Finnország fővárosát gyakran nevezik a Keleti-tenger leányának. És joggal, mert életerejét és szépségét mindig is a tengerhez való közelségének és a tengerrel való kapcsolatának köszönhette. Tengeri szépségének több arca is van: a piaci zsibvásár a déli kikötőben, a kilátás a kis kikötői szigetre, a Valkosaarira, a kilométer hosszúságú kiépített és homokos tengerpart, a sziklaszigetek világa és Suomenlinna erődszigete.
Építészetileg Helsinki rideg város, ráadásul az ellentétek városa, mely nem tárulkozik ki azonnal a látogató előtt. A zárt klasszicizmusával egyedülálló városmag a cárok szolgálatában álló főváros fényét tükrözi. Később a polgárság a szecesszió különféle variációiban igyekezett érvényre juttatni saját nemzeti öntudatát. A legutóbbi idők finn építészete pedig a funkcionalitást, a hagyományt- és a természetet ötvözi lenyűgöző sikerrel.
A nyári éjszakákon – Helsinki tejesen éber. „Észak fehér városává” alakul át, és mintha a hangulatát is teljesen kicserélték volna. Világos égboltja alatt lakói élvezik a fény és a meleg bőségét. Kis szerencsével az embernek sikerül felfedeznie a fanyar szépség lelkének egy darabját a finn tengeröbölben.. .
