Egy olyan társadalomban, ahol a fehérek még mindig nagy többségben vannak, természetesen még feltűnőbbek az ázsiai bevándorlók; ma ők az etnikai előítéletek áldozatai. Korábban az olaszok és a görögök szenvedtek ugyanettől. Ennek ellenére a legnagyobb számban ázsiaiak jönnek Ausztráliába; 1993-ban azoknak, akik anyagi megfontolásból költöztek Ausztráliába, 90%-a ázsiai volt. Egyre több ausztrál tanul valamilyen ázsiai nyelvet, és próbál kereskedelmi kapcsolatot létesíteni a csendes-óceáni térségben. 1993-ra Japán lett Ausztrália fő kereskedelmi partnere; ekkor az export értéke 15.6 milliárd ausztrál dollár volt. 1996-ban az ország külkereskedelmét 60%-ban ázsiai országokkal bonyolította.