2009. szeptember 1.-jén a rádióban hallottam a hírt, hogy leállították a Skyeurope járatait. Már 1,5 éve itt lebegett a lehetőség. Alapvetően rossz üzleti modellel és ingyen nem lehet utazni, a 2002. február 13-i születésű fapados gyermek, ma drámai hirtelenséggel elhalálozott.
Maradt a Wizzair nekünk, ráadásul ők Budapestről is indulnak, olcsóbbak is. „A Skyeurope belém botlott, aztán megtalált újra, elcsábított, és több évig kitartott mellettem, de nem bírta ki a kapcsolatunk, hogy sorozatosan megcsaltam.”
—
Először jól beindult a cég, aztán rossz irányba fordultak, és egyre nagyobb veszteségeket termeltek. Talán a speciális célpontok és a jó charter szerződések életben tarthatták volna őket, a hírek szerint 2010-ben jelentenek csődöt a teljes fizetésképtelenség csúcsán.
Most kaptam egy újabb akcióról levelet, ami igaz, hogy rövid életű, de az utazás szerelmesei mindig is ilyen pillanatokra vágynak. Catania, Olbia, Lisszabon, Burgas, Nice (Nizza) mind csodálatos helyek. Ezek a célpontok picit drágábbak szoktak lenni mint a főbb városok akciós fapados ajánlatai, de most Bécsből (vagy Pozsonyból) 30-40 ezer Ft-ért kínálnak oda-vissza repjegyeket. Talán ez az egyik utolsó lehetőség, hogy velük utazzunk ilyen olcsón.
Jómagam már tavaly sem mertem náluk jegyet vásárolni, mert tartottam a járatok törlésétől. Itt olvashatjuk, hogy sokakkal megesett ez idén és tavaly:
http://www.reviewcentre.com/reviews103878.html
2008-ban az AlItalia-val utaztam volna, ott 100 nap volt a repülőjegy árának a visszatérítése, és amúgy is több kellemetlenséget okozhat egy ilyen járat törlés.
A Sky Europe Airlines gépeit talán hamarosan átfestik, kérdés lehet, hogy ki vesz ilyenkor gépeket, amikor a légi utasforgalom ilyen nagy mértékben leesett. Milánóban a hotelek telítettsége 50%-ot környékezi, a reptér pang az ürességtől, a városban és az üzletekben béke honol. Hol vannak már a régi májusi teltházas hétvégék, amikor a turistacsoportok százai lepték el az európai nagyvárosokat!?
A SkyEurope számomra biztosan örök emlék marad, mert velük mentem először gyakorlatilag ingyen. Amszterdamba 9200 Ft, Velencébe 12000 Ft-os áron, és később Barcelonába is csak 23000 Ft-ot kellett fizetni, mert elengedték az illetéket egy akcióban. Több más ismerősöm is akkor fedezte fel valamelyik európai várost.
A skyeuropa hu oldalt hiába is keressük, sosem létezett, sőt egyáltalán a skyeuropa kifejezést is hiába keresnénk, mert ez mind a skyeurope egy elírása.
Hová tart most a világ?
Utazás olcsón: szerencse a szerencsétlenségben, hogy aki anyagi okok miatt nem utazhatott eddig, az most megint olcsón kipróbálhatja a repülés élményét akár ilyen last-minute módon is. Még a szálláshelyek akcióit is élvezhetjük most. A tengerparti hotelek mellett a mi Balaton parti vendégházaink is nagyrész üresen állnak jelenleg, és így sokan megpróbálkoznak mindenféle last-minute akciókkal júniusban.
Döntsünk bárhogy, szép helyeken pihenni vagy várost nézni mindig is jó.
Fő oldaluk (télen-nyáron): http://skyeurope.com/
Más linkek: http://skyeurope.lap.hu/
SkyEurope a fapados: http://fapadosutazas.hu/cikk/?id=13&r=1
Csőd első hulláma, ami alól még kibújt a csődvédelemmel a Sky: http://www.origo.hu/utazas/20090624-fapados-legitarsasag-skyeurope-csod-wizz-air.html