Hotelkereső

Londoniak..






Stavros apartman vagy hotel?

2010. január 19.  
Kategoria: Európa

Stavros (Σταυρός) – Ano Stavros Thesszaloniki centrumától 85 kilométerre, a Chalkidiki-félsziget keleti bejáratánál található, de Krétán is kereshetjük hiszen ott is van egy, így busszal vagy repülővel is utazhatunk ilyen nevű településekre Görögországban.

Tekintsünk bele az egyénileg is foglalható szálláshelyek kínálatába! Chalkidiki szállások kedvezményesen ITT – itt a piros linkre kattintva ár és népszerűség szerint is böngészhet Ön. Egyszer-egyszer inkább egy önellátó apartman és gyakrabban egy félpanziót kínáló akciós hotel ajánlatát érdemes választani.

Az utóbbi években a magyar vendégek törzshelyeként híresült el az északi Stavros. Észak-Görögország legnépszerűbb üdülőhelye, ahol a helyi boltosok udvariasságból már magyarul köszöntik a betérőket. A város az utóbbi években rohamos fejlődésnek indult, vonzó tengerpartja mellett, minden és mindenki a turisták fogadására és kiszolgálására rendezkedett be. Sokan évről-évre visszatérnek ide, mert a hangulatos városka minden korosztály számára tartogat szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget.
Stavrós – Halkidiki hotelekPl. Electra Hotel*** foglalása magyarul is – minden hiányossága ellenére jónak értékelik a vendégek.
Hotelek foglalás egyénileg online a krétai Stavroson – garantáltan a legjobb internetes ajánlatok, sok-sok ajánlat keresi Önt. Keressen online, ha nem akar az utazási irodák hetes turnusaihoz, vagy a szűk kínálatukhoz igazodni! Kezdje itt a foglalást még időben egy piros linken keresztül! Apartman és szállodai szoba foglalása online kedvezményekkel hotel az öt csillagos üdülő, nyaraló komplexumban is, jó leírás található képekkel itt: Perle Resort Hotel & Health Spa Marine ***** – külső, belső medencék és gyógy szolgáltatásokkal. A közeli Porto Veneziano***Chania egy kedvelt három csillagos hotel, ahol még a francia, spanyol és az olasz vendégek is jól érezték magukat, a hálózat függők wifi-t is kapnak. Akrotiri-félsziget strandjainál található a Zorba (szállodai szobák és studio apartmanok). Nanakis Beach – strand apartmanok is sokakat vonzanak a csodálatos elhelyezkedés, környezet miatt. A tengerre néző kilátást érdemes néha kifizetni, sokaknak az ~1500-3000 Ft/os napi felár megtérül, annyira sikerül itt feltöltődniük 1-2 hét alatt.

Bár a település maga nem túl nagy, jobbára két utcában összpontosul az összes üzlet, ahol mindent be lehet szerezni, a közelben számos turistalátványosság várja az érkezőket. Ha mégis Stavrosban maradnánk, tekintsük meg a város ófaluját, melyet fent a hegyen találunk, ahonnét nagyon szép a kilátás. A látványért megéri felmenni ide, akár gyalogosan, akár kisvonattal. A korán kelőket a reggeli kikötő látványa is lenyűgözheti, a helyi halászok nyüzsgése maradandó élményt jelenthet.

A robogó bérlés viszonylag olcsó, ezekkel a járművekkel könnyen bejárhatjuk az egész környéket. Ha nemcsak a tenger és az üdülőváros nyugalmát szeretnénk élvezni, érdemes egy kicsit messzebbre is elkirándulni. Remek hajóutak közül választhatunk. Ellátogathatunk például a kizárólag férfiak által lakott Athos-félszigeten lévő kolostorokhoz. A zárt vallási közösség pompás építményeit ugyancsak a tenger felől lehet megtekinteni, a nyolc monumentális építmény és a tenger hullámai által ostromolt táj, azonban valóban megéri a látogatást. Az Athosz-hegy vonulata Halkidiki legkeletibbre eső félszigetén nyúlik el, az Agios Oros öbölben hajózva már messziről feltűnik a hegy 2026 méteres, fenséges csúcsa. Az összesen húsz kolostorból álló köztársaság 1913-ig török uralom alatt állt, majd az 1912- 1913. évi balkáni háborúk során a görög hadsereg foglalta el, ám a Szent Hegyet már akkor semleges, önálló állammá nyilvánították. A köztársaság irányítását a Szerzetesi Tanács látja el, élén annak elnökével. Egy 1060-ban kelt, máig érvényes bizánci bulla szerint, nemcsak nőknek, gyermekek és eunuchok számára is tilos területére lépni, sőt azok a hajók, amelyek fedélzetén nők is tartózkodnak, csak 500 méterre közelíthetik meg Athosz partjait.
Ugyancsak érdemes felkeresni Kavala városát, mely ókori aquaductjáról, váráról és török óvárosáról híres. Itt született Mehmet Ali, Egyiptom királya is, szülőháza látogatható. A tradicionális, régi házak, a múlt kontrasztját, a város modern bevásárló negyede adja a nyugati oldalon.

Élményekben dúskáló kirándulást tehetünk a Meteóráknál is, mely a legnevezetesebb látnivalók egyike Görögországban. Sajátságos környék, tele gigantikus torony- és csipkealakú sziklákkal. A Meteora egyébként „levegőben lebegőt” jelent, mely az égbolt közelébe nyúló sziklák csúcsaira utal. A Meteorákon huszonnégy bizánci kolostor található, melyek egyenként 600 évnél idősebbek, a környék ennek köszönhetően igen híres zarándokhellyé vált. Semmit nem von le a hely értékéből, hogy a kolostorok közül ma már csak ötöt használnak a szerzetesek. 1920-ig ezeket az épületeket csak létrákon lehetett megközelíteni. A létrák egyenként 30 méteresek, vagy ennél magasabbak voltak, némelyiket a sziklákhoz rögzítették. Ma már hosszú, sziklába vájt lépcsősorokon és mély szakadékokat áthidaló hidakon juthatunk fel. Megéri a sétát, hisz ezek a kolostorok gazdag ikonosztázaikról és 16. századi freskóikról nevezetesek, nem beszélve a bizánci császárok ajándékairól, keresztekről, amulettekről, kézzel írott kódexekről, melyeket a fenséges templombelsők rejtenek. A belépés csak illő ruhában engedélyezett, hölgyek hosszú szoknyát, nadrgot és hosszú ujjú pulóvert, zárt cipőt vigyenek magukkal, és az urak se próbálkozzanak rövidnadrágban, mert biztos nem fognak bejutást nyerni.

Stavrosban sportpálya is található, ahol a kosárlabdázni, teniszezni vagy akár futballozni is lehet. Több diszkó, némelyik ingyenes belépéssel és üdvözlőkoktéllal, étterem, taverna, üzlet és kávézó várja a turistákat, így nem csoda, ha mindenki jól érzi magát errefelé, a fiatalok nagy kedvence ez, mert egy kis vidám csapattal gyorsan megy a feloldódás töménytelen alkoholozás nélkül is. A helyiek külön görög esteket is szerveznek a turistáknak, ahol nemcsak az eszem-iszomból, a közös görög táncokból is kivehetjük a részünk. Bármennyire is fapadosra és költséghatékonyra is tervezünk egy nyaralást, ezt mindenképpen vegyük számításba, sőt ott még egyéb meglepetés is érhet, ami megér néhány extra euro-t! Nem csak Zorba érzés, végtelen görög öröm.

Időjárás előrejelzés hőmérsékletekkel, szinte garantált a jó idő, aki az esőtől fél, azon talán egy ouzo segít: http://www.zoover.co.uk/greece/crete/stavros/weather

Zoomolható térkép – Ano Stavros (Άνω Σταυρός – Google Map):

Ajánlott oldalak: még
Utazás, utak és fakultatív programok busszal
Wiki (görög nyelven)
MyVacations (angol)
Még több magyar info

Hozzászólók - Ön is?

Hozzászólások fórum-blogolás





Írja meg röviden, hogy mit gondol! Regisztráció után már komplett cikket is írhat képes élménybeszámolóval, amit mi ingyen hirdetünk.