Katari érdekességek, adat és fórum

Ez az apró arab emirátus néhány évtized alatt lett szegény országból gazdaggá – ma már a bevándorlók száma meghaladja a helyi lakosokét.

Katar, ez a kis emirátus a Perzsa-öböl közepe táján, annak Ny-i partján fekszik, és a mesebeli meggazdagodás történetének klasszikus példája. 1949 előtt, amikor az első olajszállítmányt exportálták, az emberek itt törzsi társadalomban éltek, szinte kizárólag gyöngyhalászattal, halászattal foglalkoztak, és tevét tartottak. Alig telt el 45 év, és az egy főre jutó nemzeti jövedelem egyike lett a legmagasabbaknak.

Létezik egy közmondás, amelyet e köves, sivatagos vidék arabjai mondogatnak: „Szerszámozd fel a tevédet, azután bízd magad Allahra!” Országukból az arab világ egyik legfejlettebb államát hozták létre, bár a hagyományos muzulmán értékrendet mindvégig tiszteletben tartották. Az olajból befolyó pénzből építették ki a szociális intézményrendszert, ingyenes oktatással és egészségügyi ellátással, nekiláttak a nehézipar fejlesztésének, hogy a virágzó jólét ne váljon semmivé egy szempillantás alatt, amikor az olajtartalékok kimerülnek. 1947-ben csupán egy kórháza és egyetlen állandó orvosa volt Katarnak. Ma már a szociális ellátás szeles skálája áll a lakosság rendelkezésére.

Katar területéhez tartozik a Katar-félsziget és néhány kisebb sziget. A félsziget úgy nyúlik be a Perzsa-öbölbe a szaúd-arábiai partoktól, akár egy hüvelykujj. A nyarak hosszúak, forrók és kellemetlenül párásak. Az. ÉNy-i szél, a samal segít lehűteni a földet a téli hónapok során. Eső csak télen és az ország É-i részén esik, Katar száraz ország, édesvízhez csak természetes supforrásokból és kutakból jut, illetve ma már egyre inkább a sótalanító telepekről, ahol tengervízből állítanak elő édesvizet.

Arab források először a 10. sz.-ban említik Katart. Mostani lakói vándor beduin törzsek leszármazottjai, akik az 1730-as években érkeztek ide Arábia középső részéből. Ők alapították Dohát – évszázadokig kis falu volt, ma az ország fővárosa. Katart 1783-ban lerohanták a perzsák, később a szomszédos Bahreinhez tartozott. 1868-ban a britek befolyása alá került, akik az ország élére helyezték a jelenlegi uralkodócsaládot. A törökök a 19. sz. végéig névleges ellenőrzésük alatt tartották az országot. 1916-ban Katar brit protektorátus lett. Függetlenségét 1971-ben nyerte el.

Olaj- és gáztartalékok

A kőolaj és a földgáz fölfedezése, majd kitermelése átalakította Katart. A Duhán melletti olajmező tartalékai a kitermelés jelenlegi üteme mellett várhatóan 2020-ig elegendők a nagy part menti Északi-mező földgáztartalékai a becslések szerint a világon a legnagyobbak. Kitermelését 1991-ben kezdték meg, az itt lévő gáztartalék 4,2 billió (4.2x 1012) m3.

A kormány kedvezményeket ígér, köztük adócsökkentést. Az újonnan kialakult ágazatok közé tartozik a vas-, acél-, cement- és a műtrágyagyártás és a petrolkémia. A halászatot modernizálták, és mélyhűtött garnélarákot exportálnak. Az ország datolyát is exportál. Ez a fejlődés munkalehetőségeivel számtalan bevándorlót vonzott Katarba, számuk immár meghaladja a bennszülött lakosságét. Az ország lakói közül csak 120 000-en katari születésűek, a többiek más arab országokból és Indiából meg Pakisztánból jöttek ide a tisztviselők között sok az egyiptomi, a libanoni és a szíriai. A társadalom erőteljesen urbanizálódott a fővárosban, Dohában 350 000 ember él.

A katari emír egy kijelölt 30 tagú tanácsadó testület segítségével kormányoz. Választások nincsenek. Katar alapvetően iszlám társadalom maradt (a katariak zöme szunnita muzulmán), ahol a hagyományos arab viseletet hordják, az asszonyokat tartózkodó viselkedésre kötelezik. Ebben egyes jelek változást ígérnek. 1995 júniusában az emírt fia, Hamad bin Khalifa asz-Szani sejk váltotta fel, aki lépéseket tett hogy visszaszerezze az apja által állítólag eltulajdonított állami vagyont, és kifejezte azt a szándékát hogy fontolóra veszi a reformokat és a nők helyzetének javítását.

SZÁMOK ÉS TÉNYEK

Hivatalos név: Katari Állam
Területe: 11 000 km2
Lakossága: 558 000
Népsűrűsége: 50 fő/km2
Fővárosa: Doha
Államforma: abszolút monarchia
Pénznem: 1 katari rijál=100 dirham
Nyelv: arab (hivatalos), angol
Vallás: muzulmán 95%
Éghajlat: sivatagi, magas a páratartalom és enyhe a téli a januári középhőmérséklet 19 C, az augusztusi 33 C
Földhasznosítás: legelő 5%, sivatag 95%
Elsődleges nyersanyagforrások: haszonállat, takarmány, zöldség, gyümölcs, hal, kőolaj földgáz
Fő gazdasági ágak: kőolaj- és földgáztermelés és -finomítás, cement-, vas- és acélgyártás, vegyipar, mezőgazdaság, halászat
Fő exportcikkek: kőolaj és földgáz, mélyhűtött garnéla, datolya, acél és vegyipari termékek
Nemzeti jövedelem/fő: 13 020 USA-dollár
Természetes szaporodás: 26 ezrelék
Várható élettartamuk: férfiak 70 év, nők 75 év

Gazdag törpeállam, miniállam, amit mégis sokan nagyon régóta keresnek, ismernek, hiszen 2022-re ide tervezik a foci világbajnokságot légkondicionált csúcs-modern stadionokba. Közel 22. századi technika, vagy a gazdagság egy fura megnyilatkozása, mindenki eldönti maga. Mégse 2016, ami itt van a nyakunkon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük