Milyen bukkanók és akadályok kerülnek elénk utazás közben, azt felsorolni biztosan nem lehet. Néhány eset, nem mindig tipikus történetek a közelmúltból.
Pici földrengés és nagy kőomlás, így jellemezhetnénk azt, ami Garachico-ban történt Tenerifén 2018. december végén. A rengeteg sziklából, könnyen omló vulkáni kőzetből felépülő szigeten ez gyakori jelenség, és most egy egész forgalmas óceánparti főút állt le miatta, pont azon a szakaszon történt, ahol nagy kerülőt kell tenni a kanyargós hegyi utakon, ha arrafelé van dolgunk. Természetesen ott jártam többször, pont a földrengés előtt is, de megúsztam a balesetet. Mondhatnánk „jellemző”, az első napon, amikor kibéreltem az autót, akkor éppen az esőzés miatt volt a hegyekben kőomlás, közvetlenül mellettem is. A busz nem járt az érintett útszakaszon napokig, egy pici busszal a hegyi utakon keresztül vitték el az utasokat Los Silos és Buenevista területére, ami néhány turista tervét keresztbe húzta, mert a hegyi túrák olykor csak akkor teljesíthetőek, ha a reggeli első busszal érkezünk meg (pl. komplett Masca völgy oda-vissza), és az esti busszal visszautazunk Buenavista vagy Santiago del Teide városába.
Londonban, Londonból haza persze a legolcsóbb repülőjegyet kerestem, ami nem meglepően a Ryanair hajnali első járta volt 2009-ben. Elérni a transzfer busszal lehetett a külvárosi, kertvárosi szállásunkból. Ez működött is volna, ha nem hány be a kedves részeg utas pont a busz közepére, ami miatt kivonták a forgalomból, és az utasokat pedig leszállították, nem a legbarátságosabb megoldás sem a munkába igyekvőknek, sem a repülőtérre sietőknek. Ha megvárom a következő buszt fél óra múlva, akkor könnyedén lekéshettem volna a transzfer buszt. Ekkor hoztam egy döntést, hogy megpróbálom gyalog (futva). Igen 4-5 km-t kellett mindössze egy gurulós bőrönddel rohanni egy téli éjjelen egyedül, és pont elcsíptem transzfer buszt. Akkoriban még futottam rendszeresen minimaratonokat. Igaz totálisan kimerültem, a repülőtérre úgy érkeztem beesett szemekkel és kiszáradva, mint aki egy hete nem aludt, de jól zárult ez a kaland 20-40 euró extra taxi költség nélkül.
2019. London, egy reggel újra, kiderült, hogy nem jött meg az email, ami azt kívánta jelezni, hogy az indulás nem a Stansted, hanem a Gatwick Airport lesz valamiért. Természetesen nem volt lehetséges átérni a helyes reptérre. Sikerült négyszeres áron Barcelonán keresztül átszállással megvenni a kívánt célpontra késő esi érkezéssel a repülőjegyet (180 euróért). Idegeskedjünk, gondolkozzunk egy kártérítési ügyön, vagy éljük tovább az életünk? Úgy döntöttem, hogy 200 euró veszteség alatt nem csinálok nagy ügyet az egészből mostantól, igyekszem jobban figyelni mindenre (összpontosítás) és több pénzt keresni.
Barcelona, betegen, antibiotikumokkal ültem fel a repülőre, ami istennek nem akart felszállni, testileg és lelkileg is össze voltam este, 5 hónappal később már 10 kg-ot lefogytam az amúgy sem elhízott testemből, csődbe ment vállalkozás és egy hosszú szerelmi párkapcsolat vége egy időben. Ekkor történt, hogy két utas egy félreértés miatt két órát várt, cseverészett a repülőtér egyik sarkában található étteremben, mert azt hitték, hogy ennyivel későbbre tolták a gép indulását. Én nyilván otthagytam volna őket, alig éltem, a nyaralás 70 %-át WC-n és az ágyban töltöttem, az utasok 70%-a roppant ideges lett a végére szintén. A pilóta megvárta őket, és megtörve, kiszáradva érkeztünk vissza Budapestre, ezek után még egy extra vizet se vettem a repülőgépen, pontosabban nem volt csak szénsavas, amiben a vízben oldódó gyógyszerem egy kémia kísérlet látványos szökőkútját produkálta, és így két korttyal be kellett érnem 4 és fél órára. Fő tanulság, hogy légy egészséges/erős, és másodsorban legyen EU-s TB kártyád, a történet fontos eleme, hogy pont vasárnap lettem beteg egy üdülőfaluban, és 120 euró extra költség volt a sokat segíteni nem tudó orvos kirendelése. Amúgy a legtöbb repülőre viszek fel magammal ivóvizet azóta, a zsebemben van egy flakon, amit az ellenőrző pont után feltöltök, ha jónak találom a vizet. Nem kis tanulságok szintén, hogy figyeljünk a jelekre, a szerelem sűrű ködében mindenképpen, és a munkában ne akarjunk mindenkit túlteljesjíteni, mert csúnya vége lesz. Három-négy fontos dolgot elveszíteni egy év alatt óriási trauma lehet, 10-15 évig nyomhatja a vállaink jó útra térve is.
Ne ugorj a vasúti vágányra Franciaországban! Triviálisnak tűnhet, kivéve egy vészhelyzetben, amikor rossz peronra mentem, és még olyan fitt voltam, hogy a 120 cm-es ugrások simán mentek. Miért ne? Egy, mert büntetést kell fizetni érte, és szigorúak. Kettő, vissza kellett ugranom, és csak úgy szállhattam fel a vonatra, ha az aluljárón keresztül körbemegyek, ami kegyetlen szadizmusnak tűnt a kifejezetten szép, egyenruhás néni vezényletével. Korábban ezt leírtam egyszer, legkevésbé a pénzbüntetés része volt kellemetlen.
Öreg autó 2018-ban. Oh! Nem megyek messzire, csak 20-25 km-re lépem át az osztrák határt, vagy 100 km-re mert teszek egy éjszakai kiruccanást egy városba. Igen, éreztem, hogy valami nem tökéletes az autóban, de réges-régen ért ilyen, hogy nem indult az autó, és utazás előtt a csere akkumulátort otthon kiraktam. Éjjel másfél óra könyörgés utána a harmadik autós tudott segíteni, egy bika kábellel egy luxus terepjáróról be lett indítva az autóm. Az első is segített előtte egy órával, de utána egyből leállt az autóm. Mint kiderült utólag, a generátor leégett, nem töltött semmit, és még álló helyzetben is merítette az aksit. Végül éjszaka lámpa nélkül egy elképesztően kalandos hegyi és erdei úton sikerült a szállásomra visszaérnem, ahol volt aksitöltő, és 8 km-re volt egy autószervíz, ahol jó áron lehetett akkumlátorokat venni (63 euró), zárás előtt értem oda pénteken délben, és még a forintot is elfogadták középárfolyamon átszámítva. Végül úgy értem vissza Magyarországra, természetesen szinte végig lámpa nélkül, hogy a kapum elé begurulva tökéletesen lemerült az új akkumulátor, mázli volt rendesen. Tudniillik Ausztriában 200 euró alatt nem lehet megúszni a legkisebb szervizt sem, egy trailer áráról vagy egy büntetésről ne is beszéljünk. Végül baráti áron lett új generátorom, több jó akkumulátorom, és legfőképpen baleset nélkül megúsztam az egészet, tudniillik ilyen helyzetben a szervó kormány is felmondja a szolgálatot, és erős kéz kell a kormányzáshoz. Még él a fejemben egy terv, hogy 7-8 ezer km-es európai körutat teszek autóval, no előtte teljes szerviz kell, ami többe kerülhet, mint a teljes út, de megéri, ha a biztonság részét nézzük.
Kerékpárral Grúziáig? Ilyen magyar utazók is voltak, és remélhetőleg lesznek is, ismertem olyan nyugdíjasokat, akik minden évben 1600 km-es túrát tettek Erdély felé nyáron, egy másik Izraelig kerékpározott. Amikor lelkes fiatal ismerőseim Grúziába indultak kerékpárral, arra nem gondoltak, hogy a frissen megvásárolt török térkép a jövőt mutatja, a mély völgyön átívelő híd még nem készült el, így három nappal több idő volt a céljukat elérni óriási kerülővel, szép élménybeszámolókat tartottak erről a megpróbáltatásokkal teli hosszú útról. Természetesen nem végig kerékpároztak, volt hajós és vonatos szakasz is, ami jó a regenerálódásra. 
A blog fő témája a szálláshelyek, és ezzel kapcsolatban is van egy gyakran visszatérő probléma. Mi van akkor, ha nincsen olcsó online foglalható szálláshely? Genf, London, Nizza és New York esetében is ez elég könnyen elképzelhető. Én egyik esetben nem foglaltam előre semmit, és ott szerencsével kaptam ingyen szállást egy éjre, és ott helyben tudtam egy másik éjre egy elfogadható árú hostelt foglalni a Genfi-tó partján. Találkoztam ott olyan amerikai (USA) 20 éves fiatallal, aki padon aludt a roppant magas árak miatt (35 euró volt 6 ágyas, befülledt, emeletes ágyas pici hostel szobában reggelivel). Az élménybeszámolók hasznosítható részleteket is tartalmaznak a konkrét helyszíneken.
Nem felemlegetve az autós, életveszélyes, éretlen és meredek történetek hosszú sorát, menjünk tovább, és tervezzük meg a következő útjaink vázát.