Nagy-Britannia ‘barbár invázió’-ja és az alkotmánya

Kr. u. 409-re befejeződött a rómaiak kivonulása, utánuk angolszász törzsek: az „angelek” (róluk kapta nevét Anglia), a szászok és a jütök áramlottak be, annak a nagy európai népmozgásnak a keretében, amelyet „barbár inváziónak” neveznek. A következő öt évszázadban az angolszászok a brit őslakosságot az É-i és Ny-i területekre szorították. A termékeny D-i részen meghonosították az angol nyelvet, lefektették az angol keresztény egyház alapjait, kiépítették a központi királyság intézményeit.

Az angolszászok a 9-10. sz.-ban sikeresen átvészelték a dán vikingek támadásait, bár volt idő, amikor a K-i rész meghódítói „danegeld”, azaz adó fizetésére kötelezték őket. 1066-ban került sor az Anglia elleni utolsó nagy invázióra, amikor Vilmos, Normandia hercege a hastingsi csatában legyőzte Harold királyt, és kezdetét vette a normann hódítás. 1086-ra, amikor elkészült a Domesday Book („Utolsó ítélet könyve”), az első országos nyilvántartás az angliai földbirtokokról, Anglia nagy részében már békés viszonyok uralkodtak a normann feudális arisztokrácia uralma alatt.

Az angolok és normannok a 12. sz.-ban kezdték meg Wales meghódítását. Az utolsó fejedelemség, Gwynedd 1282-ben hódolt meg, de Wales csak az 1536. és 1542. évi Tudor egyesítési törvények alapján került teljesen angol törvények és kormányzás alá. A pikt-skót unió által a 9. sz.-ban megalapított skót királyság eredményesebben védte függetlenségét a normann-angol erőkkel szemben, egészen VII. Henrik angol király ükunokája, VI. Jakab skót király idejéig, aki 1603-ban örökölte az angol trónt. A skót parlament 1707-ben feloszlatta magát, és beolvadt az akkor Angliát és Walest képviselő westminsteri parlamentbe.

1170 körül kezdődtek meg azok a törekvések, amelyek az angol-normann befolyást a római katolikus ír szigetre is ki akarták terjeszteni. Ezek felerősödtek a 16. és 17. sz.-ban, amikor az angol protestáns földbirtokosok egyre több írországi földet szereztek meg. 1801-ben az egyesítési törvény létrehozta Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságát.

Nagy-Britannia lakossága tehát sokféle népcsoport keveredéséből jött létre. Újabb, noha az előzőknél kisebb bevándorlási hullám indult el 1945-ben. Főleg az egykori brit birodalom függetlenné vált országaiból, elsősorban Indiából, Pakisztánból és az Antillákról érkeztek letelepülők. Az 1991-ben tartott népszámlálás, amely első alkalommal terjedt ki az „etnikai hovatartozás” kérdésére is, kimutatta, hogy a lakosság 94,5%-a a „fehér” csoporthoz, a fennmaradó, valamivel több mint 3 millió fő valamely más etnikai csoporthoz tartozónak vallotta magát. A „nem fehér” lakosság iparvidékeken, városokban él, több mint a fele DK-en, főleg Nagy-Londonban, illetve Leicesterben, Közép-Anglia Ny-i részén és West Yorkshireben. Ennek az etnikai kisebbségnek mintegy fele már az Egyesült Királyságban született. Jelenleg 1,5-2 millióra tehető az itt élő muzulmánok, 320 000-re a hindu és 300 000-re a szikh vallásúak száma. A 300 000 fős zsidó lakosság Európában a második legnagyobb zsidó közösséget alkotja.

Két keresztény államegyház létezik: az anglikán, episzkopális egyház és a skót presbiteriánus egyház, ezeket az állam jogilag és anyagilag is támogatja. Az ír egyháztól 1869-ben, a walesitől 1920-ban vonták meg az állami támogatást. Az anglikán egyházon belül folyamatosan csökken a rendszeresen templomba járók száma. 1994-ben a skót egyház felnőtt tagsága közel 733 000 fő volt. A többi keresztény egyház közül a római katolikus a legnagyobb (a lakosság kb. 10%-át teszi ki), utána következnek a metodisták és a baptisták.

Az alkotmány

Nagy-Britannia társadalma ma sokkal több kultúrából tevődik össze, mint történelme során bármikor. Ennek ellenére féltékenyen őrzi jellegzetes politikai örökségét, amely már az angolszász királyság idejétől kezdve, majd a késő középkorban a parlamenti hagyományok kialakulásával – Lord Tennyson szavaival élve – „precedensről precedensre bővült”.

Az ország államformája évszázadok óta parlamentáris királyság; a legfőbb hatalmat a törvényhozó szerv, a képviseleti parlament gyakorolja, amelynek a törvény szerint „alkotó része” a királynő is. Nem helytálló az a gyakorta hallható megállapítás, miszerint Nagy-Britanniának nincs írásos alkotmánya. Valójában van alkotmánya: egyes részeit írásos törvényekben rögzítik, másik része a közjogból ered, továbbá tartalmaz jogi érvénnyel nem rendelkező szabályokat is.

A világ Nagy-Britanniának köszönheti a parlamenti intézmények rendszerét csakúgy, mint az angol nyelvet, amelyek a brit birodalmon keresztül terjedtek el világszerte.

A parlament három összetevője az uralkodó, a Lordok Háza és az alsóház (House of Commons). Közülük tényleges hatalmat csak az alsóház gyakorol. Az uralkodó, aki egyúttal az anglikán egyház „legfőbb kormányzója” is, az 1700. évi Act of Settlement (utódlásrend) értelmében csak protestáns lehet. Uralkodói jogai a következők: kinevezi a miniszterelnököt, és feloszlatja a parlamentet – ám e jogait nem gyakorolhatja a miniszterek, illetve az alsóház tanácsai vagy akarata ellenében.

A Lordok Háza 1996-ban 2 érsekből, 24 püspökből, 767 örökletes főrendből és 402 olyan személyből állt, akik főnemesi rangjukat életre szólóan kapták. A Lordok Háza nem módosíthatja az alsóház által beterjesztett azon törvényjavaslatokat, amelyek adókkal vagy állami kiadásokkal foglalkoznak, valamint az egyéb törvények elfogadását is legfeljebb egy évig késleltetheti.

Az alsóházban jelenleg 659 képviselő foglal helyet. Az alsóházi választások kiírása ötévenként kötelező, de rövidebb időközönként is sor kerülhet rá. Az országos és helyi választásokon részt vehet minden 18. évét betöltött állampolgár, kivéve a választójogból kizárt egyéneket. Nem vehetnek részt a parlamenti választásokon az 1832-es reformtörvény értelmében a birodalom főnemesei sem.

Az alsóházban helyet foglaló képviselők arányát hozzávetőleg a lakosság megoszlása alapján állapítják meg; az 1992-es és 1997-es választások között az aránytalanságok enyhítésére módosították a választói kerületek határait. Az 1997-es választásokon a Munkáspárt 419 helyet, a Konzervatív Párt 165 helyet, a Liberális Demokrata Párt 46 helyet, a skót és a walesi nemzeti párt 6, illetve 4 helyet szerzett. Az új parlamentben 5 ázsiai és 4 fekete bőrű képviselő is helyet kapott.

Noha ezt törvény nem írja elő, a kabinet tagjainak többsége az alsóház tagjaiból kerül ki. Az ország ügyeinek napi irányítása a miniszterelnök, valamint a kabinet kezében van, ám a 19. sz. közepe óta érvényben levő felelős kormányzati rendszer értelmében a kabinet fennmaradásához az alsóház többségének támogatása szükséges.

Mivel az ország első jogi tisztségviselője, a Lordkancellár tölti be a Lordok Házának elnöki tisztét, és jogi ügyekben a Lordok Háza a legfelsőbb fellebbviteli bíróság, azt mondhatjuk, hogy a végrehajtó, a törvényhozó és a bírói hatalom egymásba fonódik, szemben számos más ország gyakorlatával, ahol ez a három hatalmi ág különválik.

Nagy-Britannia 87 képviselőt küld a strasbourgi Európai Parlamentbe. Az Európai Parlament gyenge intézmény, mert a tényleges hatalom a törvényeket kezdeményező Európai Bizottság, valamint a törvényalkotó szerv, a Miniszterek Tanácsa kezében van. A tanács döntései Nagy-Britanniában törvényerővel bírnak, és az Európai Bíróság határozatai kötelezőek a brit bíróságokra nézve.

Nagy-Britannia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.