Menő groove, még menőbb hip-hop, vibráló drum & bass, monoton techno, mélyebb tónusú, soul- gyökerű house, dél-amerikaiasan vérpezsdítő ritmusok – érthető, ugye? Ezek a hozzávalók egy dancefloor-egytálételhez (az idősebb korosztályok számára: tánczene), a szakácsot pedig DJ-nek – ejtsd: lemezlovas – hívják. Akinek a szerepe természetesen nem, abból áll, hogy válogatás nélkül rakja a fel a lemezeket, hiszen a sikere azon kocsmában múlik, hogy képes-e mindig újítani, kész-e újabb produkciókra, hogyan tud keverni, van-e benne úttörő szellem és muzikális fantázia. A rajongók kérlelhetetlenek, a lemezlovasok a post-techno nagyvárosi tánczene kulcsfigurái. Röviden: ahol nem jó a keverés, oda a kutya sem megy be.
Figyelemre méltó módon a fiatalok korízlése és időérzéke teljes mértékben megegyezik Prágában és Berlinben, New Yorkban és Varsóban, Londonban, Dublinban és Moszkvában – életre hívnak egy klubot, egy másikat meg hagynak elhalni. A banda, melynek székhelye általában a Berlin-Mitte városrészben van, a Wilhelmstraße és a Prenzlauer Berg között, érinti Schöneberget, és teljesen figyelmen kívül hagyja Kreuzberget, partikra jár, és nem diszkóba; easy-listening klubban szórakozik, mint amilyen a Hafenbar a Chausseestraße 20. alatt, vagy az Escobar (Köpenicker Straße 76./BrückeI az U-Bahnhofhál, bejárat a Heinrich Heine Straße felől), vagy a Boudoir a Brunnenstraße hátsó udvarában.
Egy korábban nagy életet élt fiatalokból álló csapat az újraegyesülés lázában „ennyi kezdet még soha nem volt” felkiáltással a kreuzbergi fal árnyékából áttette székhelyét a Friedrichshainban és a Prenzlauer Bergen lebontásra ítélt házakba, az Oranienburger Straße környékén levő elhanyagolt városrész peremén található festői romok közé. Fiatal bevándorlókkal, munkanélküliekkel, diákokkal és a világ minden tájáról érkező kalandvágyókkal új kultúrát alakítanak ki, mellyel az átlagpolgár csak érintőlegesen találkozik, vagy egyáltalában nem is kerül a szeme elé. Míg azok öltönyben vagy kosztümben az Oranienburger StraBén levő multi-kulturális centrumot vagy a Pergamon Múzeumot szemlélik, addig a mai avantgárdok megvetik az egykori háztulajdonosokat. Ezek ugyanis arról beszélnek a jövőbeni befektetővel, hogy miképpen lehetne ezt a városrészt beintegrálni új létesítmények révén az értékes belvárosi kerületekhez. A banda azonban vonul tovább.
Az általános nosztalgiának és a kelet iránti nosztalgiának is megvan a maga bázisa. S míg az idősebbek (ez már 30 fölött értendő!) valamiféle homogén X-edik generációt vélnek felfedezni, mely egyedi önzésében a technozene magányos őrületében elárulta szülei eszményeit, a számtalan kis csoportosulás a jövő felé haladva már kiforrta magát. Az Auguststrassén mérföldeken át húzódnak a szürke galériák, a mindennapos verniszázsok esténként sörtengerbe fúlnak, s hogy tippeket adjanak a művészetkedvelőknek, a félreismert nagyok máris továbbvándorolnak.
A sport lehetőségek nagyon jók Berlinben, a versenyzésre egyes sportokban 8-10 szinten indítanak bajnokságokat, profi, nemzetközi sztár sportolók is gyakran megfordulnak itt, így élő példaképekből sincs hiány.