A Klapka utca 8. szám alatt található Fehérszarvas Vadásztanya a hal és vadételek szerelmeseinek titkos találkozóhelye. Zubor Péter mesterszakács és a házigazda, Konkoly György nagy gondot fordít az étel-, és italválaszték harmonikus kiválasztására, így az étlapon mind a hazai, mind a nemzetközi konyha specialitásait egyaránt megtaláljuk, akárcsak az egri borvidék legkiválóbb borászati termékeit, köztük olyan különlegességeket, mint a 2000-es évjáratú Egri Triász cuveé-t, melyet a minőség fejében borsos, 32 ezer forintos áron kínálnak.
Az első osztályú étterem nívóját emeli, illusztris vendégeinek sora is. Puskás Öcsi, Szilágyi Tibor és Hernádi Judit mellett többek közt vendégül látták Finnország és Dánia köztársasági elnökét, de Fülöp angol herceg is tiszteletét tette már a stílusos, vadásztanyához illő környezetben. A speciális vad-, és halételeken túl, az étterem ínyencfogásait a faszénen sült húsok, melyet a tanya közepén álló, ősi áldozati oltárra emlékeztető, faszénparázzsal táplált, nyílt tűzhelyen készítenek, és a flambírozott desszertek képezik. Míg a háttérben andalító sramli-, szalon-, vagy épp jazz zene csendül, az érkezőt jeges palackból töltött, zamatos vadkörtepálinkával kínálják, hogy étvágya keljen a tejfölös vadmalaclevesre, vagy a hutai szarvasfilére.
Persze forró leves helyett, választhatunk hideg falatokat is, a szarvas szalámitól, füstölt lazactól, mangalica szalonnától, kolbásztól roskadó ízelítő tál, méltó nyitánya lehet minden vadászlakomának. Az ínyencek a fokhagymás vajban sült királyrákot és a fűszervajban sült csigát is megtalálják az előételek sorában. A vizek ajándékainak, már ahogy errefelé a halételeket nevezik, sorát gazdagítja a roston sült fogas derék és a lazac steak is, de a kínálatban a rántott békacombot is megleljük. A baromfiak közül elsősorban az örök klasszikus, a zsírjában sült libamáj emelkedik ki, melyet ízletes vargányagomba mártással és rösztivel tálalnak, de a kemencében sült fiatal kacsa melle, vagy a sült libacomb pezsgős vöröskáposztával és rácsos burgonyával sem okozhat csalódást senkinek.
A vörösboros vaddisznópörkölt, vagy a rozmaringos szarvassteak már az étterem specialitásait, a vadételek sorát gazdagítja, érdemes megkóstolni őket. Igazán kiadós, szó szerint uras fogásnak számítanak az udvarházból való étkek is, melyek között a sertés csülkön túl, a bőrös malackarajt, a roston sült báránygerincet és a vasalt bélszínt is megtaláljuk. A ház desszertjei közül a helyben készült túróspite viszi a prímet, melyet forró aszalt barackos, Tokaji Aszús öntettel koronáznak, de a hűs vaníliafagylalt, tejszínhab és eperöntet ölelésében megbúvó meggyes rétes is igazi íz orgiát ígér. Árak tekintetében a levesekért 600-800, az előételekért 1000-2000, a főételekért 2-4000, a desszertekért 800 forintos költségre számíthatunk.
Kép:
Étterem weboldala, cím, telefon és további képek, étlapok árakkal: http://www.feherszarvasetterem.hu