Krakkó – Kultúra útikalauz 1. rész

Klasszikus és kabaré

A nyári hónapokban ugyan zárva vannak a színházak, és a filharmónia sem tart hangversenyeket, júliusban és augusztusban azonban több érdekes zenei rendezvényre is sor kerül, és akkor rendezik az érdekes utcaszínházi előadásokat is. Azok számára, akik értenek lengyelül, további vonzó program a város szatirikus kabaréja.

■             Teatr Stary (Régi Színház). Lengyelország joggal legtekintélyesebb színházának műsorán elsősorban klasszikus darabok szerepelnek. Ul. Jagiellońska 1.

■             Teatr Juliusz Słowacki (Állami Színház). A XIX. század második felében létesült hatalmas épületben színházi és opera-előadásokat egyaránt rendeznek. Pl. Św. Ducha 1.

■             Teatr STU. Alternatív programot kínál: happeningek és avantgárd stílusban előadott klasszikusok. Ul. Krasińskiego 16.

■             Teatr Bückleina. Színház, mozi és bár egyben. Előadás alatt is lehet sörözni. Ul. Lubicz 5/a.

■             Filharmonia. Pénteken és szombaton esténként tartanak itt koncerteket. A zenekar azonban tart fellépéseket a Wawel-kastélyban, templomokban és az Egyetemen is. Ul. Zwierzyniecka 1.

■             Zielony Balonik (Zöld luftballon). A Michalik-barlangban levő szatirikus kabaré már a századfordulót követően is lehetőséget adott az íróknak, zenészeknek és festőknek társadalomkritikai megnyilvánulásaikra. Ul. Floriańska 45.

■             Piwnica pod Baranami (A „Koshoz”). Az eredeti hangulatú pincevendéglő az élő zene mellett bepillantást enged a város intellektuális légkörébe is: lengyel kabaré. Rynek Główny 27.

Giccs és művészet

Hagyományos emléktárgyakat, mint krakkói népviseletbe öltözött babát, festett fa-dobozokat vagy Lajkonik lovast (a krakkói népfesztivál központi figuráját) minden mennyiségben kaphatunk a Főtéren a Posztócsarnokban. Még mindig olcsó Lengyelországban a vesszőkosár és más fonott áru. Továbbra is kedvelt emlék- vagy ajándéktárgy a kristály, az üvegtárgyak, az ék-szer és a bőráruk. A galériákban viszonylag kedvező áron kaphatók iparművészeti tárgyak és a kortárs művészek alkotásai. Óvatosnak kell azonban lennünk a régiségek vásárlásakor, mert 1945 előtt készült műtárgyakat nem szabad az országból kivinni. A Főtér körüli utcákon rengeteg kis üzlet található, a Grodzka utcában egymást érik. Érdemes azonban végigsétálni a Florińaska utcán is (régiségek és galériák) és a Gołębia utcán is, ahol különféle bizarr és mókás dolgokat lehet vásárolni.

■             Posztócsarnok A földszinten bőséges kínálat van krakkói hagyományos népművészeti tárgyakból és ajándéktárgyakból. Rynek Główny.

■             Gołogórski Gallery. Művészi üvegtermékek. Ul. Grodzka 58.

■             Plochortgaleria Stolarsku. Hatalmas választékban kínál a galéria eredeti lengyel plakátokat. Ul. Stolarska 8.

■             Krakus. Ebben az áruházban többségében lengyel használati tárgyak kaphatók, van azonban divatcikk és bőráru is. Ul. Św. Anny2.

■             Nowy Kleparz. A Długa utca végén hagyományos piacot találunk, ahol zöldséget, gyümölcsöt, virágot árulnak. Kedden és pénteken azonban kosarakat és fonott árut is.

Krakkó

Látnivalók útikalauz 2. rész ITT.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük