Két ország: Szrbíja i Crna Gora (szerb)
Serbiё dhe Mali i Zi (albán)
Terület: 102 350 km2
Népesség: 10 494 400 fő (2003), Szerbia: 9 817 700 fő, Montenegró: 676 700 fő Összesítve: 10 832 545 (2009)
Népsűrűség: 102,5 fő/km2
Főváros: Belgrád (Beograd) 1 285 200 (1 717 800) fő
Államforma: konföderatív államközösség
Nemzeti ünnep: nov. 29. (a köztársaság napja)
Közigazgatás: 2 köztársaság (republika), 2 autonóm tartomány Szerbián belül (autonomna pokrajina)
Fontosabb települések: Priština 204 500 fő, Újvidék (Novi Sad) 191 300 fő, Niš 174 000 fő, Kragujevac 146 500 fő, Podgorica 139 500 fő
Városi lakosság aránya: 47%
Pénznem: új dinár (1 dinár=100 para), Montenegróban és Koszovóban: euro (1 euro=100 cent)
Nyelvek: szerb (hiv.), albán (hiv. Koszovóban)
Népcsoportok: szerb 62%, albán 20%, montenegrói (crnagorác) 5%, cigány 5%, magyar 3%, bosnyák 2%, horvát 1%, szlovák, román, macedón, egyéb 2%
Vallások: ortodox (szerbek, montenegróiak) 70%, szunnita mohamedán (albánok, bosnyákok) 21%, római katolikus 5%, protestáns 1%, egyéb 3%
Születéskor várható élettartam: férfiak 71 év, nők 77 év
Népességnövekedés: -0,12%
Csecsemőhalandóság: 17,36%o
Írástudatlanság: 7%
Férfiak/nők aránya: 0,95
Legmagasabb pont: Daravica, 2755 m
Legfőbb folyók: Duna (Dunav), Száva (Sava), Tisza (Tisa), Morava, Drina, Temes (Tamiš)
Gazdaság: agrárország
Hazai össztermék (GDP) /fő (PPP): 2370 USD (2002)
Munkanélküliség: 28%
Munkaerő: 3 millió fő
Infláció: 18% (2002)
A nemzeti össztermék (GNP) megoszlása: mezőgazdaság 26%, ipar 36%, szolgáltatások 38%
Exporttermékek: iparcikkek, élelmiszer, élőállat, nyersanyagok
Importtermékek: gépek, közlekedési eszközök, üzemanyag, kenőanyagok, iparcikkek, vegyipari termékek, élelmiszer, nyersanyagok
Főbb kereskedelmi partnerek: Bosznia és Hercegovina, Olaszország, Macedónia, Németország, Oroszország
Az 1991-1992-ben felbomlott Jugoszlávia két tagállamból (Szerbia. Montenegró) álló államközössége. A Balkán-félsziget és Közép-Európa határán fekvő ország északi része az Alföldhöz tartozik. A Morava folyótól nyugatra a Dinári-hegység láncai egészen az Adriai-tengerig húzódnak. A folyótól keletre pedig a Szerb érchegység és a Balkán-hegység előhegyei találhatók.
Az ország területén a 6. században jelennek meg a délszláv törzsek. 867-ben Cirill és Metód térítésre felveszik a keleti kereszténységet. Az első szerb államalakulat a Raska fejedelemség 986-íg állt fenn, s a mai Koszovó volt a központi területe. A bizánci fennhatóság alá került Szerbia 1180 körül lett újra önálló. Az 1217-ben megalakult Szerb Királyság a rigómezei csata (1389) után a Török Birodalom része lett, s csak 1878-ban nyerte vissza függetlenségét. Az első világháború után – Szerbia vezetésével – megalakult a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság az Osztrák-Magyar Monarchia délszláv területeiből (Horvátország, Bosznia és Hercegovina,Dalmácia, a szlovénlakta részek: Krajna, Dél-Stájerország) és Magyarország déli részeiből. 1929-ben az országot Jugoszláv Királyságnak nevezték át. Josip Broz Tito vezetésével 1941-ben partizánmozgalom indult meg a német megszállás ellen. A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot Tito vezetésével 1945. november 29-én kiáltották ki, hat szövetségi köztársaságból állt. Tito halála után az 1980-as években egyre nőtt az elégedetlenség és a nemzetiségek közötti ellentét. Az ország 1991-ben széthullott, elsőként Szlovénia és Horvátország, majd Macedónia és Bosznia-Hercegovina kiáltotta ki önállóságát és függetlenségét. Ennek eredményeként a jelenlegi állam csak a megmaradt két köztársaság területére korlátozódik, a Jugoszláv Szövetségi Köztársságot 1992. április 27-én kiáltották ki. Montenegró azonban a többi, korábbi köztársasághoz hasonlóan függetlenedni szeretne, de ezt a szerbiai kormányzat ellenzi (mivel elvesztené tengeri kijáratát), így az EU közvetítésével a két tagköztársaság vezetői által 2002. március 14-én kötött megállapodás alapján egy laza államközösséggé alakult, a szövetségi gyűlés 2003. február 4-én fogadta el az új államalakulat létrehozásáról szóló alkotmányt.
Az ország ásványkincsei közül a cink, az ólom és a réz ércei a legjelentősebbek, amelyeket a helyi színesfémkohók dolgoznak fel (Bor) és a bauxit, amit a montenegrói alumíniumkohók hasznosítanak. Iparágai közül kiemelkedik az autógyártás, a gépipar, a vegyipar. 1999-ben a Koszovóbán élő albánok elleni népirtást megtorló NATO-bombázások az ipari létesítmények és az infrastruktúra jelentős részét megsemmisítették. Az újjáépítés lassan halad, és a nemzetközi segélyektől függ. Az egykoron autonómiával rendelkezett Vajdaság az ország éléstára (cukorrépa, búza, kukorica, napraforgó, repce, kender, komló). A mezőgazdasági termékekre élelmiszeripar települt (malom, cukorgyártás, húsipar). A folyóvölgyeket szőlőkultúrák kísérik. A Vajdaságban belterjes állattenyésztés (szarvasmarha, sertés), Koszovóban és Montenegróban külterjes hegyi pásztorkodás (juh, kecske, szarvasmarha) jellemző. A hajdan virágzó idegenforgalom a rossz közbiztonság és a háborúk miatt egy időre szinte teljesen megszűnt Szerbiában. Montenegró azonban fokozatosan továbbfejleszti a gazdaságát; mivel őt nem érintették a NATO légitámadásai. A korábban hivatalos német márka helyett 2002-ben az eurót vezették be hivatalos fizetőeszközként.
