Zágráb látnivalók, nevezetesség utazás blog-fórum

Zágráb látnivalói és nevezetességei

Zágráb a középkor végén vált a legjelentősebb, a legnépesebb várossá, a török hódítások idején többet áttelepültek ide a déli területekről, és ez vált a politikai központtá. Én mosolygok magamban, mert jó érzés látni a térképen, hogy Ausztria, Szlovákia és Horvátország fővárosa milyen közel van a magyar határhoz. 2022 egy különös slágere sok európai utazó számára, digitális nomádok, fiatalok hosszabb időre is szeretnek itt tartózkodni.

Egy útikönyv részletessége helyett az első benyomásaimról és élményeimről írok. Röviden mondhatom, leírom, hogy ez egy történelmi város, ahol sok fodrász, és vannak focipályák. A hajvágás és frizura szalonok hosszú sora mellett sétálhatunk. Ha tudunk és szeretünk 10-20 km-t kőrözni a belvárosban, akkor sok ismétlődő helyi jellegzetesség rajzolódik ki előttünk. Ha nincs rendben a hajunk, akkor egy vágásra és/vagy mosásra/ fésülésre biztos van lehetőség időpont foglalás nélkül, ‘Frizerski salon‘, igen egy ideig nevettünk, aztán abszurd humor volt, megállva egy pillanatra, balta, jobbra nézve és szemben fodrászat volt a belvárosban. Ebből látszik egy nagyváros, a főváros és a vidék közötti különbség, más dolgok a fontosak, az elkényelmesedett városi ember unatkozik. Szerencsére sokan sportolnak és a társastánc sokakat érdekel, így kifejezetten érdekes programokhoz tudunk kapcsolódni nézőként vagy résztvevőként. A parkolással nagyságrenddel kevesebb gondunk lesz, mint Budapesten.

A mai fiatalok a klubok, iskolák, szórakozóhelyek, éttermek és kávézók miatt kedvelik a nappal kimondottan biztonságos és békés várost. Nyáron a szép parkok árnyékában friss levegőn lehet beszélgetni, felfrissülni.

Ahogy Európában (Magyarországon szintén) sokfelé, egyik pékség után jön a másik, nem a minőség a fontos, hanem a gyors és viszonylag olcsó harapnivaló. Ennek komoly veszélyei vannak hosszútávon, hiszen csökkenti a testi és szellemi tejlejsítő képességet az egyoldalú táplálkozásnak ez a módozata, és különböző betegségek rizikó faktorait növelni a cukorbetegségtől az Alzheimer-kórig.

Egy hosszabb séta fotóit alább mutatjuk be, több fő látványosságot, műemléket és középületet érintettünk.

Horvátország gazdag történelmi múltja szervesen kapcsolódik Magyarországhoz. A török hódoltság, a középkor idején még igazi határokról sem beszélhettünk mindenhol.

Jelasics-tér / Trg Jelacic,
A Trg Jelacica Zágráb központi tere, és a helyiek népszerű találkozópontja. Közepén Jelasics szobra áll.

Jelačić bán tér szobor

Mária Mennybemenetele Székesegyház / Katedrala Marijina Uznesenja
A felsőváros részén található Zágráb legismertebb épülete, a székesegyház, amely a város számos pontjáról látható. Szent László király kezdte el építeni, 1217-ben szentelték fel. 1242-ben a tatár hordák pusztítása következtében súlyosan megsérült, ezután 1263-ban építették újjá. A 15. században már a török hódítások ellen kellett védekezni, ekkor a székesegyház köré reneszánsz erődítményrendszert építettek. A 17. században, szintén a törökvész miatt, a templom nyugati oldalára reneszánsz stílsú örtorny épült. A székesegyház 1880-ban újra megsérült, ekkor földrengés következtében. Ekkor összedölt a főhajó és a torony.

Szt. Márk templom
Az óvárosban található híres templom valószínűleg a 13. században épült. A 14. században jelentősen átépítették, az addigi román stílusú templomot gótikussá alakították. A templom jellegzetes tetőcserepei az 1800-as évekből, Magyarországról származnak, Horvátország, Dalmácia, Szavónia, és Zágráb városának címerét ábrázolják.

Maksimir park és a városi állatkert / Maksimirirski perivoj
Az angol stílusú parkot a madarak, az állatok, és a növények mellett mesterséges tavak teszik még idillikusabbá. A 316 hektáros park, amely Zágráb legnagyobb parkja, 1794-ben nyílt meg a látogatók előtt. A Monarchia első, és a világ egyik első közparkjának számít. Több pavilon, és egy kilátó található benne. Ráadásul itt található a zágrábi állatkert, tehát duplán megéri ellátogatni.

Városi múzeum
A múzeum egy külön részében a délszláv háborúban, 1995-ben, Zágrábot ért támadás után ismerhetjük meg a várost.

Mimara múzeum
Zágráb legjobb múzeumában 3700 művészeti alkotás tekinthető meg. A hatalmas múzeum 1987-ben nyílt, az épületet pedig a 19. században építették, korábban gimnáziumként működött. Nevét Ante Topic Mimaráról kapta, a műgyűjtő gyűjteményét a múzeumnak ajándékozta. A múzeum leghíresebb kiállítási tárgyai Pl: Lorenzetti, Raffaello, Caravaggio, Calanetti munkái, és olyan festők festményei, mint Ruisdael, Rubens, Velasquez, Murillo, Goya, Régészeti gyűjteményében a krétai, görög, mezopotámiai, egyiptomi, perzsa, etruszk kultúrákba nyerhetünk betekintést, valamint számos kora-középkori lelet található itt.

Lotrscak torony
A toronyból szép kilátás nyílik Zágrábra. Elég messze lehet innen ellátni, látható a Szt. Márk templom szép teteje. A legnagyobb élmény dél körül megmászni a tornyot: minden délben ágyútűzzel emlékeznek a horvát főváros törökök felett aratott győzelmére. Az eljutásnak a legjobb módja a világ egyik legrövidebb, mindössze 66 méteressiklójával való utazás, amely mindössze 30,5 méteres szintkülönbséget hidal át. A sikló az alsóvárost a felsővárossal köti össze.

Kőkapu / Kamenita Vrata
Zágráb egykor volt 5 városkapujából már csak a kőkapu maradt meg. Ez Zágráb óvárosának egyik épen megmaradt nevezetessége. Gradac keleti kapuja volt, építését 1241-ben IV. Béla magyar király rendelte el. 1731-ben egy tűzvész a környék házait elpusztította, és a helyiek csodának tartják, hogy a kapun lévő Jézust, és Máriát ábrázoló festmény sértetlenül vészelte át a katasztrófát, annak ellenére, hogy a képkeret elégett. A Kőkaput szent helynek tartják, környékén mindig hívők imádkoznak. A kőkapu belsejében kápolna található.

Mirogoj temető
Sok turista szívesen látogat temetőket, ha különböző városokat fedez fel, ha híres emberek nyugszanak benne, vagy más okból különlegesek. A Mirogoj temetőt Európa egyik legszebb sírkertjének tartják: nem csak temető, ahol Horvátország nagyjai nyugszanak, hanem egy gyönyörű park. Különlegességei szorosan egymás mellett fekvő sírkövei, amelyek attól függetlenül egységesek, hogy az alattuk nyugvóknak milyen vallásuk volt.

A híres kőkapu képe több weboldalon szerepel.

Hotel ajánló, apartman, diákszállás és szálloda kereső oldalak:
Hotel szállás keresés segítség ITT, minden szálloda és egyé kategória keresése magyarul.

Séta városnézés fotók, 2015-ös élménybeszámoló:

Park fotó Zrinjevac

Zágráb

Zágrág: Strossmartre látnivaló séta

Zágráb időjárása, előrejelzések, hőmérséklet, páratartalom, szél és csapadék adatok, minden, ami fontos lehet. Napfelkelte és naplemente: meteo.hr/prognoze.php?section=prognoze_model&param=7d.

Egyeteme weboldala: www.unizg.hr/homepage/, tudomány, gazdaság, nyelvek, diákcsere programok 1669 óta.

Egy hozzászólás a(z) “Zágráb látnivalók, nevezetesség utazás blog-fórum” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük