Az afrikáner búrok K felé nyomultak, az ország belsejébe, és összecsaptak a D felé vándorló soszákkal. A földszerzés vágya háborúkhoz vezetett, 1779-ben megkezdődtek a szarvasmarhalopások, s a következő száz évben folytatódtak, ebbe később még az angolok is bekapcsolódtak.
Az angol uralom nem volt a búrok ínyére. Egyes búrok szerint az, hogy rabszolgáikért, azok felszabadítása után nem kaptak megfelelő kártérítést, az utolsó csepp volt a pohárban: ez indította el a tömeges vándorlást É felé. Ez volt a „nagy trek”, amelynek során 1835 és 1838 között 10 000 búr kerekedett föl és hajtotta ökrös szekerét a hosszú úton. Afrikaiakkal kellett felvenniük a harcot – a leghevesebb csatáikat a zuluk ellen vívták, akik maguk is birodalmi terjeszkedésük korát élték: központjuk a mai KwaZulu-Natal tartomány É-i részén volt.
1838-ban került sor egy híressé vált csatára, a KwaZulu-Natal tartományban levő Ncome folyó partján, ahol 12 000 zulu harcos támadott meg egy szekértábort, amelyben 470 búr sáncolta el magát. A búrok imádkoztak a győzelemért, és megfogadták, hogy ha túlélik az ütközetet, ezt a napot mindig a hálaadás napjaként fogják megünnepelni. Bár a búrok a korabeli megbízhatatlan elöltöltő puskákkal voltak felfegyverezve, a tömeges tűzerővel szemben a buzogányok és lándzsák gyengének bizonyultak. A csatában háromezer zulu esett el, és mindössze három búr szenvedett könnyebb sebesülést. A Ncome folyó vöröslött a kiontott vértől – a mai napig is Blood (Vér-folyó) a neve. A csata napja – december 16. – a Fogadalom Napja lett: egészen 1944-ig így is ünnepelték meg. Még ma is állami ünnep, a Megbékélés Napjaként tartják számon.
A győztes búrok 1840-ben – a mai KwaZulu-Natal tartomány területén – kikiáltották saját Natalia Köztársaságukat, ezt azonban Nagy-Britannia két évvel később bekebelezte. A búrok ekkor ismét fölkerekedtek, az újabb trek után megalapították az ország belsejében az Orange Szabad Állam és a Zuid-Afrikaansche Republiek (Dél-afrikai Köztársaság, későbbi nevén Transvaal) köztársaságot. Amikor a gyémánt- és aranylelőhelyek fölfedezésével Dél-Afrikában gazdasági fellendülés kezdődött, az angolok ezt a két köztársaságot is annektálták.
Transvaal függetlenségét az angol-transvaali (első angol-búr) háború után nyerte vissza: a rosszul vezeteti brit haderő 1881-ben Majuba Hillnél vereséget szenvedett.
Alig öt évvel később a világ legnagyobb aranytelérére bukkantak a Witwatersrandon.
Ez vezetett a dél-afrikai (második angol-búr) háborúhoz, amelynek kezdetén, 1889-ben Nagy-Britannia sorozatban megalázó vereségeket szenvedett.
A Brit Birodalom emberfölényének és korlátlan erőforrásainak hatása azonban hamarosan megmutatkozott: a búrok fővárosai – Bloemfontein, majd Pretoria – rövidesen elestek. Néhány ezer makacsul ellenálló búr („bittereinders”) gerillaháborúba kezdett, amely két esztendeig húzódott, a békét 1902 májusában kötötték meg. Az angolok által a menekülő civil lakosság számára felállított koncentrációs táborokban kitört járványok több mint 40 000 áldozatot követeltek: fehéreket és feketéket egyaránt.
A viszonylag nagyvonalú békekötési feltételek alapján a legyőzött búr köztársaságok brit gyarmatokká lettek, 1910-ben egyesültek Natallal és a Jóreménység fokával, és így – a Brit Birodalom autonóm domíniumaként – létrejött a Dél-afrikai Unió.
A feketéket – a Fokföld kivételével, ahol korlátozott szavazati joggal rendelkeztek – teljesen kirekesztették a kormányzásból, ahogy ez az unió előtti időkben az egyes államokban is a dolgok rendje volt.
