„Egy nemzet újjászületik.”
1939 novemberében a Szovjetunió megtámadta Finnországot, és noha a finnek sikerrel álltak ellen, kénytelenek voltak feladni az ország több mint egytizedét, beleértve Karéliát, Salla és Kuusamo ÉK-i egyházkerületeinek felét és a sarki partvidékhez vezető folyosót.
Miután Hitler 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót, a finnek megpróbálták visszaszerezni az elveszett területeket, de 1944-ben kénytelenek voltak beleegyezni a fegyverszünetbe, aminek következtében 400 000 ember vált hontalanná, s emellett még – hajók és gépek szállításával – Finnországnak óriási jóvátételt is kellett fizetnie az oroszoknak. A nyomasztóan súlyos terhek miatt teljesen át kellett alakítani a finn gazdaság szerkezetét, a mezőgazdaságot és a gépipart egyaránt, ez a folyamat azonban végeredményben javára vált az országnak.
Az 1947-es párizsi békeszerződést követően egészen a Szovjetunió összeomlásáig Finnországot együttműködési szerződés kötötte szomszédjához, amely ebben az időszakban legfontosabb kereskedelmi partnere volt.
Kereskedelmi kapcsolatait a Szovjetunióval az is erősítette, hogy szüksége volt az onnan érkező energiára. Az ország energiaszükségletének mindössze egyharmada fedezhető hazai forrásból. A vízi energia adta lehetőségeket már csaknem teljesen kihasználják, és korlátozott mértékben a bőven található tőzeget is. Atomerőművek is szolgáltatnak energiát, és a finneknek, úgy tűnik, nincs kifogásuk további nukleáris erőművek építése ellen. Az energiahiányt azonban éveken át a Szovjetunióból importált nyersolaj és földgáz, valamint a lengyel és német szén pótolta.
A Szovjetunió összeomlásával működésképtelenné váltak az orosz-finn kereskedelmi egyezmények. Ez a körülmény a nemzetközi gazdasági válsággal párosulva a finn gazdaság hanyatlásához vezetett. Megnőtt a Ny-i piacokra irányuló kivitel, és ez fokozza az orosz és finn állam közti elhidegülést, amely már akkor elkezdődött, amikor Finnország 1995-ben csatlakozott az EU-hoz.
Városi életmód
A II. világháború óta Finnország meghökkentő gyorsasággal alakult át vidékiesből ipari, városias országgá. Gazdasága 1983 és 1987 közölt évi 3%-os, 1987 és 1989 között évi 4,9%-os növekedést ért el, amivel még Japánt is maga mögé utasította. 1992-re azonban a növekedés visszaesett -3,5%-ra, és 1993-ban 22%-os volt a munkanélküliség. Az utóbbi időben az ország gazdasága újra fejlődésnek indult, amit az EU-tagság kedvező hatásával magyaráznak. A növekedés mértéke évi 3%, az inflációé pedig mindössze 1%. A munkanélküliség továbbra is igen nagy; aránya 16%.
A lakosság többsége az ország DNy-i harmadán él, itt van valamennyi nagyobb város, köztük a három legnagyobb: Helsinki, Tampere és Turku. A lakosság egyötöde nagyvárosban lakik, de az aktív népességnek még mindig 8,5%-a foglalkozik mezőgazdasággal, s Finnország élelmiszerek tekintetében továbbra is nagyjából önellátó. A vidéken lakók zöme a mezőgazdasági tevékenységet összekapcsolja az erdészettel vagy a halászattal, különösen így van ez a tengerparti részeken, noha a zsákmány nagy része ma már inkább a nagy kereskedelmi halászflottának köszönhető. A halasgazdák közül többen állattenyésztéssel, például nerctenyésztéssel is foglalkoznak. Az értékes bőröket exportálják.
É-on, ahol bőven van beépítetlen terület (2 fő jut 1 km2-re), főleg erdőségek vannak, és itt terelik a rénszarvascsordákat. A mezőgazdasági növények elsősorban az ország DNy-i részére jellemzők, ahol a legszelídebb az éghajlat, és ahol a gabona, a repce, a cukorrépa, a burgonya és több zöldségféle is megterem. A gazdálkodók közül sokan tartanak fenn tejgazdaságot vagy tenyésztenek baromfit. A sertéshús is fontos termék.
1900 óta Finnország kiterjedt szövetkezeti hálózatot fejlesztett ki a mezőgazdasági termékek értékesítésére, gépek, műtrágya és vetőmag beszerzésére, a pénzügyek és a biztosítás megszervezésére.
Számos mezőgazdasági iskolát és főiskolát is alapítottak, ahol a vidéki lakosság magas szintű képzésben részesül.
